
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Sem a Hlas, sem a Smer nem vesz részt a keddi kormánybuktató rendkívüli ülésen
2025. jan. 27.


A hétvégi tüntetéseken felbuzdulva nagy fába vágta a fejszéjét a progresszívek vezette ellenzék, akik egy rendkívüli ülésen próbálják megbuktatni a kormányt és előrehozott választások révén átvenni a hatalmat.
A rendkívüli ülést a kormány iránti bizalmatlansági indítvánnyal a Progresszív Szlovákia, az SaS és a KDH közösen adta be, és elvileg kedden 10:00-tól tárgyal róla a parlament.
Az ellenzéknek leginkább az előző kormányok esztelen költekezései miatt kiürült államkasszát érintő konszolidációs csomaggal, illetve
Szlovákia külpolitikájának keletre való eltolódásával van baja.
De főleg utóbbi.
Az ülésen biztosan nem fog részt venni a kormánykoalíció két legnagyobb pártja, a Hlas és a Smer sem. Még jó.
Az SNS-ről meg nehéz bármit is mondani, mert Andrej Danko vezetése alatt olyan a párt, mint a részeges karatemester: azért veszélyes, mert maga sem tudja mi lesz a következő lépése.
Erre utalhatott a parlement alelnöke, Tibor Gašpar (Smer) is, amikor azt mondta, hogy a Smer egyetlen képviselője sem vesz részt a rendkívüli ülésen, de a koalíció más tagja nevében nem nyilatkozthat.
A másik koalíciós párt, a Hlas vezetője,
Matúš Šutaj Eštok meg van róla győződve, hogy a kormány stabil marad, mivel a kialakult helyzetet néhány renitens képviselő okozta.
Lelke rajta.
Forrás: Topky.sk, P7

Piros 7es


