
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Nevet váltott a Simon Fórum, de DNS-t nem
2023. máj. 8.
Miután meghiúsult a tervezett(??) pártfúzió Simon Zsolt Magyar Fórumja és a Szövetség között, a pártkönyvgyűjtő repcehuszár azonnal összeállt néhány szlovák mikorpárttal, így már semmi sem indokolta, hogy megtartsa a párt nevét.
A belügyminisztérium május elején hivatalosan is bejegyezte a roppant jól csengő Magyar Fórum, Szlovákia Szociáldemokratái, Régiókért, Roma Koalíció, Demokrata Párt (Maďarské fórum, Občianski demokrati Slovenska, Za regióny, Rómska koalícia, Demokratická strana) nevű valamit.
Marketingból csillagos ötös, semmi kétség!
Simon ugyanakkor jelezte azt is, hogy nyitott arra, hogy további politikai kalandorok is csatlakozzanak a szimpatikus nevű pártjához, csupán annyi a kitétel, hogy azonos céljaik és alapvető értékeik legyenek.

Javasolnánk a roppan tömör nevű pártnak, hogy a választók megtévesztését elkerülnedő kérvényezze a pártnévből a „Magyar” szó törlését, ugyanis a jelző teljesen indokolatlan az esetükben.
Köszcsi!
(Zárójeles gondolatként citálnék ide egy régi mondást: Ha a kupleráj nem megy, nem a bútorokat kell kicserélni, pláne nem a falakat átfesteni.)
