MAGYAR KÁRTYA

Rózsák háborúja 2024. okt. 18.

Bő egy évtizeddel ezelőtt, volt szerencsém egy Európai Uniós pályázaton keresztül Finnországba, Helsinkibe eljutnom, ami akkor még a nyugat, és nem Arábia része volt.

Egy nagyon kedves, ifjúkori barátommal is sikerült ott találkoznom, aki már évek óta ott tanít, egy svéd egyetemen.

Finnország lakosságának, mintegy 4%-a vallja magát svéd anyanyelvűnek, de a svéd nyelv mégis hivatalos nyelvként van elismerve a finn mellett az országban.

Helsinkiben, ahol még ennél is kevesebb svéd él, szintén hivatalos nyelv a svéd.

Az utcatáblákon, üzleteken, de még a parkolójegy automatákon is két nyelven van kiírva minden.

A közalkalmazottak, taxisok, rendőrök, és egyéb állami dolgozók is kötelesek ismerni a svéd nyelvet.

Az egyik este, amikor a barátom elvitt minket egy vacsorára taxival, ki is próbáltuk, hogy a taxis beszéli-e a svéd nyelvet. Kiderült, hogy igen, de nem szívesen használja.

Nos ennyit a kötelező kétnyelvűségről.

Hogy miért is írok erről? Nem véletlenül. Hiszen Szlovákiában ismét borzolja a kedélyeket a Kulturális Minisztérium által beharangozott szlovák nyelvtörvény tervezett módosítása.

Ránk, felvidéki magyarokra nézve, ez semmi jót nem jelent, hisz az elmúlt röpke harminc év alatt, amikor itt bármilyen nyelvtörvény módosítása szóba került, annak mindig mi voltunk a célpontjai és vesztesei is.

Azok a régi, „jó“ dolgok pedig, tájainkon, nem igen szoktak változni.

Nem véletlen az sem, hogy ezen változtatások, a gazdasági megszorító csomagok postára adásával egy időben, szinte mindig valamilyen magyar kártya került az állami szervek pókerasztalára.

Most éppen a regnáló, (minő véletlen, hogy az SNS színeiben tündöklő) kulturális miniszter asszony, Martina Šimkovičová jelentette be és küldte tárcaközi egyeztetésre a nyelvtörvény módosításának tervezetét.

Én nem olvastam még, mivel, gondolom, még a végső, hivatalos változat nem került Napunk fényére.

Amennyiben a szlovák nyelv védelmére tett javaslatot, és érdemben nem érinti az országban élő nemzeti közösségek és kisebbségek nyelvhasználatát, akkor az a megoldás, amit Gyimesi Gyuri, a Magyar Szövetség nemrégiben még alelnöke, ma már csak a csicseri alapszervezet tagja, tett közzé a szociális hálón, saját oldalán az alábbi szöveggel (részlet ebből) - „Lehet sajtózni, pánikot, hisztériát kelteni és lehet virágcsokorral a kézben, találkozó keretében egyeztetni. Én magam ez utóbbit választottam, eredményesen, amikor Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter, és egyben kedves barátom társaságában felkerestem Martina Šimkovičová kulturális miniszter asszonyt, akivel a készülő nyelvtörvény-módosításról egyeztettünk“… - és ahol Tomáš Tarabával együtt egy csokor rózsa társaságában pózol a kulturális miniszter asszony oldalán. Ami még akár kedves gesztusnak is tűnhet, azzal a megjegyzéssel, hogy az elmúlt, közéletben eltöltött közel negyven év alatt, nem sok ilyet tapasztaltam. Persze ez, attól még működhetne is.

De a cél szentesíti az eszközt, és ahogy a közmondás is tartja, nincsen rózsa, tövis nélkül…

Kétségtelen, hogy ha ez a csokor rózsa eredményt hoz, akkor a miniszter asszonynak nem lesznek virággondjai az elkövetkező években.

Gyimesi Gyuri szerint, a miniszter asszonnyal való beszélgetésen ígéretet kapott arra, hogy a magyar nemzeti közösség nyelvhasználati jogai nem sérülnek a nyelvtörvény módosításával.

„A kulturális minisztérium finomít a tárcaközi egyeztetésre szánt jogszabály-tervezeten, hogy ne érintse negatívan a magyarokat, ellenben kellő védelmet nyújtson az egyre szélesebb körben terjedő angol hatással szemben. Ha partnerként viszonyulunk a közszereplőkhöz, bennünket is partnerként kezelnek.“ – állapította meg , mintegy összefoglalásként Gyimesi Gyuri, a találkozó végkimenetelét.

Én nem vonom kétségbe a jószándékot, és az idő majd eldönti, mint mindig, hogy mi az, ami ebből majd igaz lesz.

A Magyar Szövetség tegnapi sajtótájékoztatóján (Gubík László, Csenger Tibor és Őry Péter részvételével) is kiemelten foglalkoztak a nyelvtörvény tervezett módosításával. Őry Péter, mint mindig, felkészülten, szakmai szempontból, nagyon helyesen utalt arra, hogy ha módosításra kerül sor, ideje lenne végre a magyar nyelvet is egyenrangúvá tenni a szlovákkal az általunk lakott régiókban.

És itt a finn példával ellentétben, talán annyi megjegyzést tehetek, hogy mi nem azt szeretnénk, bár ez sem lenne az ördögtől való, hogy Pozsonyban, mely város amúgy koronázó fővárosunk volt a leghosszabb ideig, mindenki kötelezően beszéljen magyarul is (Pozsony – Pressburg –Bratislava, amúgy mindig is háromnyelvű szlovák, magyar és német volt), hanem azt, hogy az általunk lakott régiókban Dunaszerdahely, Komárom, Ipolyság, Rimaszombat stb., legyen a magyar nyelv is egyenrangú a szlovákkal.

Gubík László, a Magyar Szövetség frissen megválasztott elnöke az mellett, hogy kiemelte, hogy miután a Magyar Szövetség Peter Pellegrini mellett tette le a voksát a köztársasági elnökválasztás során és a jelenleg jó szlovák-magyar kormányközi kapcsolatoknak sem tenne jót egy számunkra negatív módon módosított nyelvtörvény, azt gondolja, hogy ha csak egy csokor rózsán múlik az, hogy ne szigorítsák a nyelvtörvényt, akkor minden héten küldhet egy csokorra valót ő is a minisztériumba.

Sőt, akár egy ,,vlecskányit” is.

A „Rózsák háborújába“ a „vlecska“ szó hallatán, rögtön be is álltak a nyelvhelyességi tölteteket aknavetőkkel kilőhető baráti médiumok, mint a Körkép és a Paraméter, (felkészül a Napunk, Új szó, Bumm) pedig ez inkább csak egy humorbonbon volt a nép „eccerű“ de nagyszerű gyermekeinek címezve, oldva e nehéz politikai témát.

Néhány, elszáradt rózsatövisnyi időre, a hét elején beszállt a „virágok harcába“ az a Cseh Péter nevű - nem tudjuk, ki vagy mi ő - is, fizetett politikai hirdetéssel, aki a „Hol lapulnak a magyar politikusok, akik becsapták a szavazóikat?“ című pamlettjével próbálta magára felhívni a figyelmet egy szellentésnyi időcskére, ha már érdemi politikai mukával nem tudott előállni az elmúlt években. Többek között ezt írta:

„A magyar közösség Szlovákiában ismét áldozatul esett a politikai játszmáknak. Az elmúlt választásokon azok a politikusok, (Gyimesi, Forró, Berényi és Orbán) akik a magyar közösséget képviselték, Ficót és Pellegrinit támogatták, megígérve, hogy ez majd békét és stabilitást hoz. De most hol vannak? (Magyar Szövetség – Aliancia és a Fidesz) Hol lapulnak, amikor az általuk támogatott kormány olyan nyelvtörvény módosítására készül, amely nyilvánvalóan a magyar kisebbséget fogja sújtani?“

Így van ez, amikor a kutya gyorsabb, és lehagyja a neki dobott csontot, majd körülnézve, éhesen hazakullog.

Azt most ne elemezzük, hogy Orbán és a Fidesz mennyire része a szlovákiai választásoknak, vagy vezetői gárdának. Ez majd egyszer egy külön írás témája lehet a szlovák politikai hülyeképzés esti tagozatán végzőknek.

Azt, hogy ezt egy olyan politikus veti a szemünkre, aki egy szlovák pártban nem csinál semmit a közösségéért és érthetetlenül, egykori párttársát, azt a Gyimesi Gyurit támadja, aki viszont vele ellentétben igenis határozottan kiállt és tett is a magyar közösség érdekében, amikor parlamenti képviselő volt, nehezen értelmezhető.

A Rózsák háborúja némiképpen színesebbé tette az amúgy is szürke, sőt a gyászhírek hallatán (amik a nemzeti oldalról beérkeztek) még sötétebb, szomorkás októberi napjainkat.

Ha behunyom a szemem, elképzelek egy világot magamnak, ahol egy szál rózsával, de akár egy csokornyival, vagy ,,vlecskányival“ is, meg lehetne változtatni politikai döntéseket. És ez még mindig jobb lenne, mint a rózsákat, a háborúban értelmetlenül elesett katonák sírjaira hordani. Csak az ébredés keserű mindig!