A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Nyitókép35

Ne csápoljál Neotonra, mert beviszünk!!! 2022. aug. 26.

Fülek szocialista városa 1980 augusztusa, ha nem tévedek, de az a lényeg, hogy bőven benne a dögszürke husáki szocializmusban. A szabadtéri színpad a gimnázium mögötti placcon, előtte több ezer ember, szigorúan fapadokon ülve. Színpadon a Neoton Família, számunkra, akkori fiatal rockergyerekek számára ez csak cukros nyalóka, csak kellő távolságtartással szemléljük a műsort a hátsó sorok mögül. Persze hozzá kell tenni, hogy akkoriban úgy voltunk, mi kemény lázadó rockerek, hogy közben meg kívülről fújtuk az összes, nemrock-slágert is Szűcs Judittól, a Neotonon át Korda Gyuriig, csak diszkréten elhallgattuk, hogy ezeket a dalokat is hallgattuk. Szerettük és értékeltük az igényes, jó zenét, a zsáner ebből a szempontból lényegtelen volt.

Viszont azért lettünk rockerek, mert a kemény rockzene a rendszer elleni lázadás egyik látványos formája volt. A csőnadrág, a fehér kínai sportcipő, vagy a saru, a lógó bő fehér ing volt a kötelező szerelés azokban a 80-as években. Mi a tarjáni, győri, miskolci piacokról, kocsiülések alatt átcsempészett farmerjaink koptatását még magunk végeztük cigánytéglával az udvaron, majd gyökérkefével a fürdőkádban, miközben mindezt látva, nagyanyáink nonstop kereszteket vetettek magukra, kérték az égieket, hogy csak ne legyen az unokából a sátán gyermeke! 

Megjegyzem, nem lettünk azok, itt vagyunk megőszülve, patyolattiszta, bő fehér ingunk is van még talán valahol, itt vagyunk szemben állva az újkori kommunizmussal, azért aggódva, hogy az unokáinkat ne vigye el a nyugati liberalizmus minden emberi értéket felfaló sátánja.

Szóval szól a Neoton zenekar Füleken, egyre lelkesebben buzdítva a közönséget az aktív részvételre. Erre egyszer csak egy féltucat diszkós fiatal felpattan a fapadról és odaszalad a színpad elé, hogy állva tapsoljon, ne adj Isten, - illetve, hogyhogy nem elvtársak!, - botrányos módon, a csehszlovák szocialista embertípus marxista erkölcsökön nevelkedő visszafogottságát megtagadva, elkezdjen csak úgy saját elhatározásból ugrabugrálni! Na, ez a spontán kezdeményezésük, csak pár másodpercig tarthatott, mert azonnal ott termett mellettük a rendezőknek álcázott komcsi ügynökök csoportja és visszaparancsolta őket a fapadra. 

Majd adunk mi nektek felforgató tevékenységet, taknyok! 

– valami ilyesmi volt a korabeli Torrente-fejű elvtársak izzadt arcára írva.

Szürreális jelenet ez a mai kor, mai nemzedékének, nem is lehet átadni nekik, annak a kornak az egyszerre naftalin, és csípős izzadság szagú létezését, amikor tényleg nem volt szólásszabadság, meg egyáltalán, semmilyen szabadság nem volt, hiszen már mi is gyanúsak voltunk a huligános frizuráinkkal, meg a „félkapitalista” kádári Magyarországról hozott lemezeinkkel.

Abban az időben a magyar kultúrát is ezer szállal figyelte a rendszer a szocialista Csehszlovákiában, ehhez természetesen a legpraktikusabb módszert választotta, minél több magyart szervezett be a kommunista pártba, a titkosszolgálatba, ahol a magyar hálózatban aztán fennakadtak azok, akik csak egy milliméterrel is elmozdultak a rendszer szabályaitól. 

Mára már szinte teljesen feledésbe merült az a pár magyar ellenzéki, akik a Felvidéken tették a dolgukat abban a reményben, hogy egyszer majd véget ér a gonosz korszaka. Aztán 1989-ban véget is ért, a fejleményeket a magyar közösségünkben is ismerjük, de engedtessék meg, hogy félszegen feltegyek egy kérdést: 

ha kellően megtisztult volna a felvidéki magyar közélet a szocializmus terhes örökségétől, akkor nem lett volna mentálisan erősebb a közösségünk? 

Ugyanis akkor nem maradhattak volna a különböző politikai és társadalmi vezetői tisztségekben azok, és azok örökösei, leszármazottjai sem, akik a simulékonyságot, a „merjünk kicsik lenni” üzenetet továbbították és továbbítják a mai napig a magyar ember felé.

Nézzük meg, hogy micsoda károkat okoztak ezek az „átöltöző művészek”, hiszen mára a közösségünk mentálhigiénés állapota, a halálos kór diagnózisát mutatja! Lehet még egy darabig hazudni önmagunknak, de valljuk már be, hogy teljesen világos, hogy végighazudtuk az elmúlt éveket, és közben nem csináltunk semmit. 

Semmit! 

– bocsánat az őszödi böszmét idéztem, de sajnos azt kell mondanom, hogy inkább hasonlítunk most egy szoci nihilre, mint egy nemzeti érzelmű erős közösségre.

Olyan az egész állapotunk, mint az a bizonyos Neoton-koncert adta hangulat, aki tiltakozni akar a belülről rohadó rendszerünk ellen, azt azonnal visszaültetik a fapadra.

Öreg rocker barátaim, mi lenne ha még egyszer felvennénk a fehér ingünket és elindulnánk megint, rendet vágni és megmenteni a felvidéki magyar világunkat a tiszta fiataljainkkal együtt?

Jó mulatság, férfimunka lenne… Haló, itt vagytok még régi csibészek!?