LIBERNYÁKULUM

Négymillió eurós számlát fizet Szlovákia a „nem létező” migránsokért 2026. nov. 7.

Brüsszelben megint nem hatódtak meg a szlovák kormányfő szokásos kifogásaitól. Szlovákia ugyanis másodszor is koppant: kiderült, hogy az ukrán menekültekre mutogató trükköt a Bizottságban senki sem veszi be.

Képzeljük csak el a jelenetet: Robert Fico komoly, államférfiúi tekintettel megérkezik a brüsszeli csúcsra, zsebében a házi feladattal: „mi már annyi ukránt befogadtunk, hogy ránk aztán ne sózzanak rá még kétszáz embert a déli határokról!” A Bizottság pedig kedvesen mosolyog, és csöndesen visszafelel: „Nagyszerű, miniszterelnök úr! Akkor a csekk négymillió euróról szól, fáradjon a pénztárhoz.”

Mert miről is szól ez a történet? Arról, hogy a nagy szónoklatok – miszerint mi nem engedünk be senkit, és foggal-körömmel védjük a hazát – pontosan addig tartanak, amíg meg nem érkezik a számla a postafiókba. A miniszterelnök még úgy adta el a nyári négymilliós befizetést a választóknak, mint valami ravasz geopolitikai húzást: vettünk egy kis békét magunknak. Csakhogy az uniós szolidaritás nem bolhapiac, ahol ki lehet alkudni a sárgarépa árát.

A Bizottság friss jelentése ráadásul fekete-fehéren leírja: az EU határai védettebbek, a jogtalan határátlépések száma pedig drasztikusan esik. Vagyis a riogatás, amiből otthon komplett karriereket építenek, napról napra veszít az erejéből. De a szlovák belpolitikát ez aligha zavarja. Amíg a plakátokon a határvédelemről szólnak a kövér betűk, addig a színfalak mögött csendben átutalják a pénzt Brüsszelnek – csak ne kelljen szembenézniük a saját szövegelésük következményeivel.

Szlovákia így megint ott tart, ahol a part szakad: a kemény fiút eljátsszák otthonra, de Brüsszelben végül ugyanúgy kinyitják a tárcát. A különbség csak annyi, hogy a számlát a végén mindig mi, adófizetők fizetjük.