ITT A PIROS, HOL A PIROS
Šaško most megúszta, nem voltak elegen az ülés megnyitásához
2025. aug. 13.
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselői szerdán nem tárgyaltak Kamil Šaško (Hlas–SD) egészségügyi miniszter elleni bizalmatlansági indítványról. A visszahívásról szóló ülés megnyitásakor még második próbálkozásra sem voltak határozatképesek.
A jelenlévők száma mindössze 62 volt, ami kevesebb a szükségesnél. A plenáris ülés csütörtökön (augusztus 14-én) kísérli meg ismét napirendre venni az indítványt.
Šaško leváltását az ellenzék kezdeményezte a parlamentben. Indoklásuk szerint a mentőszolgálati rendelők működtetésére vonatkozó engedély kiadására kiírt közbeszerzés miatt. Az ellenzéki képviselők a pályázat átláthatatlanságát kifogásolták, és úgy vélték, hogy előre egyeztetett nyertesek voltak. Šaško a kritikára reagálva kijelentette, hogy nem fog megengedni semmilyen botrányt vagy „mutyit”. A Szlovák Köztársaság Főügyészségét kérte fel az eljárás jogszerűségének kivizsgálására a közbeszerzéssel kapcsolatban. Bejelentette továbbá, hogy a tendert törvényes módon fogják visszavonni. A mentőszolgálat operatív központja szerdán meg is szüntette azt.
A Smer előre szólt, hogy nem támogtja a miniszter leváltását
A Smer–SD kormánypárt nem fogja támogatni az ellenzék Kamil Šaško (Hlas–SD) egészségügyi miniszter leváltására irányuló parlamenti indítványát – jelentette be az újságíróknak Vladimír Baláž (Smer–SD), a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának egészségügyi bizottsági elnöke. Úgy véli,
Šaško politikai felelősséggel tartozik a mentőszolgálati rendelők működtetésére vonatkozó engedély kiadására kiírt tender miatt, de nem kellene távoznia a tisztségéből.
Szerintem Kamil Šaško jó miniszter. Az ügyek, amelyeket visz, jól haladnak a minisztériumban. (…) Ha lecseréljük a minisztert, nálunk a minisztériumok nem úgy működnek, hogy mindenki – a főigazgatók, az igazgatók – megmaradnak, akiknek emlékeznek arra, mi történt ott. Megint mindent újra kell kezdeni, és akkor elveszünk
– érvelt Baláž. Hozzátette, hogy a tenderről és annak törléséről több jogásszal is egyeztetett.
Šaško tehát nyert egy napot, legalább csütörtökig biztosan miniszter marad, de feltehetően nem most kell elkezdenie összepakolni a cuccait az irodájában.
Forrás: Teraz.sk
Nyitókép: SITA
Piros 7es



