ZSÍR

Remorse: Kohó 2022. febr. 2.

A koronavírus-járvány, nyugodtan kijelenthetjük, alaposan padlóba döngölte a művészvilágot. Koncertek, színházi előadások maradtak el, filmek és lemezek megjelenése csúszott hónapokat, de akár éveket is. A magyar rock/metal színtér szintén megszenvedte a világjárványt, ám volt egy zenekar, akiknek a kreatív energiáit pont ez a nehéz időszak tudta egy olyan korongba belezsúfolni, mely hosszú időre beleragad minden minőségi zenére fogékony hallgató lejátszójába.

Az ózdi Remorse zenekar nem vádolható azzal, hogy elkényeztetné a rajongóit, hiszen lemezei nem hogy évente nem jelennek meg, az utolsó két soralbum megjelenése között egyenesen 12 évnek kellett eltelnie. Az idén 35. évét betöltő zenekar 6. nagylemezét tehát nem kis várakozás előzte meg.

Ismerve a magukat száztagú thrashzenekarnak nevező társaságot (halkan megjegyezném, épp egy mai facebook-bejelentkezés során már száztíztagúra módosította a zenekar létszámát Oláh Zsolt gitáros/zenekarvezető), így is kisebb csodának tekinthető, hogy a 14 dalt sikerült korongba préselni, hiszen külföldi életvitel, kamionos életmód vagy épp az egész világon turnézó zenekarban való tagság (utóbbi kettő Kámus – Oláh Kálmán dobos privilégiuma) bizony minden zenekar életét meg tudja nehezíteni, a többségét pedig egyenesen megpecsételni. Nem úgy a Remorse-ét! De vajon megérte-e ennyit „érlelni” a dalokat?

Nem is rabolnám senki idejét: baromira! A Remorse ugyanis egy olyan minőségű dalcsokrot tett le az asztalra, amivel szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban, pláne ott, ahol az általuk művelt thrash metal nagyobb népszerűségnek örvend(ett), simán a legfelsőbb ligában lenne a helyük. Nem kell azonban elriasztania a stílus meghatározásának senkit sem, ugyanis a durva gitárriffek, Kámus törzsi ritmusai és a felvidéki illetőségű Róm Gábriel durván dallamos éneke ellenére is egy sajátosan melodikus, egyszersmind fogós, megkockáztatom: slágeres dalcsokorot sikerült összehozni, ami végső soron semmilyen módon nem jelent elmozdulást a saját stílusuktól. És ez így van jól!

Amikor pár évvel ezelőtt először bedobta Zsolti a Kohó lemezcímet, majd közzétette a lemezborítót, és az első riffeket is elcsöpögtette a facebook bejelentkezéseiben, már tudtam, nagy meglepetésektől nem kell tartanom, és ezt abszolút pozitív értelemben mondom. Tudni kell ugyanis a zenekar korábbi munkásságáról, hogy minőségi Bay Area (vagyis az USA nyugati partvidékén honos) ízű zenéjükhöz intelligens, többségében pozitív dalszövegek társulnak, melyekben most sikerült előbbre lépniük mind a gondolatiság, mind a megvalósítás terén.

A lemezt indító Zúzzad az ércet egy igazi kohász-himnusz, melyben az Ózd történelmével szorosan összefüggő kohásziparnak állítanak emléket. Nehéz nem párhuzamot vonni a fémmegmunkálás és a fémzene közötti szoros szemantikai összefüggések között. Zúzzák is rendesen a himnikus ércet!

A Hazudnak egy egyenesebb, tempósabb thrash-témára épül, amit akár a zenekarra nagy hatást gyakorló Exodus zenekar vezetőjének, Gary Holtnak a csuklójából is előugorhatott volna. A refrén megadallama igazi közönségkedvenc lesz!

A Még egyszer az előbbiekhez képest kissé kimértebb tempóban halad, de hasonló elvek mentén építkezik: fifikás riffelés, szokatlan(ul) dallamos refrén, amiben Zsolti vokáljai is komoly szerepet kapnak, szépen ellenpontozva Gábriel dallamos üvöltését. A dal szólója bármelyik klasszikus Metallica lemezen megállná a helyét.

A Sodor az élet ismét egy húzósabb tempójú nóta, ami aztán egy egészen más irányt vesz. Szövegileg a belső démonok leküzdésére buzdítja a hallgatót, zeneileg intenzív bólogatásra.

Győzni fogsz – az előző dal tempóján tekernek egyet, hogy igazán otthonosan érezze magát a dalban vendégeskedő thrashvér, Farkas Zotya (Ektomorf). A dal szövegében megint egy motivációs tréninggel ér fel, egyszerű, ám meggyőző szöveggel és igazi együtténeklős/együttordítós részekkel.

A hatodik dal, a klipesített Jelbeszéd kissé visszavesz a tempóból, keleties gitárdallama végig is vezet a dalon, majd Kossuth Lajos flamenco-szólójára Oláh Zsolti zseniális tekerése teszi fel a koronát. Igazi Remorse-klasszkus, ami akár a HARC! lemezen is megállta volna a helyét.

Az Indulunk kimértebb tempója és a Hollywood thrash-cséplése után következik a lemez központi tétele, egy igazi power-ballada, a Jóbarátom, ami a halott harcostársaknak állít emléket. A megindító dalt egy metal lemezen nem túl gyakori hangszer alkalmazása tesz különlegessé: Róm Gabi ezúttal a hegedűn mutatja meg tehetségét. A dal méltó búcsú a túlvilágra költözött rocker társainktól (sajnos már sokszáz tagból áll az Égi Zenekar is…).

A szomorkodás nem tart sokáig, a következő dal a lemez egyik leggyorsabb tétele. A Mindent vagy semmit igazi szóköpködős cséplés, melynek refrénjét a Testament is megírhatta volna, ami a teuton thrash-főriffel kimondottan izgalmas tétellé teszi a nótát.

A Szó elszáll modernebb megoldásai a Panterát és a Machine Head-et idézik. Szinte látom magam előtt a pogózók porfelhőjét, amint a dal könyörtelen ritmusára átadják magukat a dal élvezetének.

A következő, Monoton című tétel egy kissé visszavesz a tempóból, de kell is a pihenés a két szélvész nóta után. A Küzdesz főtémájában egy kis Master Of Puppets korszakos Metallicát is hallani lehet. Ez a középtempós dal is tipikus Remorse a maga kesernyés hangvételével, megidézi az Amikor vége és az Amikor vége II. hangvételét, de a refrén csavar egyet a dolgokon, és az elkeseredés helyett a remény – az Úrhoz való fordulás – nyújt kiutat a reménytelen helyzetből. Szövegileg és zeneileg is az egyik legerősebb tétele a 13+1 dalos albumnak!

És ha már itt tartunk, az a plusz dal amolyan bónusznak is tekinthető, hiszen egy korábbi nótáról van szó, egészen a zenekar hőskorából. Ebből kifolyólag a 90 ki is lóg – úgy szövegileg, mint zeneileg – az összképből, már csak azért is, mert ezt a zenekar „Old Remors” inkarnációja követte el, Zsoltival a mikorfon mögött. Ennél fogva jóval tüskésebb is a nóta a többinél, de a nagy példakép, a Metallica hagyományát követve úgy zárja a lemezt, hogy utána újra el kell indítanod az elejétől.

Az album magyar viszonylatban kiváló hangzást tudhat magáénak, de a nemzetközi színtéren is bátran odatehető az felső ligás csapatok lemezei mellé. Szerencsére nincs túlpolírozva a sound, így természetesnek hat minden ízében, az összes hangszer arányosan szól, nem mászik semmi sem az ember képébe. A vokálok ízes rétegezése meg külön dicséretet érdemel, ritkán hallani ennyire fifikás megoldásokat egy magyar metal lemezen!

A Kohó a 21. század magyar metal-színterének egyik legerősebb lemeze, egységes hangulatába sok íz, hangulat rejlik, igazi finomságait felfedezni hosszú időbe telik, ám a lemez kimondottan hallgattatja magát, a dalok első hallgatásra megragadnak az ember fülében és napokig el sem engedik.

Bízzunk benne, hogy az ózdi thrashvérek új lemezére nem kell újabb 12 évet várni, amire Zsolti mai facebook videója alapján joggal számíthatunk. Már előre dörzsölöm a tenyerem, addig pedig még sokszor lepörgetem 2021 legjobb magyar metal lemezét.

Képek forrása: a Remorse zenekar facebook oldala