ÍRIK A GÓL
Most jön az igazi Fradi? Robbie Keane megmutathatja a Győr ellen
2026. ápr. 22.
Alig néhány nappal a bajnoki rangadó után ismét egymásnak feszül a Ferencváros és az ETO FC Győr, ezúttal azonban egészen más körülmények között. Szerdán 20 órától a Magyar Kupa elődöntőjében találkozik a két csapat az Üllői úton. A Fradi ezúttal megkötések nélkül küldheti pályára a csapatát, így ez a mérkőzés akár teljesen más képet mutathat, mint a hétvégi összecsapás. Az is nagy kérdés, mit lép majd az ETO a bajnoki előnye tudatában.
A hétvégéhez képest a legnagyobb különbség az, hogy a kupában nem érvényes az MLSZ által az idei szezonra bevezetett úgynevezett „magyarszabály”, amely a bajnokságban jelentősen befolyásolja a csapatok összeállítását. Ez pedig komoly lehetőséget ad Robbie Keane és a Fradi számára.
A Ferencváros ír vezetőedzője már a bajnoki vereség után utalt erre a különbségre. „A különbség az lesz, hogy szerdán azt küldhetem pályára, akit csak szeretnék” – fogalmazott Keane. Ez a mondat sokat elárul arról, mire számíthatunk. A bajnokságban a szabályozás miatt több kulcsjátékos csak korlátozottan kap lehetőséget, a kupában viszont nem kell sakkoznia az edzőnek. Ennek fényében könnyen elképzelhető, hogy a Ferencváros kezdőcsapatában több helyen is változtatások jönnek, és olyan játékosok is pályára lépnek, akik a bajnokin nem vagy csak kevesebbet játszottak.
A kupában bizonyítani kell
A tét sem kicsi: a Fradi 2022 óta nem nyerte meg a Magyar Kupát, így a sorozat kiemelt fontosságú a klub számára.
„A kupában immáron az elődöntők következnek, ami remek. Bízunk benne, hogy ismét sikerül döntőbe jutnunk, ahogyan tavaly is tettük. Az FTC 2022-ben emelhette utoljára a magasba ezt a trófeát, éppen ezért nagyon fontos lenne sikerrel venni az ETO elleni elődöntőt. Egy ilyen klubnak, mint a Fradi, amikor csak lehet, növelnie kell a címeinek a számát” – mondta Keane.
Az ír szakember azt is hangsúlyozta, hogy a keret mélysége most végre valódi előnyt jelenthet. „Sok játékosom nem tud eleget a pályán lenni a magyar szabály miatt, pedig egytől egyig kiváló labdarúgók, remekül teljesítettek az európai porondon. Most elképzelhető, hogy többen pályára léphetnek majd.” Mindez azt vetíti előre, hogy a Ferencváros akár egy „európai kupaszintű” összeállítással is pályára léphet.
Győri dilemma: kupa vagy bajnokság?
A másik oldalon viszont legalább ennyire érdekes kérdés, hogy az ETO milyen összeállítást választ. A Győr jelenleg kedvező helyzetben van a bajnokságban, és reális esélye nyílt a történelmi aranyérem megszerzésére. Ebben a helyzetben komoly döntés előtt áll a szakmai stáb: minden erőt a kupára összpontosítanak, vagy inkább a hétvégi, Debrecen elleni bajnoki mérkőzésre tartalékolnak?
Ha a Győr a legerősebb csapatával áll ki az Üllői úton, az növeli az esélyeit a döntőbe jutásra, ugyanakkor komoly fizikai terhelést jelenthet a játékosok számára. Egy kiélezett kupameccs után könnyen előfordulhat, hogy a hétvégi fordulóban fáradtabban lépnek pályára, ami a bajnoki címért folyó versenyben döntő lehet.
Mindezek alapján szinte biztos, hogy a szerdai összecsapás egészen más képet mutat majd, mint a hétvégi bajnoki. A Ferencváros utolsó esélye lehet a bajnoki címre, hogy a kupában csapdába csalja az ETO-t, amely így a bajnokságra kissé kifulladhat. Kérdés, felveszi-e a kesztyűt a győri csapat, vagy most már mindent a bajnoki címnek rendel alá.
A válasz ma este érkezik, 20 órától csap össze a két csapat az Üllői úton.
Forrás: origo.hu
Piros 7es



