VÖRÖS PROSZTÓ

Nem vagyok művészettörténész, csak egy hülyének nézett keresztény 2024. júl. 31.

Nem vagyok művészettörténész, csak egy jó ízlésében megsértett, keresztény, művészetet kedvelő (és olykor művelő), fehér, heteroszexuális férfi. Minden jogom megvan a sértődésre.

Öt nap telt el az olimpia megnyitója óta, amit alsó hangon is botrányosnak lehet nevezni. Pénteken épp én voltam ügyeletben a portálon, írtam is egyet a Gojira zenekar történelmi fellépése kapcsán az ötkarikás játékokon, ami így utólag szintén karcolta a botrányosság határait, na nem a zenekar teljesítménye miatt, hanem mert egy levágott fejű, Marie Antoinette-nek öltözött nő énekelt közben egy forradalmi opera-részletet. Maga az előadás rendben volt, de az üzenete, ami a történelem egyik legeszetlenebb, de egyben az ész dicsőségét hirdető tömeggyilkosságát éltette, már eleve megrezgette a lécet. De mai írásomban nem erről akartam értekezni, hanem arról a bizonyos utolsó vacsoráról, ami nem az, mert mi, mucsai idióták, nem tudjuk, hogy az valójában bachinália volt, úgyhogy fogjuk csak be azt az érzékeny keresztény pofánkat, mert még ehhez sem értünk.

Kismillió, a fentihez hasonló mondatot olvastam az elmúlt napokban – teljes döbbenettel. Most komolyan kérdezem,

senki sem látta, hogy mi történt a Szajnán?

Az egész transzvesztita-show bő tizenöt percében folyamatosan kereszténygyalázást láthattunk (megkockáztatom, még némi pedofíliára való buzdítást is a sok ferdehajlamú között vonagló kislánnyal!). Ne jöjjön senki az ismeretlen holland festővel, és meg is mondom, hogy miért!

A tizöntperces blaszfémiának legalább kétharmadában Da Vinci Az utolsó vacsora című ikonikus festményét parafrazálták, a holland festő bachináliáját viszont csak a legvégén, a fináléban, amikor is előkerült a „vacsoraasztalra” a kékre mázolt törppapa, 

mintegy megadva a keretet a védekezésre: ez nem kereszténygyalázás volt, csak ti vagytok túlságosan mucsaiak. Bizony, bizony az egész szimbolikusan is azt jelenti, hogy a meggyalázot kereszténység helyét átveszi a pogány erkölcstelenség és ízléstelenség. 

Több ízben is bepózoltak a szereplők, hosszú másodpercekre, amivel konkrétan a reneszánsz festő nagy művét, egyszersmind a kereszténység legszentebb momentumát, az eucharisztia megszületését gúnyolták a lehető legalpáribb módon. A Jézus helyére (valószínűleg daruval) beemelt Barbara Butch DJ maga posztolta ki, hogy ez egy új, meleg testamentum megszületése. Maga Barbara Butch, a másság dagadt istenasszonya (és igen, ha ők gyalázhatnak milliókat, egy kis testszégyenítés a mi részünkről is belefér!) vont párhuzamot az általuk előadott ízléstelenség és Da Vinci festménye között. 

Felháborodott üzenetek, elhatárolódások tízezrei lepték el az internetet, nem csak keresztények részéről. Ha az volt a céljuk a rendezőknek, hogy egységet teremtsenek, hát sikerült. 

De nem a nyugati civilizáció különbözőséget ünneplőinek egysége valósult meg, hanem az annak romlottságát elutasító emberiség forgácsolódott egységfrontba. 

A posztmodern világ individualista megközelítését is érdemes felhoznunk, ami hogy, hogy nem épp a hatvanas években Párizst is megrengető szélsőbalos frankfurti-iskola szellemi mélyrepülésének egyik következményeként az egyént emeli ki, vele együtt pedig az egyén érzéseit, értékítéleteit. Ebből kifolyólag ha milliók értelmezték Az utolsó vacsora és a kereszténység meggyalázásának az egész másság-cirkuszt (és nem a tudatlanságuk miatt, hanem – ahogy azt fentebb is írtam – mivel az előadásnak csupán a fináléja utalt halványan arra a bizonyos ismeretlen holland festőre), akkor bizony kénytelenek vagyunk levonni azt a kövekeztetést, hogy 

végig az volt a cél, hogy a kereszténységen gúnyolódjanak, hiszen közmegegyezéses jelképet használtak fel.

A témában nálam messze jártasabb Szilvay Gergely Fb-bejegyzésére hívnám fel az olvasók figyelmét, amiből kiragadnék néhány gondolatot. 

Valami ilyesmit próbáltak belénk verni az egyetemen is. Nem az alkotói szándék, nem maga a mű, hanem annak a befogadóban való lecsapódása számít. Nem érdekel senkit, hogy „mire is gondolt a költő”, az számít, hogy ÉN mire gondolok. És ha az egyetemes igazság, szépség, bölcsesség kikerült a létező dolgok közül, minden relatívvá, perszonálissá vált, akkor engedtessék meg nekünk, hozzájuk képest másként gondolkodóknak, hogy kikérjük magunknak, ha mi másként gondolkodunk. 

Elvégre ezt az egyébként a sportot totálisan semmibe vevő műsort ők hirdették meg a másság megünneplésének. De akkor a mi másságunk nem számít?

Avagy minden állat egyenlő, de egyesek egyenlőbbek? Szép új világ, mondhatom.

Aki pedig szólni merészelt, arra lesújtott a teljes liberális gyűlöletgépezet, facebookos cancelculture, ismerőstörlések százait láttam hisztérikus jóemberktől csak azért, mert valakinek más volt a véleménye. Ez, kérem, maga a liberálfasizmus és a véleményterror. Vonja le mindenki a következtetéseit, úgyis csak az számít, hogy az illető mit gondol.

Végezetül álljon itt pár sor Radnóti Miklós zseniális, mindmáig aktuális költeményéből, a Töredékből:

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Szilvay Gergely bejegyzése teljes terjedelmében az alábbi képre kattintva olvasható.