ZSÍR

Portyázó természet 2025. nov. 21.

Elég régen jutottam ehhez a témához, pedig vannak a természetnek érdekességei még. Elvégre enciklopédiákat írtak és írnak tele a tudomány jelen ismereteire alapozott információkkal. Gyermekkorom kedvenc könyvei is ilyen információkkal voltak tele.

Emellett édesapám is vadász, tehát akár akartam, akár nem, azért néha a friss ropogós téli levegőn is láttam a természetet, nemcsak a képeken és az állatkertekben. És az ilyen vadászatokon azért egyértelműen és szemtelenül elém került a tény, hogy az ember a legsikeresebb vadász a természetben. Elvégre ott vannak a nagy puskák, a csoport stratégia, és még a képzett állat használata is.

Ez pedig azért elgondolkodtatott már akkor is, vajon az ember mint a természet része, valóban olyan jó vadász maradna-e az állatvilágban?

Merthogy ott a bengáli tigris, aminek már a színe se áll jól, ha a prédái szemszőgéből nézzük. Tudom, most furán hangzik, hogy az a narancssárga nagymacska hogyan tud elrejtőzni a zöldben, de 

ha a prédái nagy részének szemével látnánk a világot, akkor a magas fű zöldje és a tigris narancssárgája ugyanolyan színűnek látszik. 

Azt hiszem, a színvaksággal élőknek lehet igazán fogalma arról, ez mit is jelent. Mondjuk, ha ezt nem is vesszük figyelembe, a tigris még így is egy négymázsás állat, ami akkor is leterítene egy embert, ha kiszednénk a körmeit és a fogait. Mivel azonban ez olyan dolog, amire az állatnak szüksége van, nem kockáztat így a tigristámadás okozta halálesetekből nagyon kevés van. Erős kivétel Champawat embervadásza, de ez a tigris is csak úgymond ráfanyalodott az emberre, mert megsántulva csak ennyire futotta. Abból persze 400 fölött, de ezzel, lehetett akármilyen okos nagymacska, magára haragította a környék összes vadászát. Ez okozta végül a pusztulását is.

Vadászati sikerességüket jelentősen felülmúlja az ugyancsak macskafélék közé tartozó feketelábú macska. Ez a házimacskától is kisebb macskaféle 60 százalékos sikerességgel vadászik. Vagyis nagyon durván háromból kettő vadászata sikeres. De hát valamiből fenn kell tartani azt a kicsi testet, mégis 

Afrika legveszélyesebb vadászáról beszélünk.

Ezzel egyénileg ő győz. De még ettől is sikeresebb, igaz csoportban, az afrikai vadkutya. Ez a lenyűgöző állat koordináltan mozog és a statisztikák alapján négyből három sikeres vadászata van. Ez azért nem semmi, ha azt vesszük, Afrika vadállománya a legagresszívebb... lenne, ha nem lenne Ausztrália, de az egy másik téma. A baj a zsákmány megtartásánál kezdődik, bár azért itt sincs akkora gond.

De ha már Afrika, akkor beszéljünk arról a legelésző növényevőről, ami szó szerint a ragadozókra vadászik. A kafferbivalyt már emlegettem párszor. Legtöbbször akkor szoktam felhozni, amikor valaki tévesen a „jámbor” és „növényevő” szavakat egymás mellett említi teljes magabiztossággal. 

A helyiek nem véletlenül hívják fekete halálnak vagy özvegycsinálónak,

mert még Afrika legagresszívebbnek számító állata, a víziló is inkább nagy szájat tátva meghátrál, pedig azok aztán néha ok nélkül is támadnak. A kafferbivaly viszont szó szerint levadássza azt a ragadozót, ami megtámadta és életben hagyta. Persze nem fog fára mászni az oroszlán vagy az ember után, de amíg a fát körbe tudja legelni, addig egészen türelmesen megvárja, hogy az üldözött lemásszon a fáról, hogy aztán megtanítsa repülni.

Nem mindig az erő számít, még ha csoportosan vadászik is egy állat. És stratégia szempontjából a csimpánz nem kispályás. A csimpánz táplálékának a hús csupán kicsi százalékát teszi ki, de ha vadászik, akkor egyszerre okos és kegyetlen. A prédát elválasztja a csoporttól, és nem ad neki menekülési utat. Mire a préda menekülne, addigra a csimpánzok csapata régen elhelyezkedett a talajon is és a fák tetején is. Adjuk még ehhez hozzá azt is, hogy rövid távon változtatni is tudnak a stratégián, ha a helyzet úgy kívánja.

Ami viszont mindegyik fent említett állatra igaz, akár egyedül, akár csoportosan vadászik, hogy elfárad. Leggyakrabban azért, mert túlmelegszik. Pont emiatt a túlmelegedés miatt nem százszázalékos egy vadászatuk sem. Még a kitartóbb vadászok, mint a komodói varánusz, sem teljesen sikeres. 

Ha nem tudja megharapni áldozatát, hiába a kitartás.

De mit szólna a kedves olvasó, ha azt írnám, hogy a természetnek igenis van egy olyan vadásza, ami minden vadászatában sikeres? Sikerét pedig, legyen bármilyen okos, a fáradhatatlanságának köszönheti. Képzeljünk el egy ragadozót, ami akkor is tudja, hol keresse a kiszemelt áldozatát, ha nem látja. Ami akkor is tudja, hol van a prédája, ha nem is érzi a szagát. A prédája pedig nem a harapástól, karmolástól, döféstől, rádobott kőtől vagy eszköztől pusztul el, hanem a fáradtságtól, mert a vadász, bár sokkal lassabban fut, mint a prédája, akármerre megy is, mindig rátalál és nem fárad el a melegben.

Mert vegyük el a puskát, a lándzsát, a kést, és az ember akkor is a legsikeresebb vadász lesz a természetben egy nagyon komoly előny miatt: képes magát az izzadással lehűteni. Lassan, de biztosan, okosan becserkész, kitartóan követ és befejezi, amit elkezdett, ha tovább tart is.