LESZ, LESZ, LESZ
Orbán Viktor: Európa három nagy kihívás előtt áll
2024. szept. 6.
Európa három nagy kihívás előtt áll - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök Olaszországban, az idén 50. alkalommal megrendezett Cernobbiói Fórum előtt olasz és nemzetközi újságíróknak nyilatkozva.
Közölte: az első kihívás a béke kérdése, a második a versenyképesség. A magyar elnökség célja egy új uniós versenyképességi paktum létrehozása, mert e nélkül nem lehetünk versenyképesek sem az Egyesült Államokkal, sem Kínával, sem a Nyugattal, sem a Kelettel szemben. A harmadik pedig a migráció. Az egy évvel ezelőtt ránk kényszerített szabályozás megbukott, új rendeletet kell alkotnunk. Új szabályozás nélkül a migráció szét fogja bomlasztani az Európai Uniót, ezt meg kell állítanunk. De az első a béke - jelentette ki.
Orbán Viktor kiemelte: az előző Európai Bizottságnak nem sikerült megállítani a háborút, a versenyképesség hanyatlását és a migrációt sem.
Ennek ellenére a brüsszeli elit úgy döntött, hogy alapvetően ugyanezt a bizottságot hozza létre "és ez nem jó".
Hozzátette: bízik abban, hogy az emberek képesek megváltozni, és képesek jobb teljesítményt nyújtani, ezért igyekszik támogatni a bizottságot, amennyire csak lehet. "De racionális ember lévén, azt hiszem, elhanyagoltuk a választók változás iránti vágyát" - fogalmazott a kormányfő.
A Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti találkozóra vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszterelnök azt mondta: az európai kormányok és fővárosok összes könyvtárában több száz könyv van a béketeremtésről. "A szakirodalom és személyes tapasztalatom szerint az első kérdés a kommunikáció" és ha nem kezdeményezed a kommunikációt megfelelő időben, akkor az eszkaláció egyre nő, és később még nehezebb lesz.
Ez az első, második a tűzszünet.
Hozzátette: a nyugati közvéleményben széles körben elterjedt az a félreértés, hogy először össze kell állítanunk egy béketervet, majd tárgyalásokat kell kezdenünk, és utána tűzszünetet kell kötnünk. Ez nem igaz.
Ha megnézzük, hogy az elmúlt 30 évben hogyan történt a béketeremtés világszerte, mindig a tűzszünet volt az első, a békemegállapodás pedig a második. Ezért mondom azt, hogy először a kommunikáció, aztán a tűzszünet, majd a békeegyezményről szóló tárgyalások megkezdése - jelentette ki Orbán Viktor.
Emlékeztetett arra, hogy több mint 30 éve dolgozik a politikában és több mint 14 éve az Európai Tanács tagja.
"És az én tapasztalatom az volt, hogy az általunk használt nyelvezet és az általunk kitűzött politikai cél mindig a béke volt. És most a békéről beszélni bűnnek tűnik. Azt mondani, hogy az Európai Unió fő célja a béke megteremtése, negatív dolog"
- jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: nem hiszi, hogy ez jót tesz az Európai Uniónak.
Kérdésre válaszolva elmondta: Azerbajdzsán stratégiai szempontból kulcsfontosságú országgá vált, ezért az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként támogatjuk, hogy még szorosabb, stratégiai kapcsolatot építsünk ki Azerbajdzsán és az Európai Unió között. Az azeri-magyar kapcsolatokat az eddigi legjobbnak nevezte. Magyarország a második legnagyobb energiavásárló Azerbajdzsánból, épp most írtak alá egy megállapodást más országokkal az azeri zöldenergia importjáról.
Georgia Meloni olasz miniszterelnökről szólva úgy fogalmazott: "nemcsak a kollégám, hanem a keresztény testvérem". Hozzátette: korábban ez a fajta kapcsolat nem játszott nagy szerepet az európai politikában, de most egy új korszakhoz közeledünk. Ennek alapvető politikai jelentősége van Magyarország és Olaszország számára is, a politikának ez a fajta kulturális aspektusa joggal tér vissza Európában.
Arról, hogy a súlyos bántalmazás miatt Budapesten letartóztatott olasz Ilaria Salis európai parlamenti képviselő lett, Orbán Viktor azt mondta: ez olasz belügy. Magyarországon békés polgárokat az utcán verni pedig bűncselekmény. Hozzátette: Magyarországra vagy bármelyik idegen országba szervezetten jönni, erőszakot alkalmazni az utcán sétáló polgárokkal szemben, majd ezt európai parlamenti tagsággal jutalmazni, "nagyon olaszos módszer".
mti
nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán