ZSÍR

Munka: Amit egész nap csinálunk (Kritika) 2023. máj. 24.

Egy dokumentumsorozat, amit Barack Obama narrál és fémjelez, és ami végérvényesen rávilágít arra, hogy az amerikai álom kamu, és örüljünk annak, hogy Európában élünk.

A nagymamám nagyon szereti a Beépített főnök című sorozatot, ahol a főnök magát elmaszkírozva új alkalmazottnak adja ki magát, hogy megismerje a ranglétra legalján álló munkásai hétköznapjait. Jellemzően azzal ér véget egy-egy epizód, hogy egy csomó bónuszt kioszt, hiszen rájön, mennyire nyomorúságos élete van sokaknak. Hasonló helyzeteknek lehetünk szemtanúi a Munka: Amit egész nap csinálunk végignézése során is, csak itt a keretet a volt amerikai elnök, Barack Obama szolgáltatja.

Három cégnek a mindennapjaiba kapunk betekintést ez első évad során: egy ötcsillagos hotelébe, egy otthon ápolási vállalatéba és egy informatikai startupéba, mely az önjáró autókat fejleszt. 

A négy részben a ranglétrán alulról indulva megismerünk egy-egy alkalmazott, rajta keresztül pedig az adott céget.

Az első részben az alsó osztály hétköznapjait ismerjük meg, akik napról napra alig boldogulnak, jellemzően több munkahelyre van szükségük, hogy ellássák magukat és a családjukat. A második részben a középosztállyal ismerkedünk meg, akiknek már „elég“ csak egy munkahely a stabilitás eléréséhez. A harmadik epizód során a felső osztályt ismerjük meg, akik már „luxusban“ élnek, és végül a vezérigazgatók mondják el, mi foglalkoztatja őket. Közben a volt elnök elmondja, hogy milyenek az amerikai statisztikák, milyen a szociális rendszer, a juttatások, pontosabban azok hiánya. 

A négy rész végére egy dologban biztos lettem: rendkívül hálás vagyok, hogy nem oda születtem.

A nagy amerikai álom valahol meghalt, és már oszladozik és bűzlik a hullája. És mi még mindig erre ácsingózunk és hagyjuk, hogy beleszóljanak a mi életünkbe, mint valami példaképek, megmondóemberek. Nők beszélnek arról, hogy nincs egy nap fizetett szabadságuk arra az esetre, ha megbetegszenek, nem tudják kifizetni az orvosi számlát, hosszú órákat sorakoznak beteg gyerekekkel az ingyenes klinikán, és azonnal elveszítik a munkájuk, ha hiányoznak. Napi 12-16 órát dolgoznak, szó szerint az életben maradásért küzdenek. Vannak álmaik, vágyaik, de ezek nagyon messze vannak tőlük, irreális a stabilitás utáni vágyuk a rendszerben. Szeretnének olyan munkát végezni ők is, ami fontos, ami számít, és valójában ezt is teszik, csak épp senki sem értékeli azt. Ők a takarítók, a futárok, az idős- és gyermek gondozók, nélkülük nem működne a társadalom.

Nekünk itt van a negyven órás munkahét, a minimálbér és az évi 25 nap fizetett szabadság, ha betegek vagyunk az államtól támogatást kapunk, még ha nem is a teljes fizetésünk összegét, és a szerződés lejártáig biztonságban vagyunk. Ezek alapján 

nálunk minden egyes dolgozó ember úgy él, mint az amerikai középosztály, sőt.

Természetesen Obamáék jól megválasztották, melyik cégek legyenek benne a sorozatban. A vezérigazgatók mindhárom esetben igazi civil harcosok, akik harcolnak és tesznek a népért, és szeretnék felemelni az alsó osztályt. Igaz, már csak azt nem értem, hogy akkor miért nem fizetnek jobban...Többször elhangzik, hogy mennyi feladatuk van, mennyi mindent kellene megváltoztatni, mert a lakosság több mint fele a létfenntartásért küzd, és még ne is beszéljünk a bűnözésről, amibe belekényszerülnek. Már csak az a kérdés, hogy miért nem ezzel foglalkoznak? (Lehet, hogy a demokrácia terjesztése helyett, az ukrán-orosz konfliktus mélyítése, a Kínával való lassan kialakuló hidegháború helyett a saját házuk táján kellene takarítaniuk?)

Nyitókép: Netflix