LIBERNYÁKULUM
Nagyvárad: nem lesz szivárványmenet
2025. júl. 24.
Úgy tűnik, Nagyvárad vezetése még nem adta fel a józan ész védelmét: a helyi önkormányzat nem engedélyezte az idei Pride Oradea felvonulást – „természetesen” nem politikai alapon, hanem technikai okokra hivatkozva.
A döntést az Ark Oradea Egyesület is megerősítette, ők szervezték volna a július 26-ra tervezett LMBTQ-büszkeségnapot. A bihari megyeszékhely azonban – a szervezők szerint már zsinórban harmadszor – nemet mondott a szivárványos menetre.
A városháza szerint a szervezők által megjelölt tizenegy útvonalon egyetlenegy sem alkalmas a rendezvény lebonyolítására, mert vagy „felújítás alatt áll”, vagy „más eseményt” tartanak ott. Az alternatív útvonalra irányuló javaslatot viszont már „elfelejtették” hozzátenni.
Természetesen a döntést azonnal jogtiprásként értékelte a szervező egyesület, akik úgy nyilatkoztak:
„a helyi vezetés kirívóan megsérti az olyan alapvető, alkotmányban védett jogokat, mint például a szólás- és gyülekezési szabadság”.
Az Ark Oradea azt is bejelentette, hogy minden tiltás ellenére megtartják a felvonulást egy általuk „alternatív módon” kijelölt útvonalon – és erről értesítették is a hatóságokat.
Az egyesület közleménye szerint a tiltás törvénytelen, és „veszélyes precedenst teremt” országos szinten. Éppen ezért az önkormányzat ellen pert indítanak, mivel szerintük sérültek az alapvető emberi jogaik.
Az országos Pride-hangulat eközben felfutóban van: Bukarestben egy hónapja tartották a fővárosi Pride-ot, amelyen 30 ezren vettek részt. A szervezők minden bizonnyal azt remélték, hogy a „progresszív hullám” Biharba is elér, ám úgy tűnik, a Partium fővárosa nem hajlandó térdelni az új ideológiai dogmák előtt.
Nagyvárad nemet mondott – egyelőre
A történet természetesen nem ért véget: ha a Pride-szervezők valóban megpróbálnak „saját szakállukra” demonstrálni, akkor kérdéses, hogyan reagál a rendőrség és a hatóság. Egy biztos: a város jelezte, hogy a felújítások és más rendezvények fontosabbak, mint az ideológiai performanszok.
Miközben Európa több nagyvárosában hónapok óta zajlik a „szivárványos menetelés”, addig Nagyvárad úgy döntött: inkább az utakat újítja fel, mint az erkölcsöt bontja le.
Piros 7es



