7832

Molnár Miklós atya: Katolikus buborék 2024. jan. 29.

Mi történik akkor, ha egy katolikus fiatal kikerül a "biztonságos" egyházi keretek közül és belecsöppen a "nagyvilágba", más értékrend, más emberi kapcsolatok. Erről értekezik Molnár MIklós atya. Szemle következik.

Néhányan, akik keresztény családban nőnek fel és katolikus iskolákba járnak, miközben egy plébánia közösségébe kapcsolódva találnak barátokat, egyetemre menve, vagy máshogy kilépve ebből a közegből megtapasztalják, hogy egy véleménybuborékban nőttek fel. Ilyenkor gyakorta úgy élik meg, mintha valami el lett volna rejtve a szemük elől. Talán még átverve is érzik magukat. Sőt, el is fordulhatnak ettől az értékrendtől. Mi a helyzet a véleménybuborékokkal?

Először is általánosságban mondanám, hogy jellemzően szeretjük a véleménybuborékjainkat. Minden érintett a maga szája íze szerint szokta formálni a sajátját. Vannak ateista buborékok is, vagy liberális/kozervatív buborékok is, de sok más, ennél jóval apróbb véleménynek is megvannak a maga buborékjai. A jelenség érthető, hiszen az értékrendünk alapjait állandóan megkérdőjelezni, vagy vitába vinni fárasztó és lássuk be, általában felesleges is. Az ilyen buborékok azért is jók, mert bizonyos kérdésekben a stabilitás érzetét kelthetik. Így ráérünk aktuálisabb, a mindennapokat érintő kérdésekkel foglalkozni. Azt hiszem, az igazi gond azzal van, ha megfelelő pillanatokban ezekkel kizárunk információkat, amiket nem szeretnénk meghallani (pl. hogy léteznek bizonyított csodák is, ami felveti a kérdést, vajon biztosan csak ez a világ létezik?), így tulajdonképpen a fejlődéstől vágjuk el magunkat. Illetve, amikor valakivel szemben fallá válik ez a bázis, így tulajdonképpen a szeretetnek, vagy irgalomnak a gátja lesz (mert pl. a saját gyermekem küzdelméről nem veszek általa tudomást).

Buborékjaink ezen a ponton már nem a biztonságunkat, a mindennapokkal való foglalkozásunkat segítik, hanem elrekesztenek a valóságtól, a kapcsolatainktól.

De akkor most foglalkozzunk a katolikus buborékokkal kiemelten is! Kezdjük onnan, hogy ezeket szeretjük a gyermekeink köré is felhúzni, amit néhányan gonoszságként állítanak be. De vajon tényleg rossz ez? A gyermekeket mesékkel szoktuk eleinte tanítani. Ezek fekete-fehér módon mutatják be a világot, mivel még nem fejlett a kicsik erkölcsi érzéke, így viszont számukra is nyilvánvalóvá válnak különbségek az objektív jó és rossz között. A Szentírás a messisáról mondja: „Vaj és méz lesz a tápláléka, míg meg nem tanulja elvetni, ami gonosz, és a jót választani.” (Iz 7,15)

Ez az attitűd jellemző a gyermeknevelésre, hiszen a cél az, hogy megtanulja megkülönböztetni a jót a rossztól. Ez a morális érzékenység egyik alapja. Életünk kezdetén ez a buborék, ami jóesetben körül vesz minket.

A teljes írás ITT olvasható.