
DR. MINISZTERELNÖK ÚR
Orbán Viktor: Indul az EU-csúcs
2022. okt. 20.


Dr. Miniszterelnök Úr Brüsszelből jelentkezett.
„A legfontosabb kérdés továbbra is, hogyan tudunk harcolni az égbe ugrott energiaárakkal szemben.” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök kiemelte, hogy az Európai Bizottság hónapokat késlekedett az erre vonatkozó javaslatok bemutatásával, „most előrukkolt egyel, amelynek azonban van néhány eleme, amely szöges ellentétben áll Magyarország nemzeti érdekeivel”.
„Nem érdekünk, hogy közös kötelező energia-beszerzést írjanak elő, és az sem érdekünk, hogy közös európai ársapkát alkalmazzanak, mert ebben az esetben a Magyarországra érkező gázszállítások alapjául szolgáló szerződések érvényüket vesztenék, és Magyarország energiaellátás nélkül maradna.” - fogalmazott Orbán Viktor.
„De vannak mások is, akik úgy gondolkodnak, mint mi, ezért jó esélyt látok arra, hogy ma este érvényesíteni tudjuk a magyar nemzeti érdekeket.”
– zárta mondandóját a kormányfő.

Piros 7es


