A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
F1niko

Nincs új a nap alatt: Max Verstappen hazai közönség előtt is győzni tudott! 2022. szept. 5.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

A holland pilóta szinte rajt-cél győzelmet aratott Zandvoortban, az első helye csak egy kis pillanatig forgott veszélyben. Verstappen mögött George Russell lett a második, Charles Leclercet pedig harmadik helyen intette le a kockás zászló.

A szombati szoros időmérő után azt gondolhattuk, hogy a futamon is komoly csatát vívnak majd az élről rajtolók, de Max Verstappen esélyt sem adott a Ferrariknak. Leclerc egy rövid ideig tudta tartani a holland versenyző tempóját, folyamatosan a leggyorsabb volt az első szektorban, azonban érdemben közelebb jönni nem tudott.

Carlos Sainz indította el a kiállások sorát, de a csapata nem volt a helyzet magaslatán a boxban, csak három abroncsot készítettek elő, a negyedik csak jóval később került elő. A spanyol pilóta ezzel legalább 10 másodpercet dobott el, így az elévágásra már nem sok esélye maradt.

A legjobban ismét a Mercedesek kezelték gumikat, Hamilton egészen a 30. körig kint tudott maradni, majd kemény abroncsokon messze a leggyorsabb volt a mezőnyben. A hétszeres világbajnok gyorsan utol is érte Pérezt, akit második nekifutásra meg is tudott előzni. Hamilton után Russell is átlépett a mexikóin, és az Ezüstnyilak már Leclerc nyomában voltak.

F1niko

A Ferrari a Mercedes tempóját látva kihívta Leclercet is, aki látványosan szenvedett a közepeseken, az olaszoknak még egy pici szerencséjük sem volt, ha pár körrel később hívják ki a monacóit, akkor „olcsóbban” megúszhatták volna a kerékcserét, hiszen Tsunoda félreállása miatt VSC-fázis volt érvényben.

A Mercik kihasználták az adódó lehetőséget és mindketten Leclerc elé jöttek vissza.

Pár körrel később viszont már a biztonsági autó is a pályára hajtott, Valtteri Bottas Alfája állt meg a célegyenesben. Hamilton kivételével mindenki kijött friss lágy abroncsokért, így bár a hétszeres világbajnoké volt a pályaelőny, de elég komoly stratégiai hátrányba került. Ez a gyanú rögtön az újraindítás után be is igazolódott, Verstappen már az első kanyar után élre állt, később Russell és Leclerc is megelőzte Hamilton, aki ezt erős káromkodással vette tudomásul. A verseny után azonban bocsánatot kért mindenkitől, hogy a futam hevében elragadták az indulatok.

Az utolsó körökben már nem történt változás, Max Verstappen könnyedén nyerte meg a Holland Nagydíjat, a hatodik helyről rajtoló Russell behozta a második helyre az autót, míg Leclercnek ezúttal a harmadik hellyel kellett megelégednie. Lewis Hamiltont intette le a kockás zászló a negyedik helyen, mögötte Carlos Sainz ért be, a spanyolnak azonban volt 5 másodperces időbüntetése, amit veszélyes kiengedésért kapott, így Sergio Pérez örökölte meg az ötödik helyet. Sainz egészen a nyolcadik helyig csúszott vissza, még Alonso és Norris is megelőzte. Az utolsó két pontszerző pozíciót Esteban Ocon és Lance Stroll kaparintotta meg.

F1niko

Szezonbéli tizedik győzelmével Verstappen már 109 ponttal vezeti a bajnokságot, a második helyen Leclerc és Pérez pontegyenlőséggel áll. A világbajnoki küzdelem a jövő héten Monzában az Olasz Nagydíjjal folytatódik, ahol a Ferrarinak komolyan össze kell szednie magát, ha nem akar csalódást okozni a tifosinak.

nyitókép, fotók: F1
Demeter Nikolasz

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!