ZSÍR

Pszichoanyuról egy pszichoanyutól (Filmkritika) 2023. ápr. 1.

Charlize Theron zseniálisat alkotott ebben a filmben, ezt szögezzük le mint a legelső tételmondatot a Pszichoanyu című filmmel kapcsolatban. Nem először láttam ezt a filmet, valamikor 3-4 éve már belefutottam, nagy vonalakban emlékeztem is a cselekményre, de ami élénken megmaradt bennem, hogy kellemetlenül éreztem magam a nézését követően. Most, hogy nekem is van otthon egy négyhetes gyermekem, eljött az ideje, hogy újranézzem, már az újdonsült kismama szemszögéből. Annyi bizonyos, hogy aki a magyar címet kitalálta, biztoan szülő, mert „pszichonak” titulálni a főszereplőt sértő és degradáló.

Diablo Cody és Jason Reitman író-rendező párosnak ez a harmadik közös munkája, az elsővel, a Junoval egészen az Oscar-díjig meneteltek. Marlo (Charlize Theron) egy családanya, aki harmadik gyermekét hordja a szíve alatt, hihetnénk, hogy a kislány születése felbojdítja életét, de valójában nem így történik. Nincs itt semmi extremitás, szimplán egy újszülött érkezett meg, annak minden dimenziójával. Marlo a testvérétől egy éjszakai dajkát kap ajándékba, amit először visszautasít, majd amikor három-négy héttel később már a végkimerülés szélére kerül, elfogadja az ajánlatot. 

A fiatal lány, Tully (Mackenzie Davis) érkezése valóságos megváltás az újdonsült anyának, hiszen lehetővé teszi, hogy néhány órát aludjon. 

És higgyék el, semmi másra nincs néha szükség, mint egy kis alvásra. Ne legyenek illúzióunk itt nem három-öt-nyolc óráról van szó, már harminc perc is áldás.

Már értem, miért volt a kellemetlen érzésem a filmmel való első találkozás során, és most is van bennem egy kis keserűség, de most sok mindent mást is felfedeztem most a filmben. Leginkább azt, hogy nem vagyok egyedül. Akkor sem, amikor épp azért zokogok, mert kilöttyintettem tíz milliliter értékes anyatejet. 

Viszont Marlo egyedül volt, a férje a munkájára koncentrált meg az esténkénti videójátékozásra, mert neki nincs teje, nem tud mit tenni. 

No hát ez az, ami akkora butaság, hogy arra nehezen találok nyomdafestéket eltűrő kifejezést. Tully, az éjszakás dajka böfiztett, pelust cserél, altat, sőt még kicsit pakolászik és reggelit is csinál. Mind olyan dolog, amit egy apuka is meg tud csinálni, csak hát a filmben mégsem teszi. Ahogy halad előre a történet, rájövünk, hogy Tully igazából nem is a kicsiről  gondoskodik, nem a baba a prioritás, hanem az édesanya. Az, hogy neki legyen ereje, teje és ép esze, hogy az lehessen ami: anyuka, nő, feleség.

Kellemetlenül éreztem magam, mert látunk egy anyát, akit cserben hagyott a környezete, pedig a gyermekágyas időszakban ugyanannyi figyelmet és támaszt érdemel, mint a kisbaba.

Ehelyett csak újabb és újabb feladatok hárulnak rá, és még olyan dolgokkal is meg kell közdenie, hogy azért kritizálja egy ismeretlen néni, mert koffeinmentes kávét rendel, hiszen abban is maradhat egy icipici koffein, és hát milyen anya már az ilyen? 

Marlo eljutt az összeomlás szélére, majd azt látjuk, ahogyan Tully segítségével újra magára talál, újra nő, és nem csak anyuka lesz, aki volt, majd jön a csavar a történetben, amit nem spoilereznék el, mindenki nézze meg inkább a filmet, és amikor legközelebb találkozik egy kismamával, ölelje meg és mosogasson el helyette.

Vannak filmek, melyekben minden nézésre valami újat fedezünk fel, és vannak olyanok, melyekhez meg kell tapasztalnunk az adott szituációt, hogy meglássuk az igazi mélységét a történetnek, a karakternek. A Pszichoanyu ebbe kategóriába tartozik. 

Minden friss szülőnek, anyukának és apukának receptre írnám fel ezt a filmet, és az összes ismerősüknek szintúgy, 

hátha így igazán segítségére tudnak lenni egy kimerült édesanyánk. A gyermekágy egy csodálatos, egyszeri időszak, feltéve ha nem felejtkezünk el az anyukáról. Talán ez a film legnagyobb tanulsága.

Képek: Mafab