7832

Oriskó Norbert: Hit, remény, borzongás – mindennapi útravalók a költőinktől 2024. ápr. 11.

Ma van a magyar költészet napja. A vers sokkal több a szavak művészi sorozatánál. Gondolkodva kell őket olvasnunk, tudatosítva a vers születésének körülményeit, ugyanakkor összevetve a saját időszerű érzéseinkkel. Ha így teszünk, útravalót, társat is kaphatunk tőlük.

Nem véletlenül mondta már Arisztotelész, hogy „amikor az elmét tanítják, de a szívet nem, azt tilos egyáltalán tanításnak nevezni.” A költők a szívükkel láttatják a világot, amelyben egyénenként különbözően nézünk a benne látottakra. Van, aki számára a haza sorsa, van, akinek a sajáté a fontosabb, van amikor csak lelki béke ideje érkezett el. Ezt a tisztán látó Petőfi, az örök érvényű Ady, az érzelmekkel teli Babits, a zseniális Kosztolányi, a bölcs Márai, a végzetébe rohanó József Attila néhány alábbi – természetesen szubjektívan kiválasztott – versrészlete is mutatja.

A fent említett költők nevei születésük sorrendjében voltak említve, de most kezdjük az utóbbi kettővel, ők ugyanis „mai születésnaposok”.

Közismert, hogy József Attila születésnapja okán lett április 11-e a magyar költészet napja. Érthető, hiszen Petőfi és Ady mellett ő az egyik legismertebb magyar költő. Halála helyszínén, Balatonszárszón van egy József Attila Emlékház, ebben járva az életét meghatározó érdekes kulisszákról is tudomást szerezhetünk. Többek között arról, hogy a „leghíresebb névrokonáról” szóló gyermekkori olvasmányélmények tették őt gondolkodóvá. Erről ő így vall:

„Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése, azt hiszem döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki végighallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja.”

Szülőföldünkön számos nélkülözéssel szembesülhetünk, ennek dacára József Attila a hazaszeretetét így kürtöli világgá a Hazám című költeményében:

„S mégis, magyarnak számkivetve,

lelkem sikoltva megriad -

édes Hazám, fogadj szivedbe,

hadd legyek hűséges fiad!”

Az ő életében is eljön a pillanat, amikor már a mindennél nagyobb erő, a Teremtő előtt hajt fejet:

„Az Isten itt állt a hátam mögött

s én megkerültem érte a világot”

A másik költő, aki születésének szintén ma van az évfordulója, Márai Sándor. Nekünk, felvidékieknek kassai születése okán is kedves. Hitvallása: „Ez a legfontosabb, ez mindenek felett való: a hűség önmagunkhoz...”

Senki sem fogalmazta meg rövidebben és lényegre törőbben az 1956-os forradalom jelentőségét, mint ahogy tette ő a Mennyből az angyal c. versében.

„...egy nép azt mondta: Elég volt.”

A magyar nyelv gazdagságára zseniálisan mutatott rá Kosztolányi Dezső. Összegyűjtötte a tíz szerinte legszebb szavunkat. Ezek azok: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír. Ő hű önmagához, ezekkel a szavakkal a verseiben is találkozunk. Ezt mutatja az Akarsz-e játszani? c. verse, amelyben három szó is felbukkan az említettek közül:

„akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

havas telet és hosszú-hosszú őszt,”

Ady Endre A Tűz csiholója c. versére bátran támaszkodhatnak mindazok, akik társadalmi változásokat sürgetnek:

„Csak akkor születtek

nagy dolgok,

Ha bátrak voltak, akik

mertek.”

Ugyanez a költőnk Az én menyasszonyom c. versében grandiózus sorpárokkal festi meg még ifjúkorában a számára ideálisnak elképzelt feleséget:

„Ha vad viharban átkozódva állunk:

Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:

Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.”

Ezt a verset még az élete nagy szerelmével, Lédával való megismerkedése előtt írta. A sok éven át tartó kapcsolat nem lett örök, maradt számukra a Héja-nász az avaron:

„Ez az utolsó nászunk nékünk:

Egymás husába beletépünk

S lehullunk az őszi avaron.”

Ady özvegyével, Csinszkával érdekes módon másik nagy költőnk, Babits Mihály is érzelmi kapcsolatba került. A költő a szerelmi líra mestere, hasonlatai bravúrosak, a Sugár című versében így szól múzsájához:

„Kályhában fellobog a láng,

falon az óra elakad,

ha büszkén a tükör előtt

kibontod élő derekad.”

A magyar nemzet kivételesen gazdag a nagy költőkben. Ezek természetesen csak apró foszlányok a remekművekből, és más szerzőket is említhetnénk. Vannak, akik Arany, Radnóti, Balassa, Tóth Árpád, Csokonai vagy Vörösmarty soraiba „borzonganak” bele. És még sorolhatnánk további neveket.

Ha költészetről van szó, nem maradhat ki Petőfi, aki – a tőle szokott egyértelmű módon – A XIX. század költői c. versében megfogalmazza a költői küldetést, miszerint a saját érzéseink mellett mindig többet kell látni:

„Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Saját fájdalmad s örömed:

Nincs rád szüksége a világnak,

S azért a szent fát félretedd.”

Ugyancsak Petőfitől kap hitet az, akinek való szavaival szemben „tamáskodnak”. Egy Petőfiről szóló gimnáziumi magyar órán hallottam azt a találó megállapítást, hogy „a legegyszerűbb megfogalmazás a legszebb”. Nemzeti költőnk a Voltak fejedelmek c. versében így tette.

„Az idő igaz,

S eldönti, ami nem az.”

Tisztelet és köszönet a költőinknek!

Oriskó Norbert

Fotó: A nagy képen a balatonszárszói József Attila-emlékmű részlete látható (a szerző felvétele), a kis felvételeken pedig a cikkben szereplő költők portréi.