CSAK A KEZÉT FIGYELD!

Remišová a jogállamiságért aggódik, Fico meg azért, ami Remišováék idején volt 2026. márc. 24.

Szlovákia egy bezzeg ország, ahol egyszerre történhet meg minden és mindennek az ellenkezője is, sőt az esetek egy bizonyos részében a minden és a mindennek az ellenkezője párhuzamosan él egymás mellett a legnagyobb békében és egyetértésben. A mai nap is ilyen.

Miközben Robert Fico épp arról tájékoztatta Michael McGrath európai uniós biztost, hogy az ország még mindig „traumában él” a 2020–2023 közötti időszak miatt, addig Veronika Remišová (Slovensko - Za ľudí) gondolt egy merészet, és szintén Brüsszelhez fordult – csak épp azzal, hogy most van baj a jogállammal, nem a matoviči vitus-tánc idején volt.

Mert miért ne? Ha már panaszkodunk, csináljuk rendesen, mindenki mindenki ellen, ahogy azt dívik.

A kölcsönös panaszzuhatag nem is lehetne abszurdabb:

• a kormány szerint régen rossz volt – minden – is
• az ellenzék szerint most rossz – minden – is
• én is (nyugi, Ön is, kedves olvasó) panaszkodom, hogy mindig rossz minden
• Brüsszel pedig valószínűleg lassan pedig amiatt kezd el panaszkodni, mert elege lesz az állandó panaszkodásból.

Remišová panaszáradatával a jó öreg jogállamisági gumicsontot vette elő, az európai biztost arról tájékoztatta, hogy Szlovákiában jelenleg a jogállamiság leépülése zajlik. Mintha az bármiféle objektív mérce szerint mérhető vagy ellenőrizhető lenne. 

Olyan ez, mint a néphit, hogy eső előtt erősebben csípnek a szúnyogok.

Ez önmagában még nem lenne különösebben meglepő – a politikában a „jogállam veszélyben van” nagyjából olyan alapmondat, mint a DAC-Slovan meccsen a „maďarské kurvy” rigmus. Ami viszont igazán izgalmassá teszi a dolgot, az a kontraszt: 

ugyanarról az országról, ugyanabban az időben, két teljesen ellentétes narratívát hallhatott a biztos. Biztos, ami biztos, hehe.

A helyzet kissé olyan, mintha Szlovákia egyszerre élne két idősíkban, de minimum két dimenzióban élne: az egyikben a múlt traumáit próbálják feldolgozni, a másikban a traumatizálja az embereket. Én nem tudom, önök hogy vannak vele, de engem jobban érdekel, hogy pillanatnyilag mi zajlik az országban, mint az, ami évekkel ezelőtt volt. 

A két narratíva között pedig valahol ott lebeg Brüsszel, mint egy túlterhelt ügyfélszolgálatos kisasszony, akinek a panaszok száma már rég meghaladta a kezelhető szintet.

A jelenlegi állapotot talán legjobban úgy lehetne leírni, hogy a szlovák jogállam egyszerre létezik és nem létezik – attól függően, hogy ki nyilatkozik róla, amolyan Schrödinger jogállamiságaként:

ha a kormány beszél: most már rendben van, csak a múlt volt problémás., de az ellenzék szerint a Quimby slágere csendül fel újra és újra: Most múlik pontosan.

Ritka szép példa ez a politikai kvantummechanikára!

És mi lesz most? Valószínűleg semmi .

Brüsszel meghallgatja mindkét oldalt, jegyzetel, bólogat, majd kiad egy semmitmondó nyilatkozatot, amelyben „aggodalmát fejezi ki”. A szlovák politika pedig folytatja a sajátos játékát: ki tud nagyobbat mondani (vagy inkább: nagyot mondani) ugyanarról a problémáról.

Mert ha valamiben igazán erős ez az ország, az nem a stabilitás – hanem a narratívák kreatív újrahasznosítása.