
LIBERNYÁKULUM
Nehéz kérdések Nyugaton
2023. ápr. 3.
Az ember azt hinné, semmi sem tudja már meglepni, aztán csak kiderül, hogy mégis. Igazából minden napra kijut egy olyan hír, néha több is, ami bizonyítja, a nyugati civilizáció elveszett. Illetve dehogy, mivel Közép-Európa még őrzi a lángot.
Olvasgatom a híreket, néha csak úgy, önszorgalomból, hátha épp felfedezték a rák ellenszerét vagy véget ért egy/az értelmetlen háború. Görgetek lefelé, de vagy valami hírnek álcázott bulvárizé jön szembe, ami senkit sem érdekel, vagy valami olyan, amitől az egekbe szökik a vérnyomásom. Utóbbi már egyre ritkábban történik meg: sem a szlovák politika, sem a magyar ellenzék nem tud már olyat kiművelni, amivel ne veszítették volna el maradék hitelüket is, ahogy Brüsszeltől sem tudok már semmit sem várni.
Aztán egyszer csak, mint a fény az éjszakában, befut Új-Zéland frissen kinevezett kormányfőjének sajtótájékoztatója, ahol
egy olyan bonyolult kérdéstől kap hebegési rohamot, amit az átlag katica csoportos óvodások is meg tudnak válaszolni: mi a nő?
Ember, ilyet garantáltan nem látott még, érdemes megnézni az idétlen kretént, aki miniszterelnökre akart játszani, de még az egyik legelementárisabb kérdésre sem tud válaszolni. Az angolul nem tudók kedvéért érdemes először a kontextus ismeretében megnézni a kedves kormányfő riadt tekintetét a kérdés hallatán.

Ez a Chris Hipkinsnek nevezett génállomány (ne legyünk kirekesztők, ne nevezzük se férfinek, se nőnek, de legfőképpen ne embernek!) a kérdést meghallva lefagyott, mint az első PC-m a Windows 98-tól! Szegény szerencsétlen csak hebegett-habogott valamit, hogy biológia meg gender, meg nem, aztán csak kibökte, hogy
„az emberek maguk döntenek a genderükről”.
Csakhogy rohadtul nem ez volt a kérdés, amit szóvá tett a riporter is. Erre fel a birkás szigetország roppant nyugati vezetője felült a Medgyessy-vonatra és annyit volt képes felböfögni, hogy „nem számított erre a kérdésre, ezért nincs is előre megfogalmazott válasza.”
És mi, a józan világ prókátorai csak pislogunk, mint az a bizonyos kétéltű a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyén készült derrmedt húslében. Ilyenkor rúg pofán minket a Radnóti-versből ismerős 2x2 józansága, mely Nyugaton (meg a déli féltekén/fél tökén) már nem egy megfellebbezhetetlen matematikai igazság, hanem a mindent elrelativizáló hazugságcunami egyik esete: lehet 4 (de csak ha akar, az ő joga eldönteni!), fél 5, háromszög, de még egy remegő kézmozdulattal odapingált hímvessző is.
Itt (vagyis ott) már mindenki meghülyült. Nem tudják megmondani, mi a nő, nehogy megsértsenek valakit, amivel éppenséggel nők milliárdjait sértik meg. Látszólag kerülik a konfliktust, de épp ezzel szítják az emeberk közötti gyűlöletet.
Ma már nem létezik humor nyugaton, se művészet, se tudomány, csak woke, cancel és kvóta.
Pedig csak a gyerekeket kellene megkérdezni arról, hogy néninek öltöző bácsi voltaképpen micsoda. 10-ből 10 fogja rávágni, hogy bácsi. A 2x2-ről 9 gyerek fogja megmondani, hogy 4, az a maradék egy pedig nem készült az órára, de legközelebb már rutinból fogja rávágni, hogy 4. Zárójeles megjegyzés, hogy mindeközben a mi iskolarnedszerünket nevezik elavultnak.
2006-ban készült egy sci-fi vígjáték, a Hülyék Paradicsoma, amiben az akkori világ leghülyébb emberét lefagyasztották és pár évszázad múlva, amikor kiolvasztották, ő maradt a legokosabb, mert közben a buta emberek kerültek kizárólagos súlyba a világban.
2006-ban ez egy filmszatíra volt, mára a valóság.
Abba bele se merek gondolni, miféle rikácsolás következett volna, ha ez a szerencsétlen új-zélandi miniszterlenök helyesen válaszolt volna a nekiszegezett bonyolult kérdésre, ám most
tapsikolhatnak a wokeazonok, hiszen teljesült miden vágyuk, eltüntették a férfiak és a nők közötti különbséget. Csakhogy nem a különbségek felszámolásával, hanem a női princípium genderidiotizmus általi kinyírásával.
Megérte?
