LESZ, LESZ, LESZ
„Nem kapcarongy vagyunk” – Gubík László visszaszólt Gröhlingnek az együttműködési feltételek ügyében
2026. febr. 9.
Nem maradt adós a válasszal Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, miután Branislav Gröhling, az SaS vezetője nyilvánosan feltételekhez kötötte a vele való találkozást. A liberális párt elnöke csak akkor ülne le tárgyalni, ha a Magyar Szövetség előre kizárja az együttműködést a kormánypártokkal. Gubík Facebook-posztban reagált – világosan, néhol élcelődve, máshol kifejezetten élesen.
A bejegyzés már az elején egyértelművé teszi: a Magyar Szövetség nem kér politikai ultimátumokból.
„Nem kapcarongy, hogy mások mondják meg neki, kivel mit lehet vagy mit nem”
– fogalmaz Gubík, hangsúlyozva, hogy pártja kizárólag a magyar közösség és a magyarlakta régiók érdekei mentén választ partnereket, nem pedig más pártok ízléslistája alapján.
Az elnök arra is emlékeztet, hogy bár a Smer vezette kormány politikája „szinte rácsapta az ajtót” a Magyar Szövetségre, a párt ennek ellenére sem mondott le az ellenállásról és a kormánykritikáról. Egy dolog azonban nem változik:
a Magyar Szövetség politikájáról nem más pártelnökök döntenek.
A poszt második pontja már személyesebb hangot üt meg. Gubík finoman, de határozottan visszautasítja azt a feltételezést, hogy számára minden politikai nap fénypontja Gröhlinggel való találkozás lenne. Mint írja, a Zoboralji Magyar Bál után inkább kelet felé vette az irányt, hogy megtekintse a Magyarország kormánya által felújított csicseri templomot. Nem véletlen az utalás: ez szerinte annak a kormánynak a munkája, amely a szlovák állam helyett is támogatja az itt élő magyar közösségeket – miközben folyamatos bírálatok kereszttüzében áll.
A gondolatmenet itt kap egy ironikus csavart is. Gubík megjegyzi:
csak azért hozza ezt szóba, nehogy az SaS elnökének eszébe jusson a Budapesttel való együttműködés, vagy netán a templomba járás kizárását is feltételként szabni.
A bejegyzés végén az elnök a politikai kultúráról beszél. A Magyar Szövetséget – mint írja – a tisztességes párbeszéd pártjának tartja, nem a kizárósdi és az üzengetés híve. Ellenpéldaként megemlíti: akár azt is üzenné Gröhlingnek, hogy zárja ki az együttműködést Simon Zsolt „ribizlifrakciójával”, és utána lehetne beszélni. De nem teszi. Mert szerinte létezik még olyan fogalom, hogy kölcsönös tisztelet.
Gubík az SaS-nek ajánlja ennek elsajátítását,
„már ha kormányt szeretnének váltani”.
Ha nem, teszi hozzá, az is egy opció.
A jókívánság azért nem marad el:
„Kellemes hetet!”
Tell Vilmos



