POSTALÁDA

Néhány gondolat a nagymarosi vizierőmű leállítását követő 37 év elmúltával 2026. aug. 5.

Tipikusan az az eset, hogy se vele, se nélküle.

A nagymarosi erőmű ugyanis ronda lett volna és elcsúfította volna hazánk egyik legszebb táját a Dunakanyart, és amellett ökológiai károkat is okozott volna.

De amellett el kell ismerni, hogy hasznos lett volna. 

Egyrészt termelt volna nagy mennyiségű áramot, másrészt szabályozni lehetett volna vele a Duna vízállását áradás és aszály (apadás) esetén, megakadályozni az árvizet, és vízzel pótolni a sekély folyót. Főleg ha a mintegy 100 km.-el feljebb lévő bősi erőművel szinkronban üzemeltették volna.

Persze voltak olyan ellenhangok is a Duna Körösök természetvédelmi ellenvetései mellett, hogy síkvizű folyón egy vizierőmű sokkal kevésbbé hatékony, ment egy meredekebb esésű hegyvidéki folyón. 

Az az igazság, hogy nálunk a vizierőmű építése elleni harc olyan mértékben összefüggött a rendszerváltással, hogy ha a Németh kormány nem állítja le az építkezést 1989-ben, akkor az Antall kormány 1990-ben biztos leállította volna.

A Hágai Nemzetközi Bíróság ítélete pedig tipikus dodonai ítélet volt, Magyarország is hibázott, Szlovákia is hibázott, nullázzák le az egymás elleni kártérítési igényeket. De a bősi erőmű és duzzasztógát, valamint a Duna mint határfolyó szlovák területre terelése maradhatott. 

Tehát mi magyarok tulajdonképpen elveszítettük a pert. 

A Bős–nagymarosi vízlépcső egy meg nem valósult, közös magyar–csehszlovák Duna-létesítmény volt, amelynek célja az energiatermelés, a hajózás javítása és az árvízvédelem volt. 

A projekt története: 

1977: Csehszlovák - Magyar államközi szerződés született a beruházásról.1984. Megalakul a bős nagymarosi gát megépítése ellenes "Duna Kör" nevű civil mozgalom.

1989: A magyar kormány környezetvédelmi okokból felfüggesztette, majd leállította a munkálatokat (A Duna Kör mozgalom és a rendszerváltás hatására).

1992: Magyarország felmondta Szlovákia felé az alapszerződést. Magyarország nem építette meg a Nagymarosi duzzasztógátat.

1992. október Csehszlovák egyoldalú lépés: Szlovákia saját területen megépítette és üzembe helyezte a bősi erőművet, elterelve a Duna vizét. Csehszlovákia (majd annak jogutódjaként Szlovákia) 1992 októberében valósította meg a Duna egyoldalú elterelését, amikor a Duna vizének 83%-át szlovák területre, a bősi erőmű csatornájába terelték, és 17 százaléka maradt nálunk a Szigetközben.

1997: A hágai Nemzetközi Bíróság ítéletet hozott az ügyben, amely mindkét felet elmarasztalta, de a bősi gátat és a folyó elterelését Szlovákiának meg lehetett tartani. A bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer vitája a kelet-közép-európai régió egyik legbonyolultabb jogi és környezetvédelmi konfliktusa. 

A felek 1993-ban fordultak a hágai Nemzetközi Bírósághoz. A testület 1997. szeptember 25-én hirdetett ítéletet, amely mindkét felet elmarasztalta: 

Magyarország jogsértést követett el, amikor 1989-ben egyoldalúan leállította, majd elhagyta a munkálatokat, illetve amikor 1992-ben felbontotta az 1977-es államközi szerződést.

Szlovákia jogsértést követett el, amikor üzembe helyezte az egyoldalú változatot és elterelte a Dunát. 

A bíróság kimondta, hogy Csehszlovákiának joga volt az építkezés előkészítésére, de a folyó egyoldalú kisajátítására és megosztására nem. 

Az 1977-es szerződés érvényben maradt, így a bíróság arra kötelezte a két országot, hogy jóhiszemű tárgyalások útján állítsák helyre a szerződéses kapcsolatokat és érjék el a szerződés céljait.

Kártérítési kötelezettség terheli mindkét felet a másiknak okozott károkért, de a bíróság javasolta, hogy a számlákat kölcsönösen nullázzák le.

Mivel az ítélet nem adott konkrét végrehajtási receptet, a két állam közötti hivatalos tárgyalások a mai napig sem vezettek a jogvita teljes, végleges lezárásához.

A Szigetközt érintő környezeti hatások:

A Duna 1992-es elterelése drasztikus ökológiai változásokat indított el a Szigetközben, mivel a folyó korábbi vízhozamának mindössze húsz-húszonöt százaléka (időszakosan alig 10-15%-a) maradt a főmederben.

Talajvízszint-esés: 

A térségben a talajvíz szintje méterekkel süllyedt meg. Ez kiszárította a Szigetköz egyedülálló, kiterjedt ártéri erdőit és mocsárrészvét.

Mellékágak kiszáradása: 

A főmeder elmélyülése és a vízhiány miatt a Szigetköz kiterjedt és fenséges mellékágrendszere teljesen elzáródott a friss vízutánpótlástól.

Biodiverzitás csökkenése: 

A halak természetes ívóhelyei megszűntek. Számos védett növény- és állatfaj élettere beszűkült, ami a helyi ökoszisztéma részleges összeomlásához vezetett.

Katasztrófavédelmi beavatkozás: 

Magyarország a helyzet stabilizálására építette meg a dunakiliti fenékküszöböt, valamint egy komplex ártéri vízpótló rendszert. Ezzel sikerült a Szigetköz egy részén mesterségesen megemelni a vízszintet és megmenteni az élővilágot, de ez a megoldás nem helyettesíti a folyamatos, természetes vízjárást.

A képen a nagymarosi vizierőmű látképe, ha megvalósult volna.

Forrás: Mezey András / Fb