SZOBORPARK

Scholz lecserélné a koalíciós partnereit? 2023. okt. 18.

Felröppent a sajtóban az a gondolat, hogy Olaf Scholz hamarosan úgy dönthet, hogy lecseréli a koalíciós partnereit (Zöldek és FDP) és helyettük a CDU bevonásával biztosítaná magának a koalíciós többséget.

Ezt a szcenáriót azután kezdte el felhozni a német sajtó, hogy a szövetségi kormány mindhárom pártja sok szavazatot bukott a bajorországi és a hesseni tartományi választásokon. Bajorországban az FDP kiesett, az SPD egyszámjegyű eredményt elérve a legkisebb parlamenti párt lett, az eddig második helyezett Zöldek pedig a CSU, a Freie Wähler és az AfD mögé csúsztak vissza. Hessenben a szövetésgi belügyminiszter asszonynak olyannyira nem sikerült a tartományi miniszterelnöki poszt elhódítása, hogy az SPD kevesebb, mint feleannyi szavazatot kapott, mint a CDU és még az AfD is beelőzte. A Zöldek a másodikról a negyedik helyre kerültek. Az FDP itt éppen a küszöböt elérve maradt bent a törvényhozásban. A baloldali, ellenzéki Linke viszont kiesett.

Az AfD látványos előretörése és a kormánypártok gyenge eredményei miatt sokan kongatják a vészharangot. Joachim Gauck, volt német köztársasági elnök például kifejtette, hogy mivel a jövő évi tartományi választásokon (Szászország, Thüringen, Brandenburg) nagy valószínűség szerint az AfD kapja a legtöbb szavazatot, nagyon fontos, hogy az összes többi, demokratikus párt egységesen kiálljon ellene. A korábban a STASI anyagát a rendszerváltás után kezelő és feldolgozó állami intézmény elnökeként tevékenykedő kelet-német politikus hozzátette, hogy számára különösen szokatlan dolog, hogy egy kommunista utódpárti miniszterelnök mellett álljon ki (jelenleg Thüringen miniszterelnöke Bodo Ramelow, a Baloldal párt színeiben), ugyanakkor ezt követeli meg a demokrácia védelme.

A felsőházban, amelynek tagjai a tartományi kormányok képviselői, a CDU-CSU tömb megkerülhetetlen erő, így sok törvény megszavazásánál használni tudja a zsarolási potenciálját: ha a kormánypártok nem teszik bele a CDU-CSU javaslatát vagy legalábbis nem kötnek kompromisszumot, a felsőházban simán elkaszálhatják. Ezzel a módszerrel tudtak belobbizni például a szociális segélyezési rendszerbe olyan szabályokat is, amelyek kifejezetten ellentétesek a kormánypártok célkitűzéseivel és szándékával. Merz tehát az ellenzék vezéreként is bele tud szólni a kormányzásba, a pártjához tartozó tartományi miniszterelnökökön keresztül.

Az SPD és a CDU nagykoalíciója nem lenne szokatlan, hiszen Angela Merkel, egy ciklust leszámítva végig így kormányzott, maga Scholz a legutóbbi ciklusban Merkel alkancellárja volt. Pártján belül a polgári, jobbközép szárnyhoz tartozik. Maga az SPD, mint párt összességében véve azonban sokkal inkább illik szakpolitikai kérdésekben a Zöldekhez. A nagykoalíciós időknek előnye volt a széles parlamenti többség, ami akár alkotmánymódosításhoz is elég volt, ugyanakkor fontos reformkérdésekben nem tudtak se igazán baloldali, se igazán jobboldali irányvonalnak megfelelő döntéseket meghozni, mivel a kormány két nagy pártja egészen eltérő ideológiai háttér alapján készítette a szakpolitikai tervezeteit. Ráadásul ahhoz, hogy megőrizze a CDU-CSU vezető helyét és így a kancellári posztját, Merkel igyekezett az SPD témáit és ideológiáit is kisajátítani, hogy ne csak a jobboldali, hanem a baloldali szavazók is inkább rá szavazzanak.

Ennek a balra tolódásnak azonban az lett az eredménye, hogy a hardcore jobboldalibb szavazók átmentek az AfD-hez vagy esetleg az FDP-hez.

A jelenlegi felmérések alapján zuhanórepülésben vannak a kormánypártok: az N-TV hírcsatorna részére készült mérés alapján a kancellár pártja, az SPD 14%-on áll, koalíciós partnere, a Zöldek szintén. A legkisebbik koalíciós párt, az FDP egyenesen kiesne a parlamentből a 4%-ával. A kormánypártokra összesen 32% szavazna, pont annyi, amennyi önmagában a CDU-CSU-ra. Az AfD 21%-kal a stabil második lenne. A Linke kiesne a Bundestagból. A Freie Wähler, amely a bajorországi parlamenti választás fő nyertesének számít, ugyanakkor szövetségi szinten jelentéktelen, erősödött, de 3,5%-ával még nem érné el a parlamenti küszöböt.

A ciklus félidejénél járva a kormánypártok aggódva tekintenek a jövőbe, így valamilyen megoldást igyekeznek kitalálni, hogy a fenti szcenárió ne következhessen be.

Posta Ákos István