Petőfi Sándor: Én magammal akarok békében élni, nem a világgal! 2024. jan. 1.

Vége a Petőfi-emlékévnek, de ez nem változtat a költő állandó aktualitásán. Ráadásul egy esztendő kezdete mindig vele kapcsolatos évforduló is, hiszen úgy tanítják, hogy Petőfi Sándor 1823. január elsején született.

A születéséről nincs okirat, az említett napon valójában megkeresztelték, amelyről a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség keresztelési anyakönyve tanúskodik. Ugyancsak vitatott a halála is, a segesvári csatában meghalni nem látták, ott eltűnt. Szibériai száműzetésének lehetőségével kapcsolatban folyamatosan jelennek meg újságcikkek, tanulmányok, könyvek – még napjainkban is.

Ha a világ, Európa vagy akár a magyar nemzet helyzetére tekintünk, egyaránt elmondhatjuk, Petőfi időszerűsége nem kopik. A költő írásaiban az egész közössége sorskérdéseit fogalmazta meg, és azokra választ is keresett. Tulajdonképpen az egész világ helyzete foglalkoztatta, a Világszabadság kifejezést ő emelte be a magyar irodalomba az Egy gondolat bánt engemet c. rapszódiájában.

Fél éven belül itt vannak az európai parlamenti választások. Ha az Európai Unióban uralkodó állapotokra tekintünk, szintén eszünkbe juthatnak Petőfi híres sorai:

„Magára hagyták, egy magára
A gyáva népek a magyart;
Lánc csörg minden kézen, csupán a
Magyar kezében cseng a kard.”

(Petőfi Sándor: Európa csendes, újra csendes)

Petőfi nem csak a hazaszeretet, hanem az elvek embere is. Gondolkodása visszatükröződik a költeményeiben, az igazáért bárkivel kész szembe szállni, még azzal a Vörösmartyval is, akinek a Szózatot köszönhetjük, és aki Petőfi költői pályafutásának kibontakozását is segítette. Vörösmarty a Nemzetgyűlés képviselőjeként a hadügyben 1848. augusztus 1-jén úgy szavazott, hogy az Petőfit feldühítette, és ezt ő kíméletlenül versbe foglalta, majd megjelentette az Életképek c. újságban. Ezt szerkesztőtársa, Jókai Mór zokon is vette, és nyíltan kifejezte nemtetszését, arra emlékeztetve őt, milyen sokat köszönhetnek mindketten Vörösmartynak. Petőfi terjedelmes prózai válasza Kossuth Hírlapjának 1848. szeptember 8-i számában jelent meg, amelyet így fejezett be:

„… e tollharc nem bontja föl közöttünk a jó viszonyt. De ha ellenkezőleg lenne is, nemcsak ővele, hanem akárkivel szemben a föld hátán, mindig kimondanám szabadon meggyőződésemet. Inkább legyek ezután is, mint ekkorig voltam, bátran és kérlelhetetlenül kimondott meggyőződésem mártírja, hogysem gyávasággal vádolhassam én magamat. Én magammal akarok békében élni, nem a világgal!”

Petőfi huszonévesen rájött arra, amire sokaknak egy élet is kevés, ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a világban, először is magunkban kell rendnek lenni. Ez a nézeteltérés sem bontotta meg a két nagy költő közötti barátságot, és ez Vörösmarty emberi nagyságáról is tanúskodott.

Petőfi tettei és szavai pedig összhangban vannak egymással. Amikor a forradalom szabadságharccá szélesedik, a csatatéren harcolt. Úgy, hogy kisfia, Zoltán, még csak csecsemőkorát élte. Az elvek betartását ugyanis magán még inkább számon kérte, mint embertársain.

Szerette és tisztelte Shakespeare-t (sőt, angolból fordította is), de az élet értelmét ő másban látja, mint ahogy azt a Hamletből eredő szállóige mondja. Petőfinek van egy száz soros Világosságot! c. verse, amelyben egyértelműen megfogalmazza, mit gondol az életáldozatról:

„… aki áldozatnak
Od’adja életét,
Ezt nem dijért teszi,
De hogy használjon társinak.
S használ-e vagy sem?
A kérdések kérdése ez,
És nem a „lenni vagy nem lenni?”
Használ-e a világnak, aki érte
Föláldozá magát?”

Petőfi ott volt a csatában – Bem József tábornok mellett – Segesvár alatt is. Bármi is lett a végzete, ő nem csak csodálatos költő, hanem a magyar szabadságharc hős katonája is.

Oriskó Norbert, Piros 7-es

Fotó: Petőfi az Erdélyi körkép egyik részletén. A festményt a lengyel J. Styka alkotta társaival még 1897-ben, emléket állítva Bem József egyik győztes csatájának.