
ZSÍR
Rajzfilm készül Vörösmarty örökbecsű klasszikusából
2022. jan. 15.


A Nemzeti Filmintézet tájékoztatása szerint 2024-ben kerül a mozikba Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményének rajzfilmadaptációja. A film a 2009-ben elhunyt Dargai Attila tervei alapján készül, akinek a nevéhez olyan közönségkedvencek fűződnek, mint a Vuk, a Szaffi vagy a Lúdas Matyi.
Az egész estés animációs film öteltét Dargai Attila közel 50 éven keresztül próbálta megvalósítani, elkészült a karakterek terveivel és a storyboarddal is, ám végül nem engedélyezték a film elkészítését a hatóságok a hetvenes években.
A hagyományos technikával létrejövő rajzfilm rendezője Máli Csaba, az egyik utolsó Dargay-tanítvány és Pálfi Zsolt. Az alakotók elmondása alapján a filmben Vörösmarty Mihály eredeti szövegéből indultak ki, azonban több dramaturgiai változtatást is eszközöltek rajta, hogy a mai fiatalok számára befogahatóbb legyen.
Úgy érzem, hiányt pótlunk, és nem félek a nagy szótól, kultúrmissziót töltünk be, amikor a film elkészítésével milliók számára tesszük elérhetővé Vörösmarty nem túl könnyen érthető és élvezhető, gazdag szimbolikájú remekművét.
A film 570 millió forintos támogatásból készül Dargay Attila eredeti tervei alapján Temple Réka producer vezetésével, Balassa Krisztián forgatókönyve alapján.
A filmhez készült egy előzetes kedvcsináló is Örökség címmel, mely alább megtekinthető.
Forrás: MTI, borítókép: Cinemon

Piros 7es


