TE BUZERANT!
„Modern kalandorok” rombolnak a síneken – Idén már 37 ezer eurós kárt okoztak a vandálok a vasútnak
2025. aug. 1.
Úgy tűnik, a XXI. századi „hősök” nem karddal vagy költészettel írják be magukat a történelembe, hanem kővel – vonatablakra célozva.
A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szerint 2025 első felében már 37 ezer eurós kárt okoztak a vandálok, háromszor annyit, mint tavaly ilyenkor. A nemzeti vasút így kénytelen nemcsak az idővel, de a vandálok kreativitásával is versenyt futni.
Az egyik leggyakoribb „sport” a vonatdobálás – nem, nem modellek, hanem valódi szerelvények ellen irányul a támadás, 31 ilyen esetet regisztráltak csak az év első felében.
De nem ússzák meg a szerelvények belül sem: megrongált ajtók, szétvert berendezések, feltört félreállított vagonok – úgy tűnik, a pusztítás nem ismer szünetet.
A ZSSK közlése szerint a rongálások nem csak pénzbe kerülnek – bár 37 ezer euró nem kis tétel –, hanem az utasok idegeit is kikezdik: „Több ezer ember kénytelen elviselni a késéseket, sőt, akár a járatok törlését is.”
És ha még ez nem volna elég, további 14 ezer euró ment el a graffitik eltüntetésére – mert van, aki festékszóróval próbál művészetet csempészni a közlekedésbe, persze engedély nélkül.
A klasszikus vonatrablók helyét átvették a „rézkorszakos” bűnözők: vezetéklopás, vasúti alkatrészek eltulajdonítása – ezek leginkább Pozsony és Kassa környékén váltak mindennapossá.
A vasúttársaság és a rendőrség sem nézi tétlenül a dolgot: testkamerákat kaptak a vasutasok, figyelik a félreállított vagonokat, az állomások környékén pedig megerősítették az ellenőrzést. A ZSSK továbbá uniós pénzből szeretné megerősíteni a biztonságot – mert úgy tűnik, nemcsak az utasokért, de a vasút jövőjéért is harcot kell vívni.
Kérdés, hogy meddig tart ez az abszurd állapot, és vajon mikor ülhetünk újra nyugodtan vonatra – anélkül, hogy ablakon becsapódó kődarab miatt kellene reflexből a pad alá bújnunk.
Piros 7es



