ZSÍR

Riasztó egy természet 2025. dec. 4.

Ausztrália bosszantóan alul van értékelve, úgy érzem. Azt mondják, hogy a legkeményebb környezet, ami a vadállatokat illeti, az Afrika. De miért lenne ilyen szempontból Ausztrália a vonal alatt?

Ja, igen, a vonal alatt van, mert a kontinens az egyenlítő alatt egész szépen el van Tasmaniával együtt. Ami az állatvilágot illeti, nos, arra azt hiszem, minden ausztrál repülőtéren a bejáratnál egy nagy táblán ki kéne tenni, hogy:

Üdvözöljük Ausztráliában! NE NYÚLJON SEMMIHEZ!

Ugyanis Ausztráliának ez az első szabálya. Ne nyúlj semmihez!

Ha a folyónál épp úgy gondolja az átutazó turista, hogy beizzítja a barbie-t (a szabadtéri grillsütőt hívják így az Ozzie vagyis Ausztrál szlengben), akkor vigyázni kell a folyó partján, melyik úszó farönk mellett ereszti ki a fáradt gőzt, mert némelyik bizony-bizony harap. Krokodilból van ott elég, jó neki az éghajlat.

Különösen nem szabad hozzányúlni olyan állathoz, ami kicsi és színes. Bár a kékgyűrűs polip nem csak Ausztrália partjainál lelhető fel, a hírét azért megerősíti. Egy ilyen picike polipot kézben fogni nagyon veszélyes. Ha veszélyben érzi magát, harap. Az ember legnagyobb pechjére ez a harapás fájdalom mentes. Ez azért pech, mert a kicsi gyűrűs jószág a természettől megkapta, hogy ha már kicsi, ne legyen védtelen. Ennek eredménye az, hogy a foltjai azt jelzik, mérgező a harapása. A tetrodotoxin pedig nem játék, pláne, hogy jön egy dopaminnal, hisztaminnal és egyéb olyan dologgal együtt kerül a szervezetbe, ami egyébként stimulálja az idegrendszert. Először jön a zsibbadás, aztán a nehéz légzés, végül a légzőrendszer felmondja a szolgálatot. Ellenanyag nincs, de a méreg kitisztul a szervezetből, amíg géppel segítik a légzést. 

Aki az első 24 órát túléli, annál hála Istennek teljes a felépülés.

Még kevésbé nyúljon hozzá az ember, ha aranyos neve van. Vegyük csak jó példának a gympie gympie néven ismert növényt (végre a botanika is előjön). Falusi fiatal fiúk bátorság próbája volt átfutni csupaszon a csalánoson. Ahogy azt mondogattuk, csípett az, mint a rosseb. Na akkor most képzeljük el ezt, szorozzuk meg százzal, aztán nyugodjunk bele, hogy még az is kevés. A dendrocnide moroides ugyanis nem csalánméreg miatt olyan fájdalmas, bár az is nagyon kellemetlen a tapasztalatok alapján, hanem a csalánmérget bejuttató “tűk” miatt. Merthogy a csalánhoz képest ezek szó szerint olyanok, mint egy fecskendőtű, szilárdak, viszont a levélről könnyen letörnek. Ráadásul olyan picik, hogy a bőr szinte azonnal mezárja magába. Egyik oldalról ezek a pici fecskendőtűk folyamatosan bejuttatják a mérget a legapróbb érintésre is, ami egyenesen a fájdalom receptorokat célozza meg. Erre pedig rásegít az, hogy a tű, mint egy aprócska szálka, a bőr alatt marad. Az őslakosok, tisztes távolságot tartanak a cserjétől, a kígyók messziről kerülik, a madarak nem fészkelnek rajta és a katonák megtanulták, hogy ezt nem használjuk vécépapírnak, pláne, ha a cserjésbe rohant ló is elveti a túlélési ösztönét és inkább lefut a szakadék mélyére.

Kenguru után nem megyünk a vízbe. Erre annak idején Deákin is figyelmeztettem egy tábori megbeszélés után a kollégákat, amikor az a hír járta, hogy elszabadult egy kenguru. Egyrészt hogyan, másrészt nem egy nagyra nőtt zsebes nyúlról beszélünk, hanem egy potenciálisan agresszív és meglepően izmos állatról. Nem elég, hogy kenguru territóriumra nem landolunk ejtőernyővel, mert nemhogy elmenekülnének, de megvárják a földet érést és pimaszul támadnak. Ha viszont egyedül találunk egyet, az egyik stratégiája, hogy vizet keres. Épp elég mélyet ahhoz, hogy nagyjából a válláig érjen. Ha elég buggyant valaki, hogy utána menjen, az rájön, hogy a kenguru nem menekült, hanem kivárt. 

Mert képes egy jól megtermett embert is a víz alá nyomni és addig lent tartani, amíg nem jön buborék a víz felszínére.

Az emu békén hagy, ha békén hagyod. Amúgy is megnyert egy háborút, hiába a géppuska. Az esetről sok cikket lehet találni, de igazából ne is csodálkozzunk, hogy ez az egyébként nagyon szép és kíváncsi természetű madár végül győztesen jött ki a harcból. Barátságos, ha nem érzi magát veszélyben. És egyébként tapasztalatból írom, felfogja, hogy ha közte és az ember közt van egy kerítés és tisztességesen, közelről megszemléli a látogatót. De nem akarjuk, hogy ez a mezozoikumi szökevény belénk rúgjon. Pláne mert a színesebb rokonához, a kazuárhoz hasonlóan szép nagy karmokat találunk a lábán, és az erős futó láb nagyot lendül, ami mély sebeket okozhat.

És végül:

Ahogy az előző cikkben írtam, a panda bambuszt eszik, de nem buta. Sajnos a paradox étrendje miatt a felszínes tudású emberek egy kalapba teszik a koalával. Erre a jószágra is tettem utalást az előző cikkben és ígértem, hogy erre kitérek.

Ígéret szép szó, de bár ne kéne róla beszélni.

Kardos doktorról hangzott el az egyik Ötvös Csöpi-filmben, hogy az agyrák éhen halna benne. Na, Kardos pajtás a koalához képest Nobel-díjas tudós lenne. Egyfelől ez az az állat, amihez semmi sem nyúl hozzá. Bizonyos madárfajok is csak azért, hogy a szőrükkel kibéleljék a fészküket. Az eukaliptusz miatt ugyanis minden jobb szaglású állat számára büdös kis állat. Ugyancsak az eukaliptusz mérgező természete miatt a húsa undorító minden ragadozó számára. Figyelmeztetnek, hogy ne próbáljunk koalát etetni. Na nem azért, mert nem szabad, hanem azért, mert hiábavaló törekvés. A koala kizárólag eukaliptusz levélen él. Csakhogy a levélnek ágon, az ágnak pedig fán kell lennie, különben nem ismeri fel a saját ételét. Tetézzük ezt azzal, hogy ha ne adj Isten leesik a fáról, s amikor összeszedi magát a fa a háta mögött van, elkezd ordítani, mert nem találja a fát. Persze amíg meg nem fordul.

Arra se nagyon lehet ezt fogni egyébként, hogy szegények leesnének a fáról és a fejükre esve megsérül az agyuk. Tessék megnyugodni, a koponyaüreg nagy része agyvíz, tehát abból nem lesz nagy agyrázkódás. A probléma abban leledzik, és ezzel fejezem be Ausztráliát, hogy ha egy koala agyát egy lekváros bukta mellé raknánk, első ránézésre nem találnánk köztük eltérést, mert semmi redőzöttség nincs rajta, a poén kedvéért mondva, a kósza gondolat sem marad meg a fejében mert olyan sima az agya, hogy elcsúszik rajta.