ITT A PIROS, HOL A PIROS
Naď a felelőségről beszél - de valóban felelős lépés volt átadni Ukrajnának a harceszközöket?
2026. szept. 24.
„Felelősen cselekedtünk” – így reagált Jaroslav Naď volt védelmi miniszter arra, hogy a főügyészség szerint jogszerűek voltak az Ukrajnának átadott szlovák haditechnikával kapcsolatos büntetőeljárások lezárásáról szóló döntések.
A volt tárcavezető tehát elégtételként értékeli a fejleményt. Politikai ellenfelei számára azonban ettől még nem szűnik meg a kérdés: mennyire volt felelős döntés egy háború közvetlen szomszédságában saját légvédelmi és katonai eszközöket átadni, majd azok pótlásában jelentős részben a NATO-szövetségesekre támaszkodni.
A szlovák főügyészség csütörtökön közölte, hogy felülvizsgálta a rendőrség és a Pozsonyi Kerületi Ügyészség döntéseit a MiG–29-es vadászgépek, valamint a KUB légvédelmi rendszer egyes elemeinek Ukrajnának történő átadásával kapcsolatban. A testület szerint az eljárások lezárásáról szóló döntések helyesek és törvényesek voltak.
Naď ezt követően kijelentette: büszke az akkori kormányra, mert – megfogalmazása szerint – felelősen, jóhiszeműen, valamint a szlovák és a nemzetközi joggal összhangban cselekedtek.
Szerinte az ENSZ Alapokmánya is lehetőséget ad egy megtámadott ország támogatására.
Felelősség – tényleg?
A jogi felelősség kérdésében a mostani ügyészségi döntés Naď álláspontját erősíti. A politikai és biztonságpolitikai vita azonban ennél jóval szerteágazóbb.
A Heger-kormány idején Szlovákia több jelentős katonai eszközt adott át Ukrajnának, köztük az S–300-as légvédelmi rendszert, majd 2023-ban 13 MiG–29-es vadászgépet, továbbá a KUB légvédelmi rendszer elemeit. A MiG-eket ugyan már 2022 augusztusában kivonták az aktív szolgálatból, a kormány pedig azzal érvelt, hogy azok műszaki állapota és fenntarthatósága miatt
Szlovákia számára már nem jelentettek megfelelő harci képességet.
Az S–300 átadásakor Pozsony azt hangsúlyozta, hogy az ország védelmét szövetséges Patriot-rendszerek biztosítják majd. Német, holland és amerikai légvédelmi eszközök is érkeztek Szlovákiába, miközben NATO-csapatok települtek az országba. Aztán a Patriotokat továbbvitték Litvániába, azóta olasz, illetve legújabban izraeli Bakak MX ütegek védik Szlovákia légterét.
Éppen ez lett azonban az egyik legfontosabb politikai támadási felület. A későbbi Fico-kormány képviselői azzal vádolták Naďot és az előző kabinetet, hogy a haditechnika átadásával gyengítették Szlovákia saját védelmi képességeit. 2023 decemberében maga Robert Fico is arról beszélt a NATO főtitkárával tartott sajtótájékoztatón, hogy az S–300 átadása után Szlovákiának sürgősen új légvédelmi rendszerre van szüksége, és az akkor az országban lévő szövetséges rendszereket nem tartotta elegendőnek minden szükséges objektum védelmére.
Ez azonban politikai és biztonságpolitikai értékelés, nem a most lezárt büntetőügy megállapítása. A pozsonyi ügyészség 2026 februárjában arra jutott, hogy a szóban forgó haditechnika elavult, részben üzemképtelen volt, és nem igazolódott, hogy az átadásával büntetőjogi értelemben veszélyeztették volna Szlovákia légvédelmét.
Az alkotmányosságról is vita folyt
Nem csak a katonai következmények körül alakult ki vita. A MiG-ek átadásáról ugyanis már egy olyan Heger-kormány döntött, amely korábban elvesztette a parlament bizalmát, és már csak ideiglenesen, korlátozott jogkörökkel látta el feladatait.
A szlovák Számvevőszék később kockázatként azonosította azt a kérdést, hogy egy ilyen jogállású kabinet rendelkezett-e megfelelő alkotmányos felhatalmazással a katonai technika másik államnak történő átadására. A számvevők szerint ezt a kompetenciavitát hosszabb távon az Alkotmánybíróságnak kellene tisztáznia.
Naď kezdettől azt állította, hogy a döntés jogszerű volt, és egy, a védelmi minisztériumban készített jogi álláspontra is hivatkozott. Ugyanakkor
maga is elismerte, hogy eltérő jogi értelmezések léteznek, és a kérdésben végső alkotmányjogi választ az Alkotmánybíróság adhatna.
A főügyészség mostani döntése tehát lezárja a történet büntetőjogi részének egy fontos fejezetét, de nem teszi semmissé az éveken át zajló politikai vitát arról, hogy Szlovákia meddig mehetett el Ukrajna katonai támogatásában.
Naď ma azt mondja: felelősen cselekedtek.
Ellenfelei éppen azt vetik a szemére, hogy miközben Ukrajna védelmét erősítették, Szlovákia bizonyos saját katonai képességeiről lemondott, és azok pótlását részben szövetségeseire bízta.
Forrás: Teraz.sk, P7
Tell Vilmos



