Óvodás szinten a PS kommunikációja 2026. aug. 4.

A Progresszív Szlovákia ismét megmutatta, hogyan lehet egy összetett külpolitikai kérdést háromszavas kampányszlogenné lapítani. Michal Šimečka pártelnök szerint Robert Fico „fél bevallani az igazságot” saját választóinak arról, hogy Szlovákiának érdeke lenne részt venni az Ukrajnát támogató úgynevezett hajlandók koalíciójában.

Ez a kommunikáció nagyjából azon a szinten mozog, mint amikor az óvodában valaki elkezdi csúfolni a másikat azért, mert... valami. Bármi. Nem vitat, nem érvel, nem bontja ki a biztonságpolitikai dilemmát, hanem rásüti az ellenfélre: fél a szavazóitól. Ennyi. Külpolitikai stratégia progresszív módra.

A vita hátterében az áll, hogy egyes sajtóhírek szerint Szlovákia részt vett a hajlandók koalíciójának július 13-i párizsi találkozóján. Robert Fico miniszterelnök ezt követően egyértelműen kijelentette: 

Szlovákia nem tagja és nem is lesz tagja ennek a koalíciónak. 

Juraj Blanár külügyminiszter pedig pontosította, hogy a szlovák nagykövet csak megfigyelőként volt jelen az eseményen.

A francia nagykövetség szintén árnyalta a képet: közlésük szerint nem adtak ki hivatalos nyilatkozatot Szlovákia tagságáról, csupán arra emlékeztettek, hogy a szlovák hatóságok meghívást kaptak, a nagykövet pedig részt vett az ülésen. Vagyis a történet távolról sem olyan egyszerű, mint ahogy azt a progresszív kommunikáció tálalja.

Šimečka mégis azt állítja, hogy Fico valójában fél beismerni az igazságot. Szerinte Szlovákiának már kezdettől ott kellett volna lennie ebben a csoportban, mert az nemcsak Ukrajna katonai támogatásáról, hanem Európa jövőbeli biztonsági rendjéről is szól. 

A PS elnöke szerint a távolmaradás Szlovákia érdekeit sérti, és elszigeteli az országot az Európai Unión belül.

Lehet erről vitatkozni. Lehet azt mondani, hogy Szlovákiának aktívabban kellene részt vennie az Ukrajnával kapcsolatos európai egyeztetésekben. Lehet azt is állítani, hogy Pozsony túl óvatos, vagy rosszul pozicionálja magát. Ez mind legitim politikai vita lenne.

Csakhogy a PS nem ezt választja. Ehelyett jön a gyerekes lélektani megfejtés: Fico fél. Nyilván ez a progresszív szavazóknak szóló üzenet, amiben kifordított módon akarja átadni a Magyar Péter-i üzetent: ne féljetek, mi se félünk. Vagy valami ilyesmi.

Ez azért különösen beszédes, mert 

a külpolitika nem óvodai bátorságpróba. 

Egy ország részvétele egy Ukrajnát támogató nemzetközi koalícióban nem azon múlik, hogy a miniszterelnök elég bátor-e bevallani valamit a választóinak, hanem azon, hogy mit vállal az állam, milyen következményekkel számol, milyen biztonságpolitikai érdekei vannak, és hol húzza meg a határt a diplomáciai, humanitárius vagy katonai támogatás között.

A progresszívek kommunikációja viszont mintha nem akarna ezekkel a részletekkel bajlódni. A bonyolult kérdésből mese lesz habbal: van a félős Robo, van az igazság, amit nem mer kimondani, és vannak a bátrak, akik természetesen mindent is jobban tudnak.

Ez jól hangzik egy Facebook-posztban, de kevés egy ország külpolitikájához. Látszik délen is.

Ráadásul Szlovákia álláspontja eddig sem az volt, hogy semmilyen kapcsolatot nem tart fenn Ukrajnával vagy a nyugati partnerekkel. A kormány többször jelezte, hogy humanitárius, energetikai és nem halálos segítséget továbbra is nyújtana, miközben a katonai támogatásban és annak finanszírozásában nem kíván részt venni. Ez lehet vitatható politika, de nem azonos azzal a karikatúrával, amelyet a PS rajzol róla.

Šimečka a TASR TV-nek adott interjúban más ügyekben is támadta a kormányoldalt: beszélt Peter Pellegrini kínai látogatásáról, ami liberális körökben felére egy politikai harakirivel (csak hogy kellően összezavarjuk a fejeket), a sikertelen júliusi népszavazásról, valamint az alkotmánybírósági döntésről is, amely után a kormány bizalmi szavazást kért és kapott a parlamentben. Ezek mind olyan témák, amelyeknél volna helye komoly ellenzéki kritikának.

Épp csak a Progresszív Szlovákia képtelen komoly ellenzéki szereplővé válni.

Mert ha minden politikai vita végén az a megfejtés, hogy „Fico fél”, „Fico hazudik”, „Fico akármi”, akkor az nem politikai stratégia, hanem politikai gügyögés. Óvodás szint. A választókat sem kellene úgy kezelni, mint egy nagycsoportos óvodai közönséget, hanem felnőttként viszonyulni hozzájuk: érvekkel, következmények és kockázatok ismertetésével, világos beszéddel.

A hajlandók koalíciója körüli vita éppen arra lenne alkalmas, hogy Szlovákia helyéről, biztonsági érdekeiről és Ukrajnával kapcsolatos mozgásteréről érdemi beszélgetés induljon. Ehelyett a PS ismét megmutatta: ha választani kell a külpolitikai érvelés és az óvodás szintű odamondás között, náluk túl sokszor az utóbbi nyer.

A progresszívek tehát most nemcsak Ficót támadták, hanem saját kommunikációs színvonalukról is kiállítottak egy bizonyítványt. És az bizony elég szegényes.