CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Remišová állásfoglalásra kényszerítené a PS-t és a KDH-t a "smerohlasszal" kapcsolatban
2023. aug. 8.
Amint közzétesznek egy-egy közvéleménykutatást a pártok támogatottságát illetően Szlovákiában, napokig azon spekulál a sajtó, milyen összetételű kormányt lehet „összetákolni” az elnyert mandátumok alapján. A szeptemberi választások legvalószínűbb nyertese, ugye, a Ficó vezette Smer lesz, ám kérdéses, hogy mely pártok hajlandóak majd koalícióra lépni vele. Pontosabban tudjuk, kik azok, akik biztosan nem (pl. az OĽaNO, az SaS, a Magyar Fórum), és kik azok, akik egyértelműen igen (Republika, SNS), de akadnak néhányan, akik úgy kerülik a válaszadást (pl. Szövetség), mint egyszeri Most-Hidas politikus a nemzeti büszkeséget.
Ezért a feledés homályában már majdnem eltűnt Za ľudí ma felszólította a politikai pártokat és mozgalmakat, főként a Progresívne Slovenskot és a KDH-t, hogy foglaljanak állást a Smer-SD-vel és a Hlas-SD-vel való választások utáni együttműködéssel kapcsolatban. Veronika Remišová pártja attól tart, hogy ez utóbbi pártok veszélybe sodorják az igazságszolgáltatást és a jogállamiságot Szlovákiában.
„A Hlasnak teljesen olyan a retorikája, mint a Smernek. A nyomozókat maffiának nevezi, ismételten arról beszél, hogy meg akarja szüntetni a speciális ügyészséget és a Speciális Büntetőbíróságot, pontosan ugyanúgy, mint a Smer”
- állapította meg Remišová.
A Za ľudí elnöke szerint a Hlas-SD-vel való együttműködéssel az egyes pártok Remišová szerint
„legitimálják a rosszat”.
A Smer-SD esetében Remišová valószínűnek tartja, hogy a választások után minden bűnözőt és korrupt embert el akar majd engedni. Párttársa, Ján Magušin például rámutatott, hogy megváltozott a Smer-SD retorikája Marian Kočner vállalkozó kapcsán. Mint elmondta, Robert Fico, a Smer-SD elnöke őt először az ellenzékkel kapcsolata össze, később egy vizsgálati verzióval állt elő, amely a Smer-SD ellen irányult. Magušin szerint úgy néz ki, hogy a vállalkozó kegyelmet kapott a Smer-SD-től a választások előtt.
A Za ľudí prioritása, hogy a választások után megreformálják az ügyészséget és a 363-as paragrafust, mondjuk nem lesz egyszerű úgy, hogy be sem jutnak a parlamentbe. És nagyon így áll a zászló...
FRISSÍTÉS: A KDH semmiképp sem lép kormányra a Smer-SD-vel és a szélsőségesekkel -közölte Lenka Halamová, a mozgalom szóvivője.
nyitókép: pravda