AMMARHA!

NONKONFORM, könyvek a jövőről: Szilícium-háborúk 2023. márc. 7.

Böszörményi-Nagy Gergely Nonkonform című könyve több olyan kötetet foglal össze, amely megtöri a liberális és globalista tézisek alapjait. A világ értelmezésében a tudomány is segítségünkre van. Olyan tudományterületeket hoz példaként, amelyekről hiába hisszük, hogy nem gyakorolnak hatást a politikán keresztül az életünkre, mégis teszik. A konformista világkép elhatárolja az embert a természettől, nem tekinti a természet láncszemének.

Ez Böszörményi-Nagy szerint az alap tévedése a konformista világképnek. Továbbá a konformisták hiszik, hogy felvilágosult ember nem hihet Istenben. Mi konzervatívok, hisszük, hogy tévednek, és ha tévednek, egy nemzeti közösségnek sok előnye származik a nonkonformizmusból. Nézzük az egyik könyvet, amit a Nonkonform górcső alá vett.

Chris Miller: The Chip War. The Fight for the World’s Most Critical Technology. Scribner, 2022

Létezik egy termék, amiből Amerika és Kína is masszív importra szorul, miközben egy kis sziget a globális gyártás 41 százalékát tudhatja magáénak. Ez az legfőbb oka, hogy Ukrajna mellett egyre inkább Tajvan a Kelet-Nyugat rivalizálás epicentruma.

“A világ GDP-jének nagy részét félvezetőkön alapuló eszközökkel állítják elő. Egy olyan termék esetében, amely hetvenöt évvel ezelőtt még nem is létezett, ez rendkívüli sikersztori” –írja a mikrocsipek felemelkedéséről Chris Miller, a bostoni Tufts Egyetem ifjú külpolitikai guruja. Valóban, az elmúlt hetven év világgazdasági konjunktúrája döntő mértékben a csipek forradalmára épült, és modern életvitelünk csaknem minden technológiájának –így a telefonoknak, az autóknak és az atomerűműveknek–az alapját ez az eszköz adja. Nem lesz ez másképp a mesterséges intelligenciával sem. Nem véletlen, hogy Miller szerint a chipipar mára döntően meghatározza a globális gazdaság szerkezetét és a geopolitikai erőviszonyokat. Mi pontosan a mikrocsip, és miért ilyen fontos a jövő alakulásában?

Gordon Moore elektronikai mérnök, az Intel későbbi vezérigazgatója 1965-ben fogalmazta meg híres jóslatát, mely szerint a mikrocsipek teljesítménye a jövőben kétévente megduplázódik, ahogyan az ember egyre több alkatrészt tud összezsúfolni egyetlen integrált áramkörön. Igaza lett.

Míg hatvan esztendővel ezelőtt mindössze négy tranzisztor fért el egy mikrocsipen, ma mintegy tizenkét milliárd. A csipek szilíciumból készülnek, amiről az Egyesült Államok híres innovációs körzete, a Szilícium-völgy a nevét kapta. Itt alapították a Fairchild Semiconductor legendás félvezetőgyártó vállalatot, amelynek teljesítménye olyan technológiai fölényhez juttatta az USÁ-t, amit csak a kommunistákkal szimpatizáló amerikai tudósok beszervezésével tudtak enyhíteni a szovjetek. (Beszédes tény, hogy Európa sokáig be sem nevezett ebbe a versenybe, mert az Atlanti-óceán ezen oldalán senki sem értette a mikrocsipek stratégiai jelentőségét. Bár Miller könyve nem erre a szálra koncentrál, részletes történeti áttekintéséből egyértelmű, hogy kontinenesünk már a világháború óta alkalmatlannak bizonyul a fontos trendek felismerésére és a valódi innovációra.)

A csipgyártó iparágat tehát amerikai tudósok és vállalkozók hozták létre, a 21. században az USA mégis lemaradni látszik. Ennek oka, hogy a chipgyártás kezdeti éveiben, amikor a gyártást manuálisan végezték, a magas munkaerőköltségek miatt az amerikai cégek fokozatosan kiszervezték a beszállítói láncukat Kelet-Ázsiába.

Így lehetséges, hogy miközben az Apple a világ egyik legnagyobb chipfelhasználója, ő maga egyáltalán nem gyárt chipeket.

A nyugati vállalatok szinte teljes egészében egyetlen távoli szigettől, Tajvantól függnek. “Taipei a szilíciumcsipek Olümposza”, ami egy Morris Chang nevű 91 éves úriembernek, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) alapítójának köszönhető. Chang az USÁ-ban tanult és sajátította el a mesterség alapjait, és kapcsolatai révén kezdettől beszállít az amerikai ipar nagyágyúinak. A kínaiaknak nem –s ez komoly probléma Peking számára, hiszen ők sem jeleskednek saját csipgyártó képességeik fejlesztésében. A világ csipmennyiségének mindössze 15 százaléka készül “Made in China” megjelöléssel –szinte hihetetlen, de a kínaiak évente többet költenek a mikrocsipek importjára, mint kőolajra. Az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy ez így is maradjon (Biden elnök a napokban minden, a kínai csipiparban vezető beosztásban dolgozó amerikai mérnököt felszólított, hogy hagyja ott a munkahelyét), miközben Tajvan 41 százalékos szeletet tudhat magáénak a tortából. Ez a magyarázata, hogy miért éppen ez a sziget a Nyugat-Kelet rivalizálás epicentruma.

Akár saját képességeinek radikális fejlesztésével, akár Tajvan lerohanásával oldja meg Kína a nagy csipkérdést, a változásnak mindenképpen hosszú távon ható, globális következménye lesz.