A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Kínai orosz

Nyugati pampogás a kínai-orosz közeledés miatt 2023. márc. 22.

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!

A legfrissebb információk szerint mintegy 80 ország támogatja ilyen-olyan formában Ukrajnát az oroszok elleni harcban. A szankciókkal sújtott Oroszország meg ott keres szövetségeseket, ahol tud.

Már az 1970-es években kitalálta Henry Kissinger amerikai külügyminiszter, majd elnöki tanácsadó, hogy azzal tudja az USA biztosítani a hatalmát, ha összeugrasztja a Szovjetuniót és Kínát. Az éket Jimmy Carter elnök verte a két kommunista nagyhatalom közé, amikor az első amerikai elnökként Kínába látogatott, majd intenzív gazdasági kapcsolatokat épített ki a két ország között, nem mellesleg elárulva ezzel korábbi szövetségesét, a köztársasági Kínát, vagyis Tajvant.

A hamarosan 100. születésnapját ünneplő Kissinger zsenialitását mi sem bizonyítja, minthogy az általa javasolt elvet az USA a közelmúltban is aktívan alkalmazta, amikor 

az egyre intenzívebbé váló német-orosz együttműködést robbantotta szét (szó szerint is – Északi Áramlat-2, ugyebár), mintegy rákényszerítve az orosz elnököt a szomszédos Ukrajna lerohanására. 

Nem épp megfelelő a párhuzam a japánok második világháborús támadásának kiprovokálása és az oroszok Ukrajna elleni támadása között, de bizonyos mozzanatok itt is gyanúsan egybevágnak. 

Persze mai témánk nem a mindenható USA mindenkori machinációi, sokkal inkább az, hogy milyen képmutató módon viselkednek. Miközben szövetségesei (vazallusai?) egymásra licitálva hajbókolnak az inkompetens színész-elnöknek, saját anyjukat is odaígérve az oroszok elleni hadviseléshez,

az Egyesült Államok vezetése magából kikelve dühöng, amiért Putyin kereskedni merészel más államokkal, rendszerint azokkal, akiket a midnenható USA szalonképtelennek nevezett, ezért korábbn kizárt a világpiacról.

Így került egyre közelebb Oroszországhoz Kína, Irán, India és megannyi másik állam, talán még Észak-Korea is. Nehéz mindezt komoly arccal felróni Putyinnak. Miközben Ukrajnát nyolcvanegynéhány ország támogatja pénzzel és hadianyaggal (a titokban vagy nyíltan ott harcoló zsoldosokról már nem is beszélve), addig az Oroszoknak önerőből kell megoldaniuk azt, amit már rég befejezhettek volna a Nyugat morálja-jóemberkedése nélkül.

Nyilván nem azt mondjuk, hogy az Ukránoknak nincs joguk védekezni, pláne hogy ne lenne joguk segítséget kérni és kapni. Épp csak azt vitatjuk, hogy mindezt morális alapra kellene helyezni. Mert ilyen alapon az iraki háború vagy Szerbia bombázása is nem kevésbé morális kérdések sorát vetné fel. A háború mindig is reálpolitikai kérdés volt: dinasztikus vagy nemzeti érdekek kikényszerítése ott, ahol a diplomácia megbukott. 

A háborút morális kérdéssé az 1960-as évek amerikai kommunista-projektje, a hippi-„kultúra” igyekezett tenni. Valljuk be, ez eléggé délibábos-romantikus elképzelés. 

Az első kérdésünk, amin érdemes elgondolkodni, hogy ki hatalmazta fel az Amerikai Egyesült Államokat, hogy döntsön arról, ki vagy mi számít jónak és rossznak. Nyilván a deklaráltan protestáns mentalitású állam eleve elrendeltségének érzéséből fakad ez a felsőbbrendűségre kényszerítő belső késztetése, kár erről vitába szállni, meggyőzni úgy sem lehet az ellenkezőjéről őket. A másik kérdés talán sokkal izgalmasabb: a rossznak kikiáltott államnak nincs joga a kereskedelemhez, szövetségek létrehozásához vagy a saját érdekei képviseletéhez?

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása egy irányba mutat, mégpedig abba, hogy 

a moralitás köpönyegébe takarózó Nyugat önmaga nagyságába belebolondulva azt képzeli, mindenről joga van dönteni, és nincs apelláta.

Egy ilyen világban érvelési hibák veszik át az érvek helyét. Kicsit olyan ez, mint a balliberális „nácikártya” előrántása, mely minden kérdésben eldönt miden vitát: ha már nincs érve az illetőnek, nácinak nevezi a másikat, hogy azzal térdre kényszerítse az ellenfelét a közvélemény előtt. Ilyesminek vagyunk most a szemtanúi, csak épp a nácit oroszra cserélték: minden, ami orosz, eredendően rossz. 

Nincs ez megindokolva, csak kijelentve.

Aki meg megkérdőjelez egy ilyen explicit kijelentést, maga is orosszá válik. Csak mert a Nyugat azt mondta.

Ebben a közegben tehát nem is meglepő, ha Putyin a végső paradigmaváltásra szánta el magát: új alapokra helyezték a kínai-orosz együttműködést, melynek keretében kizárták a külkereskedelmükből a dollárt, és helyette már csak az orosz rubellel és a kínai jüannal lehet fizetni e két országnak. 

Ennél nagyobb csapás nemigen érhette volna a birodalmi USA-t, hiszen végletesen eladósodott Kína irányába.

Innentől fogva az Egyesült Államok golyóit úgy és addig szorítgatja Kína, amíg csak akarja, mielőtt összeroppantja, vele együtt a teljes vazallusi rendszerét is magával rántva.

És mindezt az USA saját maga provokálta ki.

Nyitókép: GettyImages

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!