
LESZ, LESZ, LESZ
MKP Pozsonyi Járási Elnökség: Gyimesi be, felforgató elemek ki (SAJTÓHÍR)
2023. máj. 3.
Újabb pofon a Most-Hídnak. Ezúttal az MKP Pozsonyi Járási Elnöksége mutatott középső ujjat figyiszt a vegyespártnak. Ezek után már tényleg nincs miért húzni az időt, ideje angolosan távozni.
2023. május 2-án Pozsonyban ülésezett a Magyar Konzervatív Platform (MKP) kibővített Pozsonyi Járási Elnöksége, amelyen a helyi szervezeteink elnökeivel egyetemben a következő határozatokat fogadta el:
1. A Pozsonyi járás Magyar Konzervatív Platformjának (MKP) jelöltje a Szövetség parlamenti jelöltlistájára egyhangú szavazással Brogyányi Mihály.
2. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a felvidéki magyarság soraiban még mindig léteznek olyan magyar nemzetiségű egyének, akik saját személyes érdekeiket előtérbe helyezve csak azon dolgoznak, hogy a felvidéki magyar közösségnek ne legyen a szlovák parlamentben érdekképviselete. Ez a szomorú valóság sajnos megmutatkozott már a tavaly őszi helyhatósági és megyei választásokon is, amikor másokkal szövetkezve, pártunk - a Szövetség jelöltjeivel szemben indultak a választások során. Meggyőződésünk, hogy az MKP Platform és a Szövetség mindent megtettek annak érdekében, hogy létrejöjjön az egységes magyar választási jelöltlista. Ezen a közös választási listán helye van mindenkinek, aki a felvidéki magyarság megmaradásáért és régióink fejlesztéséért tenni akar és tenni képes.
3. A Pozsonyi járás Magyar Konzervatív Platformja megerősítette azt a március 20-án hozott döntését, amelyben egyértelműen kinyilvánította, hogy Gyimesi Györgynek ott a helye a Szövetség választási jelöltlistáján.
Forrás: MKP platform sajtótitkára
