AMMARHA!
Nem láttuk jönni: Richard Sulík Boris Kollár oldalán térne vissza
2026. szept. 1.
Richard Sulík politikai visszatérése kezd egyre konkrétabb formát ölteni. A korábbi SaS-elnök és volt gazdasági miniszter, akinek kedvenc hobbija azoknak a koalícióknak a szétverése, melynek a tagja, már nyíltan beszél arról, hogy indulna a következő parlamenti választáson, méghozzá saját gazdasági programmal és saját emberekkel. A Hospodárske noviny értesülései szerint az első megállapodások már megszülethettek, Sulík pedig akár húszfős csapatot is vinne magával egy ismert párt listájára.
A terv szerint Sulík körül nagyjából húsz emberből álló szakértői-politikai csapat formálódhat. Közülük öten az SaS környezetéből érkeznének, további tizenöt fő pedig kevésbé ismert, főként gazdasági háttérrel rendelkező szakember lenne. Sulík korábban úgy fogalmazott: indulni akar a jövő évi választáson, és gazdasági megoldásokat kíván kínálni.
A háttérben eddig két lehetőség formálódott: Boris Kollár Sme rodina pártja, illetve Martin Winkler pozsonyi főpolgármester-jelölt városi pártja, a Dunaj. A Topky szerint azonban a HN információi alapján
jelenleg Kollár listája tűnik valószínűbb forgatókönyvnek.
Ez politikailag különösen érdekes lenne: Sulík liberális-gazdasági márkája egy olyan párt listáján jelenne meg, amely korábban egészen más választói közegre épített.
Nem minden régi SaS-os lelkesedik Sulík visszatéréséért
Jana Kiššová elismerte, hogy Sulík megkereste, de nem kíván visszatérni a politikába. Juraj Miškov volt gazdasági miniszter és Ján Oravec közgazdász szintén jelezte, hogy nem csatlakozik a projekthez.
Sulík kampányát nem klasszikus plakátháborúra építené: azt mondta,
nem akarja teleaggatni Szlovákiát óriásplakátokkal, inkább az internetre koncentrálna.
A kampányt saját forrásból finanszírozná, bár elismerte, hogy korábban már sok pénzt költött az SaS felépítésére.
A visszatérés komolyan megkavarhatja a kisebb pártok közötti versenyt. Sulík a legutóbbi választáson több mint 82 ezer preferenciaszavazatot szerzett, Jana Bittó Cigániková pedig csaknem 40 ezret, vagyis nem jelentéktelen politikai tőkéről van szó. Branislav Gröhling, az SaS jelenlegi elnöke ugyan azt állítja, hogy Sulík nem fog jelentős számú választót elvinni a párttól, de közben őt is zavarja Kollár Smer felé tett politikai kacsingatása.
Sulík tehát nem egyszerűen visszatérne, hanem
új politikai hordozórakétát keres magának, amivel visszakatapultálná a liberális-technokrata gazdaság irányába az országot.
A kérdés az, hogy a választók ezt gazdasági szakértelemként, politikai újrakezdésként vagy inkább egy megbízhatatlan szövetségesnek bizonyuló, bukott pártelnök újabb túlélési manővereként értelmezik majd. Egy biztos: ha Kollár listáján valóban megjelenik Sulík húszfős csapata, az nemcsak az SaS-nek, hanem az egész ellenzéki térfélnek kellemetlen meglepetés lesz.
Forrás: Topky.sk
Piros 7es



