
ZSÍR
Piastri megállíthatatlan, Szaúd-Arábiában idei harmadik győzelmét aratta
2025. ápr. 21.
Kulcsfontosságúnak bizonyult a Szaúdi Nagydíj rajtja, Verstappen csak szabálytalanul tudta maga mögött tartani Piastrit, amiért öt másodperces büntetést kapott, így végül az ausztrál diadalmaskodott a címvédő előtt. A dobogó legalsó fokára Charles Leclerc állhatott föl, aki megszerezte a Ferrari első idei dobogóját.
Majdnem láttunk egy Japán 2.0-t Jeddah-ban, hiszen megint úgy nézett ki, hogy a McLaren mindent letarol, akkora volt az előnyük, de az időmérőn ismét jött a meglepetés. Norris már a Q3 elején kiszállt, miután összetörte az autóját, de még ekkor sem gondoltuk volna, hogy valaki elkaphatja Piastrit.
Verstappen azonban ismét betalált egy tökéletes körrel, amire az ausztrálnak nem volt válasza, és végül egy századdal a holland bizonyult gyorsabbnak, az élen álló kettőst szokásos módon Russell és Leclerc követte.
A többnyire jól rajtoló Max Verstappen most nem kapta el tökéletesen a startot vasárnap, Piastri egyből be is ment mellé, az első kanyart viszont levágta a holland, így meg tudta tartani az első helyét, de mivel előnyt szerzett vele, így később öt másodperces büntetéssel sújtották.
A Safety Carnak elég hamar dolga akadt, az első körben ugyanis Tsunoda és Gasly akadtak össze,
aminek következtében az Alpine a falban kötött ki, így nem volt kérdés, hogy a biztonsági autónak jönnie kell.
Az újraindításnak tehát öt másodperces büntetéssel a tarsolyában Verstappen vágott neki elsőként, de nem tudta lerázni a közvetlen riválisokat, akik az első kiállásokig ott loholtak a nyakában. A kemény keverékeken rajtoló Norris a balesetnek köszönhetően rögtön nyert két pozíciót, majd Sainzot is könnyedén megelőzte a hetedik körben.
Bár a McLaren végsebessége messze nem volt a legjobb, de DRS-el azért elég könnyű előzni ezen a pályán. Norris elég hamar utolérte Hamiltont, és még a célegyenes előtt meg is előzte a hétszeres világbajnokot, de Hamilton visszatámadott és megőrizte a pozícióját. Ezt még egyszer eljátszotta a két brit, majd harmadik nekifutásra már Norris taktikázott okosabban.
Míg az élen nem történt változás, addig Norris szépen lassan tovább egerészte magát, a 19. körben Antonellit is levadászta, és ekkor már az ötödik helyen állt.
A boxkiállások sorát Piastri és Antonelli indította meg, Verstappen a büntetése letöltése után Piastri mögé, de Russell elé érkezett vissza.
A legtovább Leclerc maradt kint a közepeseken, a monacói egész jó tempót diktált, aminek később meg is lett a jutalma, a friss keményeken a Ferrari versenyzője volt a leggyorsabb, a 39. körben pedig utolérte, majd meg is előzte Russellt.
Ez most nem Russell versenye volt, a Mercedes pilótája nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit láttunk tőle az előző futamokon, pár körrel később Norris is utolérte, és mindenféle nehézség nélkül el is ment a honfitársa mellett.
A hátralevő köröket szépen lemenedzselte az élen álló kettős, Oscar Piastri ismét magabiztos győzelmet aratott, de jár a kalapemelés Max Verstappennek is, aki megint kihozta a maximumot a Red Bulljából.
A végén egyedül Leclercnek kellett egy kicsit izgulnia, sebes léptekkel közeledett rá Lando Norris, de mire előzési pozícióba került volna, elfogytak a körök, így a monacói idén először a dobogón pezsgőzhetett.
Norris is kihozta a maximumot a versenyéből a csúfosan sikerült időmérő után, ez most egy negyedik helyre volt elég, ami azt is eredményezte, hogy az összetettben Oscar Piastri 10 ponttal átvette a vezetést tőle.
Norrisékat Russell, Antonelli és Hamilton követte, majd utánuk érkezett célba a két Williams, akik kettős pontszerzést ünnepelhettek Szaúd-Arábiában, az utolsó pontszerző helyet végül Isack Hadjar kaparintotta meg.
A világbajnoki küzdelem május első hétvégéjén az amerikai kontinensen, a Miami Nagydíjjal folytatódik, ahova már Oscar Piastri érkezik listavezetőként. Vajon az ausztrál elviseli majd ezt a terhet?
Nyitókép: Formula1.com

Demeter Nikolas
