AMMARHA!
Néhány évtized múlva a mostani vízállás lesz a normális a Dunán
2026. aug. 7.
Az elmúlt években egyre gyakrabban mutatja meg a Duna azt az arcát, amelyet korábban inkább rendkívülinek tekintettünk: alacsony vízállás, a múlt előbukkanó maradványai, zátonyok, hajózási nehézségek és ezzel együtt egyre komolyabb vízhiány. A kutatások szerint pedig könnyen lehet, hogy ami ma még szélsőséges helyzetnek számít, néhány évtized múlva már normális lesz.
A jó hír az, hogy a jelenlegi klímamodellek alapján a Duna szlovákiai és magyarországi szakaszának teljes kiszáradásától nem kell tartani. Az Alpokból és a Kárpát-medencéből érkező csapadék, illetve a hóolvadás a jövőben is biztosít valamennyi utánpótlást. Ettől azonban még a folyó vízjárása jelentősen megváltozhat.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatóinak vizsgálatai szerint a század második felére jelentősen csökkenhet a nyári és kora őszi minimális vízhozam.
A modellek alapján az évszázad végére akár 20–40 százalékkal kevesebb víz folyhat nyaranta a Dunában, mint a múlt század végén.
Egy átlagos júliusi vagy augusztusi napon tehát akár harmadával kisebb vízhozam lehet a megszokottnál.
Ezzel párhuzamosan a rendkívül alacsony vízhozamú nyári napok száma akár meg is duplázódhat. Más kutatások szerint a korábban rekordnak számító alacsony vízállások a század második felében már rendszeresen visszatérhetnek.
Csakhogy nem egyszerűen arról van szó, hogy „kevesebb lesz a víz”. A Duna vízjárása szélsőségesebbé válhat:
miközben nyáron és kora ősszel egyre súlyosabb kisvizes időszakok jöhetnek, télen a vízhozam növekedhet, és az árvízi csúcsok is magasabbak lehetnek.
Vagyis ugyanazon folyón egyszerre kell majd egyre komolyabban felkészülni a vízhiányra és az árvizekre.
Ennek pedig messze nem csak látványbeli következményeilesznek. Az alacsony dunai vízszint problémát okozhat a hajózásban, a mezőgazdaságban és az energiaiparban, miközben a tartósan száraz időszakok az egész térség vízgazdálkodását egyre nagyobb kihívás elé állítják.
A kutatások alapján tehát nem az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy egyszer csak száraz lábbal átsétálhatunk a Révkomáromból Magyarországra a folyó medrén keresztül. Sokkal reálisabb – és talán éppen ezért komolyabb – veszély, hogy a ma még rekordalacsonynak számító nyári vízállások néhány évtized múlva már senkit sem lepnek meg.
Forrás: Portfolio, P7
Nyitókép: Getty Images
Tell Vilmos



