RIA-RIA

Részletes leírás a szlovákiai magyarság helyzetéről a Kurultáj honlapján 2023. ápr. 22.

A Kurultáj már hosszú évek óta a turanista gondolat képviselőinek legfőbb találkozója, ahol a különböző hun / türk népek jönnek össze. A nagyszabású eseményt szervező Magyar Turán Alapítvány honlapján egy részletes leírás jelent meg a szlovákiai magyarság helyzetéről még 2019. áprilisában, ami – vélhetően a facebook napra pontosan X évvel ezelőtt posztolt kontenteket előhozó menüpontja miatt – újból keringeni kezdett az interneten.

A szerző megnevezése nélkül közölt anyag történelmi bevezetéssel indít: a csehszlovák állam kialakulását, nemzetiségi viszonyait mutatja be és részletezi a kitelepítések és az úgynevezett reszlovakizáció folyamatát is. A történelmi áttekintést követően rátér a nyelvtörvényre, a közigazgatási reformra (ami a napokban még újabb fordulatot is vett az akkori állapotokhoz képest) és a mindennapi életből vett apró példákra is. Lássuk a szöveget:

"Az elmúlt hetekben a magyar himnusz éneklésének betiltásával ismét vérlázító törvényeket fogadtak el Szlovákiában. A 26 éves szlovák állam folyamatosan korlátozza az őslakos magyarok jogait, gyakran sokkal jobban mint a környező – szintén magyarellenességükről elhíresült – országok. A Magyar Királyság északi területein (Felvidék) élő szlávokból a 19. század végén, 20. század elején egységes néppé alakított szlovákság nagy része vajon miért gyűlöli annyira a magyarokat? Ahhoz, hogy a ma „Szlovákia” néven futó közigazgatási egységben történteket megérthessük, vissza kell kanyarodnunk a történet elejére.

Ámokfutás a múltban – a Felvidék szlovákosítása

A trianoni békeszerződéssel a Magyar Királyság északi szomszédságában új államalakulat jött létre. Az Osztrák-Magyar Monarchiából kiváló Csehország megszerezte a Magyar-Királyság északi területeit, a Felvidéket, és új államalakulat jött létre „Csehszlovákia” néven. Határai –csakúgy, mint a többi, ekkor létrejött utódállam esetében- sehol sem estek egybe az etnikai határokkal, Magyarország kárára. (Az 1919. évi párizsi tárgyalásokon a nem cseh és nem szlovák területek megszerzése érdekében Eduard Beneš csehszlovák –akkor még- külügyminiszter svájci modellel, autonómiával érvelt.)

Megalakulásakor a 13 milliós Csehszlovákia összlakossága 64 %-ban volt „csehszlovák”, míg a 36% egyéb nemzetiség nagy része német (70%) illetve magyar (17%) volt. A nemzetállamok ürügyén tehát egy történelmi előzmények nélküli, soknemzetiségű ország jött létre, tele etnikai feszültségekkel.

A második világháború végén a csehszlovák vezetés részére alkalom nyílt a feszültség egyszer és mindenkorra történő megszüntetésére, azaz a német és a magyar nyelvű kisebbségek felszámolására. Az Eduard Beneš vezette kormánynak nem titkolt célja volt a nemzetiségek kiűzése és egy tisztán szláv állam megvalósítása.

E doktrína szellemében az 1945. április 5-e után következő időszakban kiadott elnöki rendeletek és a Szlovák Nemzeti Tanács által kibocsátott törvények kollektívan bűnösnek tekintették a német és a magyar etnikumot.

A Beneš-dekrétumok néven elhíresült rendelet-együttes automatikusan megfosztotta őket állampolgárságuktól, ami a nyugdíj és más állami járadékok megvonását, az állami alkalmazásból való elbocsátást is maga után vonta. A magyar nemzetiségű magánalkalmazottak elbocsátását egy júniusban kiadott rendelet írta elő. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok bankbetétjeit. Lehetővé tették és szabályozták a németek és magyarok földjeinek elkobzását, melyekre cseheket és szlovákokat telepítettek.

1945 végéig a népbíróságok tömeges perekben közel 75 000 szlovákiai magyart – elsősorban értelmiségieket – ítéltek el háborús bűnösként és utasítottak ki az országból.

Már az év nyarán (tehát már békeidőben!) több helyen internálótáborokba vitték a magyar és német lakosságot. A beneši gondolat – miszerint Csehszlovákiából el kell távolítani a magyarokat és németeket – értelmezése alapján, e táborokban a nőket és gyermekeket (köztük csecsemőket) sem kímélő, etnikai alapú tömeggyilkosságok is történtek, (pl. Ligetújfalu), melyek feltárása és megnyugtató igazságszolgáltatása a mai napig nem történt meg.

A győztes hatalmak a potsdami konferencián illetve a párizsi békekötést megelőző tárgyalásokon jóváhagyták hárommillió német kitelepítését, azonban a csehszlovák vezetés szándékát a magyarok egyoldalú kitelepítésére elutasították.

Azonban Szovjetunió támogatásával, a magyarok kényszermunkára való elhurcolásával, a deportálások elindításával végül Csehszlovákia lakosságcsere lebonyolítására bírta rá a magyar kormányt.

A Magyarország számára rendkívül hátrányos egyezmény szerint a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepült 60 257 szlovákkal szemben 76 616 magyar volt kénytelen kényszerből a szülőföldjét elhagyni. A felvidéki magyarok a Magyarországról áttelepült szlovákokhoz képest négyszer annyi házat és tízszer annyi termőföldet voltak kénytelenek otthagyni. Az ottmaradottakra is nehéz idők vártak: a reszlovakizációs folyamat, vagy „visszaszlovákosítás” azt jelentette a csehszlovák értelmezés szerint, hogy az előző századokban „elmagyarosodott szlovákoknak” „lehetőséget adtak” visszatérésükre az anyanemzethez. Akik szlováknak vallották magukat, visszakaphatták állampolgárságukat, kihúzták őket a deportálásra és áttelepítésre kijelöltek listájáról és visszaadták elkobzott tulajdonukat. A megmaradt felvidéki magyarság közel felét nyilvánították szlováknak."

A teljes cikk az alábbi linken olvasható: http://kurultaj.hu/2019/04/szlovakia-magyargyuloletben-elso-helyezett/

Posta Ákos István