MAGYAR KÁRTYA

Otthonról haza – Így lett a mellőzött felvidéki srácból a magyar válogatott új reménysége 2026. nov. 5.

A felvidéki tehetséges srácra mindidáig nem igazán figyeltek fel Pozsonyban, de amint felölti a piros-fehér-zöld címeres mezt, hirtelen „szlovák veszteségként” siratják: Urblík József esete tökéletes tükröt tart a szlovák sportmédia képmutatása elé.

Amikor a szlovák sportoldalakon felbukkan a hír egy felvidéki focista srác sikeréről, a pozsonyi újságírók gépezete óraműpontossággal indul be. A Sportnet portál szalagcíme és a hozzá tartozó grafika – ami harsány betűkkel hirdeti, hogy „Egy szlovák fog játszani a magyar válogatottban” – a szlovák média szinte már reflexszerű trükkje.

A pozsonyi szerkesztőségekben ugyanis pofonegyszerű a képlet: ha a Szlovák Köztársaság területén láttad meg a napvilágot, akkor nekik automatikusan szlovák vagy. Nem számít, milyen nyelven beszélsz otthon a konyhaasztalnál, hova húz a szíved, vagy milyen kultúrát kaptál a szüleidtől. A felvidéki valóság számukra addig nem létezik, amíg nem lehet belőle valami jó kis kattintásvadász sztorit kerekíteni.

De abban a pillanatban, hogy Urblík József – aki magyar gyökerekkel, magyar lélekkel éli az életét – magára húzza a címeres mezt, Pozsonyban hirtelen megelevenedik a „haza”. Egyből „a mi szlovákunk” lesz belőle, aki most épp „elmegy”. Hol voltak ezek a nagy szavak, amikor az utánpótlásban izzadt a pályán? Hol voltak, amikor a felnőttek között meg sem kapta az esélyt, hogy megmutassa, mit tud? Akkor senkit sem érdekelt. De amint Rossi szövetségi kapitány meghívója megérkezik Budapestről, és a FIFA rábólint a váltásra, azonnal bekapcsol a siránkozás: jézusom, elviszik az emberünket!

Ez a fajta képmutatás egyszerűen bántja az ember igazságérzetét. Urblik egy felvidéki magyar futballista, aki elment oda, ahol megbecsülik, ahol számítanak rá, és ahol nem csak egy idegenül csengő név egy statisztikai lap alján.

Nekünk, felvidéki magyaroknak ez a történet megint egy keserédes lecke. A mi teljesítményünk mindig csak akkor jó nekik, ha a szlovák zászlót lehet vele lobogtatni – de amikor a valódi identitásunkról van szó, azt a pozsonyi firkászok egy tollvonással elintézik. Urblík Józsinak viszont szívből gratulálunk: nemcsak azért, mert hatalmas lépést tett a pályafutásában, hanem mert megmutatta, hol van a helye. 

Terjedjen hát a felvidéki virtus a nemzeti tizenegyben is!