CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Proxy-pásztorok és kampós botok a geopolitikában 2024. szept. 18.

„A jelenlegi világrendváltás első háborúinak a megértése sose lesz teljes, ha nem vesszük figyelembe a nagyhatalmak és a nevükben háborút viselő proxyk közötti kapcsolatot” - írja Facebook-bejegyzésében Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő. Szemle.

„A proxy szót itt mindenféle pejoratív tartalom nélkül használom. A fogalom lényege a függőségi viszonyt jelzi a nagyhatalom és a geopolitikailag kevésbé »kigyúrt« védence között. A proxy lehet egy az állami szint alatt működő entitás, mint például egy terrorszervezet, de lehet egy államok felett működő entitás is, mint például az Európai Unió.

Egy korábbi bejegyzésemben a »farok, ami a kutyát csóválja« jelenségről írtam, a proxy képességéről a nagyhatalmi patrónus manipulálására.

Ebben a bejegyzésben az egyenlet másik oldaláról szeretnék néhány szót szólni, a nagyhatalom eszközeiről a proxy ellenőrzés alatt tartására.

A proxy-pásztornak számos kampós botja van, amivel elkaphatja a védencei lábát:

1. Anyagi támogatás és függőség
2. Politikai befolyás és diplomáciai nyomás
3. A stratégiai döntéshozatal feletti ellenőrzés
4. Gazdasági és szankciós ellenőrzés
5. Fedett műveletek és hírszerzés
6. Információs hadviselés és propaganda
7. Biztonsági garanciák és beavatkozás
8. Jogi és intézményi ellenőrzés

Ha ezt a listát »olvasószemüvegként« használva átnyalázzuk újra az ukrán és a közel-keleti háború krónikáját, akkor a nagy patrónus szinte minden megmozdulása hirtelen új megvilágítást nyer. Döntések, amik ezelőtt egymásnak ellentmondónak tűntek, az új logikai keretben hirtelen tökéletesen kiegészítik egymást. Média-kampányok, a »független-objektív« nemzetközi szervezetek sakkhúzásai, az NGO-k porosz huszárjátéka hirtelen egy politikai balett jól koreografált alkotóelemévé válnak. A »nemzetközi jog«, a »humanitárius« és a »demokrácia védelme« üres frázisokból a realpolitika komoly eszközeivé válnak.

A Clausewitzi dictum, miszerint a háború egy politikai jelenség, új értelmezést nyer. A katonai erő politikai célokat szolgál, csakhogy nem a nagyhatalom geopolitikai érdekeit, hanem egy szűk hatalmi elit pártpolitikai érdekeit a hatalom megtartására.

Hogy miről jut ez eszembe?

Arról, hogy látom a növekvő pánikot a Demokrata adminisztráción belül.
A félelmet, hogy elveszítik az ellenőrzést a középhatalmi szövetségeseik felett, és ebből kifolyólag az elnökválasztásokat is.
Ukrajnában sikerült ideig-óráig stabilizálni a helyzetet a kormány teljes átalakításával.

Izraelben viszont a Demokrata Párt sorra veszíti el azokat a »kézifékeket«, amiket kínnal-keservvel épített bele az ország politikai rendszerébe. Ezek a fékek az okai annak, hogy a közel-keleti háború már lassan egy éve tart, és hogy a háború stabil megoldást nyújtó lezárására nem mutatkozik reális esély.

A »változások őrei« egyre jobban aggódnak.

A próbálkozásaik a »fékhatás« megőrzésére egyre kétségbeesettebbek lesznek, és a politikai-biztonsági-jogi-media ökoszisztéma minden fogaskereket megmozgat az ügy érdekében.
A kérdés, hogy mit fognak tenni, ha egy adott pillanatban már úgy érzik, hogy a gyeplő teljesen kicsúszott a kezükből, és Izrael azt teszi, amit az ő érdekei diktálnak, és nem azt, amit Kamala Harris megválasztásának szent ügye követel?

Nemsokára ez is kiderül.

A pásztorkirály, ha valóban éhes, vagy csak sima stressz-evésből, néha a gondjaira bízott szegény ember báránykáját is megeszi.”