ÍRIK A GÓL
Ronaldo ezredes szeretne lenni
2024. aug. 29.
Az ötszörös aranylabda-győztes még nem szívesen akasztaná szögre a csukát.
A 39 éves világklasszis még aktív pályafutása befejezése előtt szeretné elérni az 1000 gólos határt. Ezt a YouTube-csatornáján közzétett videóban jelentette ki.
Amint mondta, ő lesz a világon az első, aki 900 gólt szerez, majd ezt követően az 1000 gólos álomhatár is meghódítja.
Önbizalomnak nincs híján a madeirai csodagyerek, de soha nem is volt.
Ráadásul a célja nem is elérhetetlen, hiszen már most is ő vezeti (893 góllal) a góllövői világranglistát. Úgyhogy az ezres szám egy-két éven belül elérhetőnek tűnik, főleg a szaúdi bajnokságban, ahol azért nem az angol, spanyol, német vagy olasz topcsapatok védelme ellen kell betalálni.
A brutális szám ellenére állítólag mégsem ő az abszolút csúcstartó.
Több forrás szerint ugyanis a legendás brazil Pelé 1200-nál is több gólt ért el. De ezt a számot soha nem erősítették meg hivatalosan.
Ronaldo ellenben kihangsúlyozta, hogy az ő góljait minden esetben videofelvétel tanúsítja.
Hát, sok sikert, reménybeli „ezredes úr“!
Coronel Ronaldo.