
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Rigó Konrád faképnél hagyja a Szövetséget
2023. máj. 3.
A mi kis felvidéki rigónk, miután aprólékosan telesz@rta a közös fészket, a jelek szerint tovaszáll. Forrásaink szerint Rigó Konrád, a Most-Híd platformelnöke a Szövetség tegnapi elnökségi ülésén elköszönt a (már volt) kollégáktól, bejelentette távozását, hogy a továbbiakban más párt színeiben dolgozhasson a felvidéki magyarok érdekei ellen. Az ok Gyimesi.
Rigó Konrád, aki az átkosban minden bizonnyal remek házmester lett volna (épp az ilyen típusú fickók hobbija volt a jelentgetés), és aki nem, nem hazaáruló, csak neki mást jelent a haza (To Slovensko naše), amihez mindig végtelenül hű is maradt (lásd. Káčer-sztori), na, szóval ez fószer hetek óta azzal haknizza tele a felvidéki sajtót (természetesen csak a F.O.S.-t), hogy ha Gyimesi György érkezik, a Most-Híd teljes platformja távozik a Szövetségből. Meg amúgy is minden, de MINDEN a csúf, gonosz Hókuszpók Berényi Jóska hibája, merthogy ő veri szét a Szövetséget...
Azt persze elfelejtik hozzátenni, hogy az MKP járási konferenciái sorban követelik Gyimesi György felvételét a Szövetség választási listájára, tehát Berényinek, az MKP platform elnökének a történetben túl sok mozgástere már nincs.
Múlt hét csütörtökön Berényi József a Szlovák Rádióban elismerte, hogy már megegyeztek Gyimesivel, s az is napvilágot látott, hogy a jelenleg független parlamenti képviselőként tevékenykedő politikus a 150. helyet kapja a Szövetség választási listáján. Ez forrásaink szerint a párt országos elnökségének tegnapi ülésén is megerősítést nyert, ezért Rigó a befutó helyét féltve ideológiai bla-blára hivatkozva bejelentette távozását a Szövetségből, hogy a jövőben más párt színeiben (Magyar Fórum?) tevékenykedhessen a felvidéki magyar összefogás ellen.
Mi a következő számot küldjük búcsúzóul a Most-Híd platformelnökének:

Természetesen a felvidéki F.O.S. is aktivizálódik lassan, s megpróbál mindent az MKP nyakába varrni. Ha a felvidéki magyarság érdekei ellen küzdeni kell, máris megjelennek az első rágcsálók. Bugár Béla után végre megszólalt szűk kis pátriánk másik nagy magyarfalója is, a pszichiáter után kiáltó pszichiáter, Hunčík Péter, aki szerint Gyimesi György érkezése az utolsó szög a Szövetség koporsójában (nem a távozni készülő hidasok, ááá, neeem). A vén kecske például ilyeneket hazudott az Új Szó mai számában:
„nem kellett a biztos százalékpontokat hozó (WTF? - szerk. megj.) Magyar Fórum (...) Ehelyett behoznak egy férfit, akit hozzávetőleg még csak három éve ismernek.”
Egyrészt honnan a rigófészkes fenéből lennének a Magyar Fórumnak biztos százalékpontjai (hiszen a jól lefizetett megfizetett AKO-felméréseken kívül sehol sem látható/mérhető Simon egyszemélyes pártja), másrészt a fő kérdés az,
hogy Rigó Konrád egyedül dobbant, vagy megy vele az egész Most-Híd platform?
A választások szempontjából az első áldás, az utóbbi katasztrófa (na, nem például Sólymos, hanem a környékükön népszerű hidas polgármesterek miatt).
Márpedig az utóbbi forgatókönyv a valószínűbb, mégpedig azért, mert másképp nem magyarázható az a cirkusz és riadalom, ami EGYETLEN ember (Gyimesi) érkezése miatt kialakult. Rudenz Ulrich él a gyanúperrel, hogy a Gyimesi indulása és a Magyar Fórummal meghiúsult nász körül kialakult huzavona csupán egy színjáték, mely egy előre megírt szcenárió szerint zajlik, ami pusztán a Szövetség gyengítésére, támogatottságának lebontására szolgált, hiszen egy süllyedő hajóról nem gáz mentőcsónakba szállni.
A kérdés már csak az: melyik (mentőcsónak) párt kedvéért árulja el a Most-Híd másodjára is a felvidéki magyarságot?
nyitókép: rtvs
