Pokol Béla: Szovjeteurópa 2024. okt. 14.

„Európát (...) kívülről kell bevinni a partikuláris európai nemzetek tudatába, jóindulatúan rájuk kényszerítve ezt a közös Európát a felvilágosult, nemzeti elfogultságoktól független uniós intézmények által.“ Pokol Béla írását szemléztük.

„Egy érdekes Európa-felfogás kezdett elterjedni az EU brüsszelita apparátusi elitben és az általuk támaszként létrehozott európa-tudományok tanszékein az 1950-es évek utáni évtizedekben. Az 1957-es Római Szerződésben az EU elődjeként létrehozott Közös Piac indulásakor az ennek elődjét jelentő Montánunió rossz tapasztalatai nyomán minden jogkört szigorúan a tagállamoknak adták, nehogy elszakadjon ez a nemzetközi szervezet a létrehozó tagállamoktól. Az eleve Európai Egyesült Államok létrehozására törekvő, de ekkor vereséget szenvedő föderalisták azonban belül maradva ennek apparátusi elitjében állandó hátsó tervekkel igyekeztek ezt a helyzetet visszafordítani, és a mai EU története egy folyamatos kisebb-nagyobb puccsokkal tarkított történetként írható le. Ebbe illik az Ernst B. Haas 1958-as művében létrehozott distinkció fokozatos átértelmezése az 1980-as évek végére, és a közvetlen tagállami EU képviselet, illetve az uniós intézmények kettőse egy olyan értelmezést kapott, 

hogy az európai nemzeti tagállamok konszenzusa még nem jelenti átfogó Európa érdekeinek és értékeinek megvalósítását, hanem azt csak a tőle elszakított uniós akaratképzés tudja képviselni és hordozni. 

Európát e szerint mintegy kívülről kell bevinni a partikuláris európai nemzetek tudatába, jóindulatúan rájuk kényszerítve ezt a közös Európát a felvilágosult, nemzeti elfogultságoktól független uniós intézmények által.

Ha szétnézünk az eszmetörténetben, akkor ez a gondolatmenet egyszer már szárba szökkent az 1900-as évek elején a szociáldemokraták és a kommunisták viaskodása nyomán. Ugyanis az előbbiek igazi munkás „szakibácsikként” nem akarták a Marx által megálmodott világforradalmat, és a feltüzelt értelmiségi marxisták külön szakadtak e buta szakibácsiktól kommunistaként, majd a megroppant Oroszország helyzetét kihasználva hatalomra is jutottak. A magyar Lukács György ennek adott teóriát, amikor aztán 1923-ban megírta német nyelven a „Történelem és osztálytudat” c. művét. Ebben történelmi szükségszerűségnek nevezte a már lezajlott kommunista elszakadást azzal, hogy az egyszerű tanulatlan munkások képtelenek a helyes osztálytudatot kialakítani, és azt kívülről kell bevinni soraik közé a felvilágosult kommunista elitnek. A Szovjetunió története aztán e kívülről bevitt osztálytudat tombolását mutatta, és a történelmi jövőt megvalósítani akaró szovjethatalom milliókat irtott ki és próbált átnevelni, majd a példája nyomán a bárhol is hatalomra jutott követőik ugyanezt tették. 

Például a Párizsban iskolázott kambodzsai vörös kmer vezetők otthon hatalomra jutva a fél népet kiirtották, hogy a másik felét át tudják nevelni.

Itt ugyan nem tart most még Európa új szovjetizálása, 

de a brüsszeliták által megálmodott „igazi Európa” buta tagállamokra kívülről rákényszerítése alaposan előre haladt. 

Például míg a 2015-től sokmilliós iszlám bevándorlássá duzzadt migráció a nyugati nagyvárosokban mindennapossá tette a bennszülött lakosság késelését, lányok megerőszakolását, és az ez ellen fellépő jobboldali pártok a kormányzás előszobájába kerültek, addig a brüsszelita elit és a luxembourgi uniós bírák milliárdos bírságokkal sújtják az migrációnak kerítésépítésekkel ellenálló országokat. Az EU tagállami többségi véleményektől elszakadt elitje az európai népek fejletlen tudatát kárhoztatja, és a betódult migránsok családegyesítési joga révén még ezek többszörösének befogadására is kötelezi az ellenálló tagállamokat. Az elmúlt évtizedekben aztán oly mértékben stabilizálódott ez a kívülről az európai népekre erőltetett EU-s Európa, hogy találóbb, ha ezt már Szovjeteurópának nevezzük a jövőben.”