ZSÍR

Pókverzumon át a nevelésig (Filmkritika) 2023. jún. 12.

Hogy mi a köze a nevelésnek, szülőségnek egy animációs filmhez, ami ráadásul macska- és ló Pókemberekkel operál? Rengeteg minden. Ezenkívül remek szórakozás még akkor is, ha sajnos sok aktuálpolitikai elem kúszott be alattomosan, de hát Hollywood már csak ilyen.

Öt évet kellett várnunk az Oscar-díjas Pókember: Irány a Pókverzum! c. animációs film folytatására. Szerencsére a következő részig már csak kevesebb, mint egy évig kell a körmünket rágni, de erről majd később. A pókverzumon át egy évvel játszódik az első rész után (mindenképpen ajánlott megnézni az első felvonást, a karakterek többsége visszatér és építenek az ott történtekre). Miles Morales tizenöt éves, és amíg a szülei már a továbbtanuláson rugóznak, addig ő régi barátai után vágyakozik, és talán sosem volt még ennyire magányos. A szülei újra és újra szembesülnek vele, hogy nem tudják, mi jár a fiuk fejében, sőt néha azt sem tudják, hogy ki ő valójában. És el is érkeztünk a film fő témájához a szülőséghez, a neveléshez.

A Marvel-lufi kezd kipukkadni.

Sok kritikában olvashattuk, hogy A galaxis őrzői harmadik részével számukra befejeződött ez a korszak, mert az utolsó értelmes szálat, izgalmas karaktert is nyugdíjazták. Ezzel sok szempontból egyet tudok érteni. Mondhatni, ellőtték az összes jó sztorit, és ami maradt, hát... inkább maradhatna a fiókban. Viszont ez az animációs filmsorozat még bőven tartogat muníciót.

Ugyanúgy ahogy az első rész is, a második felvonás is egy merőben új, kísérleti vizualitással rendelkezik, sőt talán most még messzebbre mennek az alkotók. Az animációs film jellemzően két típusú jelenetet tartalmaz, látunk néhány szereplős, jellemzően komoly témákat, érzelmeket boncolgató elmélkedéseket, illetve üldözéses jeleneteket, ahol akár több száz karakter is hemzseg a vásznon. Az utóbbi esetén néha elérjük az emberi agy befogadókészségének határát. A komoly beszélgetések esetén pedig jellemzően monochróm jeleneteket látunk, ahol az alapszín az érzelmeket szimbolizálja. Különleges jelenet, amikor Gwen az apjával próbál beszélgetni, a hangsúly a próbálon van. A kép egyik oldala vörös, ahol az apa áll, a másik oldal kék, ezzel is mutatva a távolságot köztük. 

Az egész produkció jól egyensúlyoz az akció és a komoly témák között.

Ami kimondottan pozitívuma a filmnek, az a karakterek sokszínűsége. Persze itt is túlesnek a másik oldalra, amikor antifasiszta, kapitalizmus-ellenes turbó punkot istenítenek, vagy amikor egy T-Rex is Pókember-sztreccsbe vágja magát. Viszont végre látunk igazi női alakokat! Jól esett a szívemnek egy szélesebb csípő, nagyobb cici, húsosabb nő – aki nem 32-es ruhákat hord – látványa.

És akkor Folt, a főgonosz, hát róla nehéz bármit mondani, nem azért, mert nem szeretne az ember spoilerezni, de hát mit is mondhatnánk? Ha valaki szemüveges, pontosan ismeri, hogy milyen az, amikor valami kis paca lesz a lencsénken. Az egyik oldalról olyan kis apró, jelentéktelen, hogy akár napokig észre se vesszük, de aztán ha egyszer bekerül a látóterünkbe, jaj nekünk! Egyszerre annyira gagyi és gáz, máshol pedig annyira tökéletes és mesteri. Ja, és tényleg veszélyes egy figura, bár elsőre nem tűnik annak, sőt másodikra sem.

És akkor térjünk vissza a szülőségre, nevelésre. A központi karakterek közül mindannyian valamelyik oldalról kapcsolódnak a témához. Van, aki mint szülő, van, aki mint gyermek, de mindannyiuknak van valami mondanivalója a témához, és pont ez benne, ami zseniális. Nem csak a lázadni próbáló, nem megértett tiniket látunk, mint rengeteg hasonló produkcióban, hanem látjuk a szülők vívódásait, hogy segíteni szeretnének, de nem tudják hogyan. Próbálnak jó szülők lenni, és a gyerekek is próbálnak valahol jók lenni, de mégis sokszor mintha egy egész világ választaná el őket.

És ami a legbosszantóbb az a „folytatjuk“ felirat a film végén. Mondanám, hogy ha tudtam volna, hogy így ér véget a film, meg se nézem, csak ha már kint van a folytatás, de nagy eséllyel nem bírtam volna ki addig. De valahol akkor is piszokság... Konkrétan épp a történet csúcsán lesz vége. Így, két nappal a film megnézése után is még mindig viszket valami a koponyám hátuljában.

Még egy pont a film nevelési oldalához: türelemre tanít.

Nyitókép: mafab.hu