
VÖRÖS PROSZTÓ
Nem az eszéért szeretjük
2022. szept. 8.
Veronika Remišová, a Za ľudí (a népnyelvet követve ejtsd így: žaludi) szürkécske kormánypártocska (ez még létezik?), ténykedésével a szürke mind az 50 árnyalatát felvonultató elnök asszonya Braňo "nagyhangú, mindenkit félbeszakító" Závodský rádiós műsorában vendégeskedett a minap.
A téma a kisebbségi kormányzás, a kormányválság kialakulása és következményei, az energiaválság, az új miniszterek személye (erre nem derült fény) és a további külpolitikai orientáció volt.
A szélsőségesen liberális és progresszív attitűdű műsorvezető (melyik nem az a szlovák fősodratú médiában?) próbálta (mint általában) a liberális Sulík és (végre) távozó bandája felé billenteni a jófejségi mérleget és szarkasztikusan furkálva ostorozni és lejáratni Matovičot. Meg fasisztázni egy ízeset. (Semmi új a nap alatt.)
Veronka próbált jópofizni, meg eljátszani azt, hogy ő maga a tökéletes és mérsékelt politikus mintapéldánya, és ő mindent (is) tökéletesen csinál. A két nagyvad pedig csak acsarkodik, így jobb lenne, ha mindkettő magába szállna és befejeznék a cirkuszt. Ő mindenképp ki szeretne maradni ebből a maszkulin csörtéből. Ő (a langyos) középen áll és mindenkivel jóban van (Kolíkováról, akivel vad cicaharcot vívott nem olyan rég, talán épp megfeletkezett).
Már-már feladta az ember a lapos és semmitmondó önfényezést és lekapcsolta a podcastot, de érdemes volt végighallgatni (ja, nem igazán).
Kissé érthetetlen részéről az, amit a végén mondott, mert konzervatív(abb) politikusként került a gyér, ám annál zsírosabb hajkoronájú amerikabarát jóanyal pártjába. Igaz, azóta úgy belesimult a lipsi kórusba, mint annak a rendje. A matoviči konzidzsihád mélyebb tartalma ezek szerint nem jutott el hozzá, vagy az agyáig.
De az ő esetében eleve nem került az a bizonyos elvárási léc túl magasra. Ha a politika muppetshow lenne, akkor a "sivá (re)myška" is (talán) jobban teljesítene. De a politika nevű játékot nem bábokkal játszák. Igaz, ez sem teljesen igaz. Van itt jópár Soros-báb.
Az interjú végén akkorát orbánozott a túrabakancsos szépasszony, hogy még a magyarfóbiás Korčoknak is becsületére vált volna. Az előrehozott választások ellen érvelve (a podcast 33. percétől) azt találta mondani, hogy az előrehozott választások után beütne a külpolitikát tekintve a katasztrófa, ORBÁNISZTÁN lenne itt is.
Nos, kedves Veronka! Önt eddig sem az eszéért szerettük. (Bocs, egyáltalán nem szerettük! Pedig a túrázós fotói egész jók.) De javasoljuk, hogy Európa utolsó (és egyetlen) normális és a helyzetet reálisan látó és értékelő, meg a népe, nemzete javát kereső politikus nevét ne tessék a ... szájára venni! Mert ön, az ön által ekézett politikusnak a sáros saruját megoldani nem méltó!
Végül, egy jótanács, kedves, Veronka! Ki kell még kicsit bírni, nincs már sok hátra. Sem önnek, sem a pártjának (bocs, azt már szinte mindenki elhagyta), meg a maradék három képviselőjének. Tessék még kicsit élvezni a zsíros kormányalelnöki posztot. Jókat posztolgatni arról, hogy milyen sokat dolgozik, meg izé. Csak a gépe jelszavát újra ne tessék a billentyűzetre felragasztva hagyni. :)
Amúgy meg az ilyenre mondják, hogy nem tülekedett, amikor észért kellett sorban állni. De, hagyjuk is. Ő már a múlt. Szoborpark-töltelék az ex-pártelnökével együtt.
Nem ajánljuk, de ha mindenképp kínozni szeretnék magukat, az Expres rádió podcastját itt hallgathatják meg.
BoRat

Piros 7es
