LESZ, LESZ, LESZ
Ribizlibor kontra politika: Gubík László kemény kritikát fogalmazott meg Simon Zsolték bomlasztó tevékenysége kapcsán
2026. febr. 5.
Éles hangvételű Facebook-bejegyzésben kritizálta Simon Zsolt, a Magyar Fórum politikusának tevékenységét Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke. A pártvezető szerint a volt miniszter és politikai köre bomlasztó munkát végez, amely nemcsak eredménytelen, hanem a felvidéki magyar politikai együttműködés szempontjából is káros.
Gubík bejegyzésében ironikusan „ribizlicsoportként” hivatkozik arra a politikai közegre (Simon Zsolt ribizlibor készítésével és terjesztésével is foglalkozik - szerk. megj.), amely – megfogalmazása szerint – fájlalja, hogy a progresszív pártok nem zárkóznak el a Magyar Szövetségtől. Úgy véli, egy esetleges magyar–ellenzéki együttműködés teljesen feleslegessé tenné „Simon–Hamran–Bindics és a többi értelmetlenül jajveszékelő” politikus szerepét.
„A magyar szaszkások léte vagy nem léte tőlünk függetlenül is teljesen irreleváns” – fogalmaz Gubík, hozzátéve, hogy erről talán olyan szereplőknek kellene felvilágosítaniuk őket, „akikre hallgatnak”.
A Magyar Szövetség elnöke egyértelművé teszi: pártja nem kíván semmilyen szlovák politikai formáció alárendelt szövetségesévé válni. Mint írja, a Magyar Szövetség nem ideológiai alapon határozza meg magát, hanem közösségi alapon.
„Nem liberális vagy konzervatív ellenzékiként, pláne nem posztkommunista vagy posztfasiszta szuverenista kormánypártiként, hanem egész egyszerűen magyarként, lokálpatriótaként és jogvédőként határozzuk meg magunkat” – hangsúlyozza.
Gubík élesen bírálja azokat a politikai akciókat is, amelyeket szerinte Simon Zsolt és köre végez: ellenzéki „celebek” meghívását, az Új Szóban megjelenő, függetlennek álcázott véleménycikkeket, valamint vitatott szereplők megszólaltatását.
„Az eredmény ugyanaz: üres termek, süket fülek, zéró potenciál”
– írja, hozzátéve, hogy ezek az akciók sem politikai, sem társadalmi támogatottságot nem teremtenek.
„Abban úgy alsó hangon félmilliónyian egyetértünk, hogy a ribizlibor készítésének ennél sokkal több értelme van.”
Bejegyzését Gubík László ironikus, de egyértelmű üzenettel zárja: miközben a politikai küzdelmet nem szabad feladni, szerinte sokkal több értelme van az építő munkának, mint annak, amit ő „szánalmas vergődésként” jellemez.
„Abban úgy alsó hangon félmilliónyian egyetértünk, hogy a ribizlibor készítésének ennél sokkal több értelme van.”
Nyitókép: narottamblog.wordpress.com
Stüszi vadász



