
TE BUZERANT!
Olaf Scholz: Ukrajna győz és az unió tagja lesz
2023. máj. 23.
Delíriumos állapotban ünnepelte Olaf Scholz német kancellár pártja, a Szociáldemokrata Párt megalapításának 160. évfordulóját. A kancellár kommunista szólamokat sem nélkülöző berlini felszólalása leginkább az Ukrajnának szóló hízelgéstől marad emlékezetes.
A világ első szocdem pártjának jelenlegi elnöke nem pazarolta a hallgató idejét, olyan woke beszédet mondott, hogy csak na!
Oroszország Ukrajna elleni háborúja azzal ér véget, hogy Oroszország veszít, Ukrajna pedig az Európai Unió teljes jogú tagja lesz
– jelentette ki kerek perec Scholz, mintha az csak az ő döntésén múlna.
Nem meglepő módon az EU-t a kommunizmus felé vezető német felfogás rezonált az Oroszországot ócsároló megjegyzésekből, melyek közül a legmegmosolyogtatóbb az volt, amikor Vlagyimir Putyin háborúját
imperialista őrületnek nevezte.
A német kancellár úgy éveli, Oroszország „nem nyerheti meg, és nem is fogja megnyerni ezt a háborút”, mivel Németország, vagyis rajta keresztül az EU és a NATO továbbra is teljes erővel támogatja Ukrajnát „a szabadság és az önrendelkezés védelmében európai nemzetként folytatott küzdelmében”. Gyönyörű!
Persze Scholz nem érte be a háborús retorika erőltetésével, hiszen szavazóinak jelentős hányada a wokezöldség klímahiszikéje miatt adta a szocdemekre a voksát.
Mint mondta, meg lehet teremteni a „klímasemleges és jó jövőt”, amelyben van gazdasági növekedés, vannak beruházások és van „sok-sok jó új munkahely”, de csak akkor, ha ezt a hatalmas, az élet minden területét érintő átrendeződést „társadalompolitikai feladatként” fogják fel, vagyis az összetartozáson és összefogáson alapuló folyamatként szervezik meg, egyben
meghirdette pártja XXI. századi feladatát, a „tisztelet társadalmának” megteremtését.
Mi ez, ha nem a woke-Kánaán?
Forrás: MTI
Nyitókép: GettyImages
