ÍRIK A GÓL
Nem jött össze a bravúr
2024. szept. 30.
Tegnap délután, jobban mondva koraeste, a komáromi KFC Zsolnán vendégszerepelt, és, hát, az ember tudta, hogy ez nem lesz egy könnyű mérkőzés, nem lesz sétagalopp, és nem is lett az.
A Zsolna rögtön az elején, a 2. percben vezetést szerzett, és kicsit meg is ijedtünk, hogy ebből akár csúnya vereség is lehet. De végül nem lett.
Sőt, még az első félidőben kiegyenesedett a csapat és ki is dolgozott három nagy gólszerzési lehetőséget, de sajnos a helyzetkihasználással kicsit hadilábon állunk. Úgyhogy nem lett belőle egyenlítés.
A második félidő elején azonban az is összejött. A cseh center, Voleský révén sikerült betalálnunk, úgyhogy az 1:1 már kifejezetten jó eredménynek volt mondható a mi szemszögünkből.
Az X egy olyan csapat ellen, ahol két szlovák válogatott legenda és egy jelenleg szinte vagyont érő fiatal csatár is játszik, konkrétan Hubočan, Pekarík és Kaprálik, óriási fegyvertény lett volna. De a volna sajnos nem játszik...
A Zsolna kifejezetten jó benyomást keltett, ügyesen játszottak, rengeteg helyzetet kialakítottak, volt két lesgóljuk, és végül szereztek egy szabályosat is, 2:1-re módosítva az állást.
Sőt, még utána is volt egy szinte ajtó-ablak helyzetük, amit sikerült elpuskázniuk. De a komáromiak javára szóljon, hogy az utolsó pillanatig is megvolt az esély az egyenlítésre, még a legvégén is volt néhány apróbb helyzetünk, de mindent összevetve el kell ismerni, hogy ezúttal a Zsolna megérdemelte a három pontot.
Nekünk pedig maradt a szimpatikus vesztes szerepe.
Annak ellenére, hogy nem vallottunk szégyent, nem sikerült pontot szereznünk, és nem maradt más, csak üres kézzel elindulni a nem igazán rövid hazaútra. Az ilyen bosszantó vereségek után pedig a mintegy négy órás út igencsak hosszúnak tud érződni..
De ez van. Az első osztályban nincs könnyű ellenfél, nincs könnyű meccs. Az adódó lehetőséggel pedig könyörtelenül élni kell, mert a kihagyott ziccerek ezen a szinten már szinte törvényszerűen megbosszulják magukat.
Én azért büszke voltam a csapatunkat, mert többé-kevésbé jól helytálltunk az egyik legerősebb csapat ellen, amelyet joggal kiáltott ki a szakma a Slovan méltó riválisának a bajnoki címért folyó harcban.
Hajrá, KFC! Hajrá, lilák!
Zsolna : KFC
2:1(1:0, 1:1) 90+7
Gólok: 2. D. Ďuriš (Ndjeungoue), 62. Kaprálik (Iľko) – 48. Voleský.
Sárga lapok: 35. Ndjeungoue (Zs), 68. Pekarík (ZIL), 70. Minárik (Zs) – 75. Sluka (KFC), 90+2. Diviš (KFC).
Játékvezetők: Ochotnický – Štrbo, Pacák.
Nézőszám: 2062.