VÖRÖS PROSZTÓ

Nagy árat fizettünk érted szabadság, drágább lett a lánc! 2022. máj. 23.

A történelem, időről időre megismétli önmagát, és mi, akik már megéltünk néhány nagy fordulatot az életük során, ennek élő tanúi vagyunk. A világ modernizációjának nagy álcája alatt kelnek ki, mint a naposcsibék, azok a barmok, akik erre hivatottak. Százévenként szinte atomórányi pontossággal kerül megrendezésre a világ barmai egyesüljetek nevű játék, ahol az egykori neveket csak lecserélik, de a történet mindig ugyanaz: az emberek totális agymosása és átverése.

Kína a múlt század derekán, egy elmaradott agrárország volt, de néhány év leforgása alatt belép a fejlett ipari államok sorába: Ez volt Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság kormányfőjének, majd első elnökének és diktátorának programja, amelyet 1958 januárjában hirdetett meg. Az úgynevezett ,,nagy ugrás“ keretében a párt mindent a vas- és acélgyártásnak rendelt alá. Erőltetett iparosításba kezdtek, milliószámra terelték az embereket a városokba, emiatt több vidéken teljesen leállt a gazdálkodás. A parasztgazdaságokat népi kommunákba vonták össze, ahol minden termelőeszköz közös tulajdonnak számított. Ugy ez ismerős náluk is. A vasipari hajszára jellemző, hogy Mao kifejezetten támogatta, hogy a telepólések határában is ezrével építsenek kis vasolvasztó kemencéket.

A ,,nagy ugrás“ nem csak közvetett módon, a túlhajszolt iparosítással, a mérnökök nélkül kivitelezett grandiózus öntözőberuházásokkal vezetett környezeti katasztrófához, hanem rögtön az egyik első intézkedés révén. Mao ugyanis „négy kártevő” néven közegészségügyi kampányt hirdetett. Ki kellett irtani a verebeket, patkányokat, oszkitókat és a legyeket.

Nem hivatalosan az akciót „Ölj meg egy verebet!” kampánynak hívták. A mezei veréb (Passer montanus) azért került feketelistára, mert Mao érvelése szerint felcsipegeti a vetőmagot, megfosztva a dolgozó népet munkája gyümölcsétől. A dolgozó nép és a tanulóifjúság pedig serpenyőket, fazekakat, dobokat ütögetve zavarta el a madarakat ahonnan csak lehetett, arra kényszerítve őket, hogy kimerülve zuhanjanak a földre. A fészkeket leverték, a tojásokat összetörték, a fiókákat megölték. A gyárak, állami intézmények és iskolák kitüntetést, jutalmakat kaptak, attól függően, hogy mennyi verebet öltek meg. A kampány miatt a mezei veréb alig két év alatt szinte teljesem kihalt Kínából, ám emiatt elképesztő mértékben elszaporodtak a sáskák és az egyéb rovarok a földeken. A rizstermés a növekmény helyett jelentősen lecsökkent. Amikor erre 1960 áprilisában fény derült, a maoista vezetés átállította a kampányt. A veréb helyébe az ágyi poloska lépett, de már késő volt.

Úgy látszik, közel száz év után a mai Európában ismét eljutottunk Mao Ce-tung szintjére. Nem csoda, hiszen tehetségtelen és mindenre képes, de semmire sem alkalmas kommunisták kezébe adtuk a kontinens irányítását. Ma Európa verebe, az orosz energia, kőolaj, gáz, és szén, melyet irtani kell, s melynek totális kiirtása után ugyanúgy fogunk járni, mint a ,,hosszú menetelés“ népe: fel fog minket zabálni a saját kreténségünk és ótvaros szolgalelkűségünk, mely valószínúleg nem vezet majd milliók éhhalálához, de végképp kisöpri a XXI. században megszokott kényelmes életmódunkat. 

Lehet, hogy nem halunk ki, de legalább nyugodtan hajthatjuk alvásra a fejünket, hogy mindent megtettünk érte. A hosszú menetelés Európájában harminc évvel a rendszerváltás után, a kommunizmus és a sztálinizmus kísértete globalista csontváznak álcázva járja be ezt a gyönyörű kontinenst. Az ,,Ölj meg egy verebet!” maói programot ma felváltotta a tilts le, tegyél tönkre, rabolj ki, vagy tagadj meg, utasíts ki egy oroszt. Az orosz energia nélkül Európa, mint az egykori Kína verebek nélkül, hamarosan tönkremegy. A világon és ezen belül Európában a modernkori kapitalizmus totális csődjéhez minden bizonnyal az vezet, de mondhatjuk azt is, hogy vezetett, hogy a Marx tőkéjének irányítását rábízták a modernkori marxizmus haszonélvezőire és ideológiai nímandjaira, akik valódi kommunistaként nem hazudtolták meg magukat, és mint mindig, most is hamarosan kifogynak a más pénzéből. 

A XXI század Európájában, a hosszú menetelés után, ismét eljutottunk Mao Ce-tung szintjére. Nem csoda, ha tehetségtelen, és mindenre képes, de semmire sem alkalmas kommunisták kezébe adjuk az egykoron szebb időket megélt kontinens irányítását.

Az európai ,,Nagy ugrás“ ma, a naponta emlegetett zöldenergia - mellyel ki szeretnénk váltani a véres orosz energiát - a legkevésbé tervezhető, ugyanis mindentől függ csak a tervezőtől nem. A nap és a szél nem emberfüggő, és saját elképzelése van arról, mit csináljon. Ehhez képest, az egykori szocializmusban a 105 %-ra betervezett szövetkezeti hektárhozamok, vagy a Hofi által vizionált 12 malacot ellő anyakoca, melyből nyolc volt valóságos, már sikertörténet.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság zöld megállapodásért felelős biztosa, az egykori Mao Ce-tung-i ,,Nagy ugrás“ modernkori marxista barma, a javaslat bemutatásakor azt mondta, hogy az energiamegtakarítás a leggyorsabb és legolcsóbb módja a jelenlegi energiaválság kezelésének és a számlák csökkentésének. Az elkényeztetett európai polgár, persze érthetően magasról sz.arik a vén marxista lázálmaira. Persze ettől függetlenül elmondható, hogy a modernkori Timur és csapata, már így is nagyon sokat tett az európai lakosság számláinak csökkentéséért, hiszen alaposan megcsappantak a lakossági megtakarítások a számlákon, köszönhetően az EU bölcs vezetésének, hiszen az infláció, vagyis a pénzromlás üteme már kétszámjegyű, majdnem mindehol Európában. A fizetett ügynökök sem dolgozhatnának hatásosabban, mint az Európai Bizottság, bár ez előbbi megállapítás igazságtartalma még nincs teljesen felgöngyölítve. Mindenki várja azonban már azt a mondatot Timmermanstól, vagy Ursulánk szájából, amit a klasszikus Tanú című fimben Pelikán, a gátőr vázolt fel Virág elvtársnak: 

Virág elvtárs kérem, tessék mondani, nem lehetne erre a feladatra valami képzettebb elvtársat találni. mert én ehhez komplettt hülye vagyok!

Az hogy a teljesen abberált, és a nyugati propagandában és liberális lakájmédiában erőltetetten nyomatott Európa ukranizációjának milyen hatásai lesznek a normalitás mindennenű alapértékétől megfosztott kultúrájára, azt a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál is mutatja. Ez a tipikus példája annak a szervilizmusnak, amit régen csak az egykori Szovjetunióban ismertünk, és ma talán még Észak Kóreában nyomokban tapasztalható, amikor egy propaganda gépezet, mindennenű tehetség és tudás nélkül, olyan produkciót jutalmaz, amelyre gyengébb helyeken a sarki kutyák járnak kisdolgukat végezni oszlop híján. A sztalinista kultúrharc eme remek példája is tükrözi azt a már minden normális ember által felismert valóságot, hogy a kommunisták már a sapjzban vannak, ahonnan éppen most próbálják kinyomni az oroszokat. Hiába próbálkozunk azonban magunkat távol tartani mindettől, akár a normalitás utolsó európai bástyájaként álló Magyaroszágra is csak-csak begyűrűzik a (FOS) Független Objektív Sajtó által elvárt és lakájként ismételt elvárás. Történt ugyanis, hogy Bán Teodóra, a margitszigeti Színház igazgatónője, a budapesti ukrán nagykövetasszony, ,,Nyugoggy Nelopj“ figyelmeztetésére, vagy mondjuk inákbb úgy, hogy ajánlására, mely országban ma versenyt taposnak a minden orosz gyökerű kultúra, művészet ,és történelem felszámolására - mint a verebek irtására egykoron Kínában - melyből ennek ellenére ők is vétetnek mindennel egyetemben, amit ez jelent, a napokban lemondta annak a világhírű orosz zongoraművésznek, Valentina Lisitsatnak a fellépését, mert annak a pedigréje nem felelt meg a kis ukrán zöld ember által a világra erőletetett kulrúrfasizsmusnak.

Nyugodtan hívhatjuk ezt így, mert a hitleri fasizmus pusztítása alatt, amikor is, akár zsidó származású művészek, zenészek százait küldték halálba a fasiszta koncentrációs tábrokban, mégsem történt meg az, hogy a Dohány utcai zsinagógában a háború után, mindezen tragédia ellenére, ne hangozhatott vona fel Beethoven muzsikája.

Ami ma a világban történik, az az egykori sztalinizmus és kommunizmus rothadó valóságának a kifordítása, és annak mutogatása és hirdetése, mint a kultúra győzelme a zsarnokság fölött. Pedig ennek pont az ellenkezője igaz. Ma olyan emberek, és tehetségetelen, korrupt politikusok, bankárok, és azok aljas kiszolgálói próbálnak kukturális értelemben megnyilvánulni, ítélkezni, és a kultúra mércéjét, minőségét, és hitelét megszabni, szigorúan európai és világdemokráciai mércével, akik, ha ma Mao Ce-tung élne, sörétes puskával, és síppal, dobbal és nádi hegedűvel járnának verebet irtani Kínába, hogy nagyobb legyen a búzatermés.

Ma az oroszok mellett, mi európai polgárok is, Mao Ce-tung modernkori verebei lettünk. Mini vasöntödék helyett szélmalmokat, fűtés helyett tea mécseseket, fürdés és mosás helyett szellőztetést, Isten helyett a pénzt, emberség helyett a gyávaságot támogatjuk. Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy nagy árat fizettünk érted szabadság, drágább lett a lánc!

Hrubík Béla

(Nyitókép: Kuruc.info)