CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Robert C. Castel: Ez a háború igazán még el sem kezdődött
2023. jún. 13.
Erős a nyomás az Egyesült Államok részéről, hogy Európa szankcionálja a kínai cégeket, világos érdekük, hogy az európai-kínai gazdasági kapcsolatok megromoljanak. Időközben elkezdődött az ukrán ellentámadás, amely, ha sikeres lesz, akár eszkalációs irányba is terelheti a háborút. Mandiner Harctér Bendarzsevszkij Antonnal és Robert C. Castellel. Összefoglaló.
„Egyértelműen Oroszország tudott egy ilyen akciót véghezvinni – ha szándékos robbantásról van szó –, maga a vízerőmű orosz kontroll alatt volt a háború első napjaitól kezdve” – kezdte a beszélgetést Bendarzsevszkij Anton, aki szerint még nincs cáfolhatatlan bizonyíték. Szerinte baleset is előfordulhatott, mivel ősszel is voltak harcok a kahovkai víztározónál, amely kaphatott olyan sérüléseket, hogy a gát szerkezete az áttört.
Robert C. Castelt az zavarja az esettel kapcsolatban, hogy minél kevesebbet tudunk, annál határozottabban állítják,
ki a hibás, ki a bűnös. Úgy értékeli „négy lehetőség van: vagy az oroszok vagy az ukránok, vagy az ukránoknak valamelyik nyugati szövetségese, vagy pedig katasztrófa történt”. A biztonságpolitikai szakértő kijelentette,
„egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy nem az ukránok vagy az ukránokkal szövetséges nyugati szakemberek hajtották végre ezt a támadást”.
Robert C. Castel szerint a gát összeomlása bizonytalanságot keltett a katonai vezetőkben, ugyanis elmozdultak aknamezők, a kommunikációs vezetékek megszakadtak, és komoly felderítő munka veszett kárba mind a két fél részéről. Ha a többi ép gát is megrongálódik, vagy támadás éri, a katasztrófa Ukrajnát nagyságrendekkel veti vissza még a mostani gazdasági potenciáljához képest is, egyáltalán „Ukrajna jövője kérdőjeleződik meg”.
Bendarzsevszkij Anton kifejtette, a Dnyeper folyón lévő szigeteken, amelyek közül többet kontroláltak az ukránok, a gát átszakadása az ukrán állásokat elmosta, így megnehezült az ellentámadás. Amennyiben a későbbiekben több ilyen eset lesz, az egyre inkább az oroszokra tereli a gyanút.
Kína, Egyesült Államok és Pressman
Kínai Shaanxi Baoji Special Vehicles Manufacturing Co. által gyártott „Tigris” (Tiger) típusú páncélozott járművek álltak szolgálatba a Vlagyimir Putyinhoz lojális csecsen vezető, Ramzan Kadirov biztonsági erőinél – adta hírül a napokban lapunk. Robert C. Castel ezzel kapcsolatban elmondta, egyáltalán nem biztos abban, hogy a kínaiak ezt direkt módon szállították az oroszoknak, akkor érezné ezt hírértéknek, ha csak a két kormány közötti ügyletről beszélnénk.
Bendarzsevszkij Anton, az Oeceonomus Gazdaságkutató Alapítvány szakami igazgatója is hasonlóan gondolja, nem direkt módon szállított a kínai kormány tankokat, ugyanis Ukrajna és Oroszország is rengeteg eszközt vásárol Kínától, mint például drónokat. Hozzátette, a nagyhatalmi versengésben, amely az Egyesült Államok és Kína között zajlik, Amerikának „az az érdeke, hogy megőrizze dominanciáját, a vetélytársakat visszanyomják, és ezt akarják rákényszeríteni szövetségi rendszerükre is”. Robert C. Castel szerint egyértélmű az is, hogy az Egyesült Államok nem szeretné, hogy Kína és Európa jó gazdasági kapcsolatokat ápoljon.
David Pressman magyarországi amerikai nagykövet azt nyilatkozta a napokban, helytelen, hogy Magyarország makacsul fenntartja összefonódását Oroszországgal. Bendarzsevszkij Anton elmondta, Magyarország a háború első napjaitól kezdve elítélte az orosz agressziót Ukrajna ellen, és eddig minden nyugati intézkedést támogattunk Oroszországgal szemben.
„A jelenlegi amerikai kormány és a jelenlegi magyar kormány között ideológiai feszültség van”
– értékelt Robert C. Castel, amelyhez hozzáfűzte, minden további intézkedés, amit hazánk ellen folytatnak, ürügy, és ez az EU-Magyarország viszonylatban is visszaköszön.
Elkezdődött az ukrán ellentámadás
„Elkezdődött az ukrán ellentámadás a nyitánya” – jelentette ki Robert C. Castel, szerinte az, hogy június közepén kezdődik a NATO légi hadgyakorlat, veszélyt is rejthet magában, ha az ukránok hirtelen magasabb fokozatra kapcsolják az ellentámadást. A biztonságpolitikai szakértő reméli, működnek olyan deeszkalációs mechanizmusok, amelyek megakadályozzák a félreértéseket Oroszország és a NATO között. Bendarzsevszkij Anton rámutatott, hogy több hónapon keresztül operatív csend volt a harcoló felek között, most hirtelen több frontszakaszon csapatmozgásokat lehet megfigyelni. Két támadási irányvonal körvonalazódik az ukránok részéről: Donyeck térsége és Zaporizzsja.
„Ha sikerül az ukránoknak áttörnie a frontot, akkor ez eszkalációs irányba is vihet”
– értékelt Bendarzsevszkij Anton, viszont, ha nem sikeres az ellentámadás, akkor a harcok intenzitása jelentősen csökkenni fognak. Az izraeli biztonságpolitikai szakértő erre reflektálva elmondta, ha a jelenlegi háború logikáját figyeli, akkor valójában még el sem kezdődött ez a háború.