
ÍRIK A GÓL
Nem volt kérdés, a hét második derbijét is simán nyerte a Fradi!
2025. ápr. 7.
A zöld-fehérek már az első félidőben eldöntötték a mérkőzés sorsát, Maiga és Pešić találatával végül 2-0-ra diadalmaskodtak az Újpest ellen a magyar labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
Nem túl gyakran fordul elő, hogy pár napon belül két derbit rendezzenek, de a sors most úgy hozta, hogy pont azon a héten csapott össze a kupában a két együttes, amikor a bajnokságban is egymás ellen kellett játszaniuk.
A kupameccsen visszatért az a tendencia, amit az elmúlt években láthattunk, a Ferencváros a játék minden elemében leuralta az Újpestet,
a liláknak esélye sem volt a továbbjutásra, az FTC végül sima 3-1-es győzelmet ünnepelhetett.
Az OTP Bank Liga idei kiírásában viszont már sikerült meglepnie a Dózsának a zöld-fehéreket, az újpestiek egy 17 meccses győzelmi sorozatot állítottak meg, utoljára 2019-ben sikerült döntetlent elérniük az ősi rivális ellen.
Az utolsó újpesti győzelemig viszont sokkal többet kell visszamennünk az időben, egészen 2015 decemberéig, amikor Diagne góljának köszönhetően hozta el a három pontot a Groupama Arénából a lila-fehér együttes.
A találkozó előtt kényszerű cserét kellett alkalmazni, Dr. Csonka Bence játékvezető ugyanis bemelegítés közben sérülést szenvedett és nem tudta vállalni a mérkőzés dirigálását, a helyét az eredetileg videobírónak kijelölt Berke Balázs vette át.
A szerdai meccshez képest sokkal defenzívebben kezdte az összecsapást az Újpest, az első 10 percben próbáltak nyomást helyezni a Fradira, de a zöld-fehérek gyorsan felvették a meccs ritmusát, átvették a kezdeményezést
és a 18. minutumban már az előny is náluk volt, Maiga szerzett bődületesen nagy gólt.
A második hazai találatra sem kellett sokat várnunk, 10 perccel később Cisse indította remek ütemben Varga Barnabást, a gólkirályi címre hajtó csatár pedig nem hibázta el a ziccert. A VAR-szobában viszont úgy látták, hogy a magyar válogatott játékosa lesen volt, így érvénytelenítették a találatot.
A 45. percben viszont már kétség sem férhetett hozzá, hogy megduplázza az előnyét a Ferencváros,
Pešić a szerdai meccs után a bajnokin is betalált, a mostani gólját viszont már nem Robbie Keane emlékezetes mozdulataival ünnepelte.
A második játékrészben már sokkal kiegyenlítettebb csatát láthattunk, továbbra is inkább a Ferencváros irányított, de már az Újpest is eljutott helyzetekig, gólt viszont már egyik gárda sem tudott szerezni, így maradt a kétgólos hazai győzelem.
A zöld-fehérek duplán örülhettek a vasárnapi sikernek, hiszen az összecsapás előtt pontokat hullajtott a Puskás Akadémia az MTK ellen, így a megszerzett három pontnak köszönhetően felzárkóztak mínusz kettőre a tabellán.
Az FTC jövő héten a Zalaegerszeg ellen idegenben gyarapíthatja tovább a pontjainak számát, míg a Puskás Akadémia a tavasszal kifejezetten erős Győri ETO otthonába látogat, ahol valószínűleg egy pokolian nehéz meccs vár majd a felcsútiakra.
Nyitókép: FakiPhoto

Demeter Nikolas
